Egyre aggasztóbb, hogy szinte minden politikai megnyilvánulás a katonai válaszlépésekre, azok finanszírozására, hatékonyságára és stratégiai következményeire, valamint a háború folytatására, az ellenség felőrlésére és az újabb konfliktusokra történő felkészülésre összpontosul. Még inkább aggasztó, hogy miközben egy potenciálisan katasztrofális következményekkel járó, veszélyes katonai eszkaláció árnyékában élünk, alig hallani olyan politikai vezetőket, akik a katonai készenlét mellett a párbeszédet, a diplomáciát és a bizalomépítést szorgalmaznák.
A történelem arra tanít bennünket, hogy a tartós béke sohasem alapult kizárólag az elrettentésen vagy a hatalmi egyensúlyon. Mindig függött a diplomáciai csatornák nyitva tartásától, a politikai párbeszéd fenntartásától és a kölcsönös bizalom folyamatos építésétől is. A párbeszéd nélküli elrettentés az állandó konfrontáció kockázatát hordozza magában. A tartós biztonsághoz mindkettőre szükség van. Ez a „kétcsatornás” megközelítés járult hozzá annak idején az Ostpolitikhoz (keleti politika), az enyhüléshez és a helsinki folyamathoz is.
A párbeszéd gondolatát bírálók azzal érvelnek, hogy a párbeszédre irányuló bármilyen kezdeményezést Ukrajna árulásként ítélné el, míg Oroszország a gyengeség jeleként értelmezné, ami így további agresszióra ösztönözné. Ebből fakadóan arra a következtetésre jutnak, hogy a legbiztonságosabb magatartás az ilyen kezdeményezések elkerülése.
Hallom azokat az ellenérveket is, amelyek az időzítés koraiságára, a nagy belpolitikai kockázatokra, a nemzetközi egység gyengülésére, valamint az igazságtételi és elszámoltathatósági kérdések rendezetlenségére utalnak.
Ezeket az aggodalmakat komolyan kell venni, de nem válhatnak a párbeszéd és a diplomácia elleni érvvé. A békés egymás mellett élés elvének legitim stratégiai célnak kell maradnia, és nem lenne szabad azt vágyvezérelt gondolkodásnak, illúziónak minősíteni, amelyet ezért figyelmen kívül lehet és kell hagyni.
Ha a párbeszéd megkezdéséhez a „tökéletes” pillanatra várunk, azzal figyelmen kívül hagyjuk az eszkaláció kockázatait, benne a nukleáris fegyverek bevetésének növekvő valószínűségét, valamint a napi emberi áldozatokat és pusztítást.
Ugyanakkor látni kell, hogy a párbeszédre való komoly felhívás erkölcsi és politikai előnyt biztosít a kezdeményező számára. A párbeszédre, a bizalomépítésre és a békés alternatívák közös feltárására irányuló őszinte javaslatot sem politikailag, sem erkölcsileg nem lehet a végtelenségig és könnyen elutasítani. Ez ugyanis arra kényszeríti a szemben álló felet, hogy a nemzetközi közösség és saját hazai közvéleménye előtt magyarázkodjon és érveljen a háború és a vérontás mellett.
A párbeszéd kezdeményezése továbbá a szenvedésért és károkért viselt felelősséget az elutasító félre hárítja, és ezáltal megváltoztatja a konfliktus pszichológiai dinamikáját. Még ha egy ilyen kezdeményezést kezdetben elutasítanának is, a kísérlet önmagában stratégiai értékkel bírna, és esetleges visszautasítása sem indokolná annak feladását.
Fontos megjegyezni, hogy a párbeszéd elindítása nem jelent megadást vagy a frontvonalak azonnali befagyasztását. A tárgyalások megkezdése nem követeli meg sem az önvédelem feladását, sem a szövetségi támogatás leállítását. És ami a legfontosabb: a párbeszéd párhuzamosan futhat a katonai elrettentéssel.
A történelem nemcsak az alapján ítéli meg a politikusokat, hogy megvolt-e az erejük és bátorságuk a harchoz, hanem az alapján is, hogy megvolt-e a bölcsességük és a víziójuk ahhoz, hogy a béke útját keressék, még mielőtt annak lehetősége elveszett volna.
A kezdeményezésnek nem kell egy átfogó békemegállapodást tartalmaznia. Lehet „csupán” a párbeszédre irányuló politikai akarat világos kinyilvánítása, mégpedig olyan hangnemben, amely inkább megelőlegezi a viszonzást, semmint sugalmazza annak lehetetlenségét. Ez a lépés megteremtené a politikai alapot a gyakorlati megállapodások közös kidolgozására irányuló későbbi nehéz munkához.
Ebben a szellemben bátorítanék minden felelős politikai vezetőt és Európa jövője mellett elkötelezett intézményt, hogy ne csak a fegyverek nyelvén, hanem a diplomácia és a párbeszéd nyelvén is beszéljen.
A békéhez és a stabilitáshoz nem elegendő csupán a háborúra készülni. Ugyanolyan elszántsággal kell készülnünk a béke megteremtésére is. És ezt még ma el kell kezdenünk.
A szerző nyugalmazott diplomata.