Állami Számvevőszék;Magyar Péter;

Átgondolják az Állami Számvevőszék működését

Magyar Péter azt mondta, a vagyonosodási vizsgálatot jelenleg úgy szeretnék bevezetni, hogy az alapvetően arra a szűk körre vonatkozzon, amelynek tagjai az utóbbi 20 évben politikai felsővezetői pozíciót töltöttek be.

Magyar Péter arról is beszélt, hogy a Tisza-kormány elvi döntést hozott, és kormányhatározatban rendelte el az Állami Számvevőszék működésének teljes felülvizsgálatát, valamint hatásköreinek és feladatköreinek szükséges módosítását. A cél az, hogy az Állami Számvevőszék végre maradéktalanul és lelkesen elláthassa alkotmányos feladatait, és valóban időben, megfelelő mélységben, objektíven és pártatlanul ellenőrizze a nemzeti vagyonnal és a költségvetési forrásokkal való felelős gazdálkodást.

A politikus felidézte: az Állami Számvevőszékről szóló jogszabály több mint egy évtizedes, talán 15 éves, ezért meg kell vizsgálni, hogy megfelelőek-e a jelenlegi felügyeleti jogosítványok, érdemes-e tágítani őket, és milyen vezetési struktúrában lehetne jobbá, hatékonyabbá tenni az intézmény működését, egyszemélyi vezetéssel vagy esetleg testülettel.

A cél az, hogy valamennyi felügyeleti szerv, legyen szó az Integritás Hatóságról, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról, az Állami Számvevőszékről vagy más szervekről, összehangoltan, következetesen és hatékonyan tudjon ellenőrizni, megállapításaik pedig időben megszülessenek. Magyar Péter példaként említette, hogy ne várják meg, amíg szétrabolják a nemzeti banki alapítványokat, és ne csak több év elteltével lépjenek, miközben az ügyről már minden újság beszámolt, kivéve a szétesésben lévő propagandát.

A miniszterelnök szerint átfogó reform készül, a jogszabályalkotás azonban még csak most kezdődik. Úgy vélte, talán nem is érdemes minősíteni, hogy az Állami Számvevőszék eddig mit tett a különböző elnökök alatt, mert ezt mindenki tudja.

Felidézte, hogy volt, amikor volt fideszes képviselőt ültettek az Állami Számvevőszék élére, máskor pedig csak a Fideszhez közel álló emberek kerültek oda. Mindenki láthatta, hogy a pártfinanszírozás és a kampányköltések ügyében milyen kettős mércét alkalmazott az intézmény.

Magyar Péter szerint valahogy úgy alakult, hogy a Fidesz kampányköltéseivel és pártfinanszírozásával soha semmi probléma nem volt, sem az ebben a pincében és ebben az épületben Lázár János által tiltott pártfinanszírozással, sem más ügyekkel. Ezzel szemben az éppen aktuális ellenzékkel kapcsolatban mindig minden rossz volt, és százmilliós, inkább milliárdos bírságokat szabtak ki.

A kormányfő világossá tette: ez biztosan nem felel meg a célnak. Nemcsak a pártok finanszírozásáról van szó, hanem a közpénzek sokkal szélesebb köréről is, ezért ezen a területen is megérett az idő egy rendszerváltásra és egy szükséges átalakításra.

Az államtitkár megerősítette, hogy a javítóintézetek várhatóan 2026. október 1-jétől visszakerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe.