Szinte pontosan száz nappal az április 12-i választások után, szerdán benyújtotta lemondását a legfőbb ügyész. Nagy Gábor Bálint az első a korábbi rezsimhez köthető közjogi vezetők közül, aki önként távozik a posztjáról – hacsak nem számítjuk ide Sulyok Tamás dicstelen vesszőfutását, aki köztársasági elnöki tevékenységének utolsó momentumaként aláírta a saját távozását is elrendelő Alaptörvény-módosítást. (Nem számítjuk ide.) Azt a módosítást, amely egyúttal megszünteti Polt Péter és másik négy alkotmánybíró megbízatását, és lehetővé teszi a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének bírák általi visszahívását.
A választások előtt, sőt még a választás napján is sokan aggódtak, hogy a Fidesz, illetve Orbán Viktor vereség esetén sem adja át a hatalmat. Ha mégis, akkor a kizárólag általuk jelölt és választott, hozzájuk lojális közjogi vezetők ott akadályozzák majd az új kormánytöbbség munkáját, ahol csak tudják.
Minden jel arra mutatott, hogy ez a Fidesz mesterterve választási vereség esetére: az államfő nem írja alá az új törvényeket, az Alkotmánybíróságnál vétózik, a legfőbb ügyész megakadályozza az előző kormányhoz kötődő ügyek vizsgálatát, s a többi közjogi vezető is ebben a szellemben teszi a dolgát.
Emiatt is történt, hogy Magyar Péter már a kampányban jelezte, győzelme után e vezetőknek távozniuk kell hivatalukból. Ehhez képest Sulyok mindent aláírt, a Polt vezette AB a teljes megosztottság jeleit mutatja, az ügyészség pedig a választásokat követően látványos fordulattal nyomozni kezdett az addig érinthetetlen NER-es ügyekben is. A mesterterv kudarcához jócskán hozzájárult, hogy maga a Fidesz is az összeomlás jeleit mutatja: a párt támogatottsága történelmi mélypontra zuhant, eddigi legfontosabb politikusaik, köztük Orbán, a parlamenti képviselőséget sem vállalták, Rogán és Lázár teljesen eltűntek a nyilvánosság elől, a még maradók közül pedig a napokban távozott Szijjártó és Gulyás Gergely – miközben már az új párt alapításának az ötlete is felmerült.
A némi meglepetésre tavaly Polt utódának választott legfőbb ügyész – a többi közjogi vezetőhöz hasonlóan – május végi határidőt kapott az új miniszterelnöktől az önkéntes távozásra. Nagy Gábor Bálint akkor nem mondott le; maradását azzal indokolta, hogy kizárólag szakmai munkát végzett, és soha nem volt köze a politikához. De ez kevés volt a túléléshez.
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha úgy véljük, Nagy Gábor Bálint a kettős politikai nyomás miatt távozott most: sem az egyre erőtlenedő Fidesz eredeti elvárásának – a NER-es ügyek vizsgálatának akadályozása – nem tudott vagy akart megfelelni, sem pedig az új kormánytöbbség növekvő számonkérési igényét nem tudta vagy akarta kiszolgálni.
A lemondását bejelentő nyilatkozatában ugyan csak az utóbbira utalt, mondván, bizonyos „közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak”, de biztos vagyok benne, hogy Matolcsy György vagy ne adj’ isten Orbán meggyanúsításának a felelősségét sem kívánta vállalni. A jegybanki alapítványok, de még inkább az ukrán pénzszállítók ügyében folytatott nyomozások ugyanis elérték az előző kormányzat legmagasabb szintjét; az „aranykonvoj” ügy kapcsán Farkas Örs nemzetbiztonsági államtitkár, Hajdu János TEK-főigazgató és Demeter Tamás NAV-elnökhelyettes mellett állítólag felmerült a volt miniszterelnök büntetőjogi felelőssége is.
Ezeknek az ügyeknek a vizsgálata már az új legfőbb ügyész feladata lesz. Nagy Gábor Bálint végül engedett a Magyar Péter által közvetített és a társadalomban is kétségtelenül meglévő elszámoltatási elvárásoknak. Lemondása ugyanakkor üzenet is a többi még hivatalban lévő közjogi vezetőnek: ideje távozni!