Orbán Viktor;Felcsút;Puskás Akadémia;Szíjj László;

Meghúzták a Szíjjat

Egészen megható, amikor a NER-ben költségoptimalizálás címén először nem az adófizető pénzét kezdik el félteni, hanem a sajátjukat. A jelek szerint eljött ez a pillanat. Szíjj László Duna Aszfaltja kiszállt a Puskás Akadémia támogatói közül. Az indoklás olyan steril, hogy még egy steril műtő sem kérne rá fertőtlenítést: „éves felülvizsgálat”, „szponzorációs portfólió”, „prioritások”. Magyarul: most már erre nincs kedv.

Pedig volt idő, amikor a felcsúti futball támogatása olyan kötelező udvariassági kör volt a NER-ben, mint régen május elsején a városligeti virslievés. Aki pedig számított, adott. Aki sokat számított, még többet adott. A pénz úgy folyt Felcsútra, mintha a Pancho Aréna alatt találták volna meg az ország egyetlen még működő olajmezőjét.

Szíjj László nem arról híres, hogy ne tudna nagyvonalú lenni. Az ő luxusjachtján nyaralt egykor Szijjártó Péter és családja is, miközben a miniszter éppen azt bizonygatta, hogy a Bem téri irodában védi a szuverenitást vagy a BYD érdekeit. Csak aztán épp arra járt az Átlátszó fotósa. De úgy tűnik, ma már a fedélzeten számológép is van a pezsgősvödör mellett.

Persze a Felcsútnak ettől még aligha kell perselyt kiraknia a stadion bejáratához. 

Ott van még Mészáros Lőrinc céghálója, amely úgy veszi körbe a klubot, mint testőrök a főnököt.

Csakhogy az apró repedések olykor többet elárulnak egy rendszer végnapjairól, mint a még mindig csillogó homlokzat.

A NER-ben eddig az volt a megkérdőjelezhetetlen ökölszabály, hogy Orbán hobbija közérdek. Most mintha kezdene átminősülni fakultatív kiadássá. Nagy változás ez, becsüljük meg. A Puskás Akadémia eddig olyan volt a NER-ben, mint a templomi persely: nem illett üres kézzel elsétálni mellette. Most először akadnak, akik inkább zsebre dugják a kezüket. És még csak 102 nap telt el a főnök menesztésétől.

Tüzes ló