A Fidesz tizenhat éven keresztül törölte szótárából azt a kifejezést, hogy „jogállam”, most viszont nagy hirtelen aggódni kezdett érte. Orbán Viktor, aki a magyar demokrácia példátlan válságára fittyet hányva elutazott focimeccseket nézni az Egyesült Államokba, hazatérve rögvest kiadott egy Ellenállási nyilatkozat elnevezésű kiáltványt. A viszonylag rövid szövegben egész pontosan nyolcszor szerepel a „jogállam” szó.
A volt miniszterelnök nem aprózta el. Szerinte az alaptörvény módosítása óta Magyarország nem nevezhető demokratikus jogállamnak, újra beköszöntött az önkényuralom korszaka. Azzal, hogy a Tisza-kormány megszabadult néhány, fontos tisztségbe helyezett fideszes pártkatonától – az államfőtől és az Alkotmánybíróság elnökétől –, megszüntette a hatalmi ágak elválasztását, kiiktatta a fékeket és ellensúlyokat.
Nem vicc, Orbán értelmezésében a fideszes autokráciát kritikátlanul kiszolgáló Sulyok Tamás és Polt Péter a demokrácia őre volt, a megtestesült fék és ellensúly.
A másik az, hogy a választójog korlátozásával – jelesül azzal, hogy a kétharmados tiszás többség tizenkét évben maximálta a betölthető parlamenti mandátum idejét – megszűnt a politikai verseny, véget ért a demokrácia. Az így létrehozott új politikai rendszer illegitim, mert az alaptörvény durva sérelmével hozták létre, és mert a hatalom kizárólagos birtoklása a célja – állítja Orbán.
Bevetette magát Bayer Zsolt, a Fidesz örökös publicistája is. Ideje van a lázadásnak – írta. Nála az verte ki a biztosítékot, hogy az ügyészség nyomozói a Fidesz „teljes kommunikációs infrastruktúráját érintő intézkedést” hajtottak végre, leállt a párt levelezése és honlapja. Bayernek erről egyszerre 1919 és 1952 jutott eszébe, majd leszögezte: „ilyen még nem volt – mert nem lehetett – a rendszerváltás óta”.
Tényleg nem? Javasoljuk, beszélgessen Iványi Gáborral vagy például a Norvég Civil Alap szervezeteinek képviselőivel, lakásukból elhurcolt civil aktivistákkal. Sok tanulságos történetet fog hallani az elmúlt tizenhat évből.
Nehéz erre mit mondani.
Orbán Viktor, Bayer Zsolt és társai mintha abban a hitben ringatnák magukat, hogy a magyar választók kollektív amnéziában szenvednek, nem emlékeznek a Fidesz bűneire, elfelejtik a megaláztatásokat.
Orbán most küldetésének tartja a demokratikus jogállam helyreállítását, és azt ígéri, hogy pártjával megsegíti az „önkényuralmi rendszer áldozatait”, a jogállam visszaállítása után pedig az „áldozatoknak és a károsultaknak” megadják az őket megillető jóvátételt. Ugyanez az Orbán a választás előtt, amikor még hatalmon volt, tavaszi nagytakarítással fenyegetőzött, poloskákhoz hasonlította a neki nem tetsző politikusokat, bírókat, újságírókat, civil szervezeteket és aktivistákat. Demokráciafelfogásáról és a jogállam iránti tiszteletéről mindent elárul februári évértékelő beszéde, mikor is közölte: „meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy akik a szabadságot szeretik, azoknak nem a Kelettől, hanem Brüsszeltől kell tartaniuk”.
Orbán Viktor hozzászokott ahhoz, hogy különösebb népszerűségvesztés nélkül állíthatja pontosan az ellenkezőjét annak, amit előzőleg mondott. Nem veszi észre, hogy az április 12-én tartott parlamenti választással ezek az idők elmúltak. Az önkényuralommal való riogatásnak azonban racionális magyarázata is van.
A közpénzek szabad rablása, a gátlástalan lopás, amit a Fidesz tökélyre fejlesztett a kormányzása idején, nyilvánvalóan nem maradhat következmények nélkül. Magyar Péternek és a Tiszának is jól felfogott érdeke, hogy ne maradjon. Máskülönben nem teljesülne az egyik legfontosabb tiszás kampányígéret, sérülne a választók elemi igazságérzete. Ha viszont a hatóságok teszik a dolgukat, fogalmilag kizárt, hogy előbb-utóbb ne jussanak el azokhoz, akik kinevelték a fideszes oligarchákat és működtették a rezsimet: államtitkárokhoz, miniszterekhez és legfőképpen a rendszert cárként irányító Orbán Viktorhoz.
A demokrácia álszent féltésével a Fidesz próbál előremenekülni, megdolgozni a közvéleményt, hogy a hatósági eljárásokat, a volt miniszterelnök elleni törvényes fellépést sikerrel láttassa önkényuralmi túlkapásként.
Ha valaki kíváncsi a Tisza-kormány elfogulatlan bírálatára, akkor véletlenül se a fideszes papagájkommandóra figyeljen, hanem azokra a független elemzőkre, véleményformálókra, akik nem ezekben a napokban kezdtek el görcsölni azért, hogy hitelesnek látszódjanak, hanem már az Orbán-rendszer tizenhat évében azok voltak.
Bármennyire hiszünk is az emberi jellemfejlődésben, kevéssé tartjuk valószínűnek, hogy a Fidesz politikusai belátható időn belül képesek lehetnek leszokni a folyamatos hazudozásról. Legközelebb, ha Orbán Viktor nyilvánosság elé áll, a közvetítést nézve érdemes lesz levenni a hangot, és elképzelni, hogy az ismert gyerekmondókát ismételgeti:
„Boci, boci tarka,
Se füle, se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.”