A büntetés-végrehajtás helyett a tervek szerint ismét a gyermekvédelmi ellátórendszerhez kerülnek a javítóintézetek 2026 őszétől - írja a HVG a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) válasza alapján.
A változás előkészítése már megkezdődött, és dolgoznak a szükséges törvénymódosításokon is.
A Szociális és Családügyi Minisztérium gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkára, Gyurkó Szilvia vezetésével készült szakmai koncepciót a BVOP, valamint a javítóintézetek parancsnokai és nevelési vezetői véleményezik. A tervezetet a javítóintézetekkel már elkezdték átbeszélni, az érintett gyerekekkel is megvitatnák, a munkatársi kört pedig bevonnák.
„Megállás nélkül ide-oda, hozzák, viszik a javítóintézetben élő gyerekeket, hiába tart még a tanév”„Nemzetközi gyermekjogokat sért, hogy a javítóintézeti neveltek a büntetés-végrehajtás szervezetéhez kerülnek”Az új megközelítésben egy bántalmazás kivizsgálásakor nem elég annak megállapítása, hogy ki bántott kit. Gyurkó Szilvia közlése szerint az intézményi és rendszerszintű körülményeket is fel kell tárni, amelyek lehetővé tették a bántalmazást. Az államtitkár a bántalmazást súlyos tünetnek nevezte, a gyerekek támogatása mellett pedig a velük foglalkozó felnőttek megerősítését és támogatását is fontosnak tartja.
A változás következtében nem helyeznek el fiatalokat a Tökölön létrehozott központi javítóintézetben. A létesítmény kialakítására közel négymilliárd forintot fordítottak, de javítóintézetként nem használták; a tervek szerint börtönként működhet majd, amihez további kiadásokra lesz szükség.
„Tudnotok kell, hogy szégyenkezünk és sajnáljuk” - Több mint 30 közéleti szereplő írt nyílt levelet az állami gondoskodásában élőknekA javítóintézeteket az Orbán-kormány 2025 decemberében rendelte a büntetés-végrehajtás irányítása alá. A BVOP később azt közölte, hogy ez a tevékenység korábban nem tartozott a szakmai profiljába, de biztonsági szempontból átvizsgálta az intézmények működését, egységesítette a házirendeket és a szakmai programokat, valamint kivizsgálta a benyújtott panaszokat.

