politika;Fidesz;futball;Orbán Viktor;Felcsút;volt miniszterelnök;Magyar Péter;

Orbán Viktor: Van egy futballakadémia, amit én alapítottam, ha tehetném, szívesen ott dolgoznék

A volt miniszterelnök szerint azonban még nem jött el ennek az ideje. Azt állítja, hogy azért nem ült be a parlamentbe, mert ismerte Magyar Pétert, akit „csak elviselni lehet”, vele szemben a fideszes fiatalok mutogathatják oroszlánkörmeiket.

Ameddig bírom, meg amíg az emberek azt nem mondják, hogy az öreg most már fáradt és jobb lenne, ha inkább otthon maradna – válaszolta Orbán Viktor a Blikknek szombaton Tusnádfürdőn adott interjújában arra a burkolt kérdésre, hogy meddig marad a politikában, a Fidesz élén. Ekkor szívesen maradna otthon is, mert hat unokája van, és reméli, hogy még sok lesz. – „Van egy futballakadémia, amit én alapítottam. Ha tehetném, szívesen ott dolgoznék” – tette hozzá a felcsúti csapatnál, a Puskás Akadémiánál esetlegesen betöltendő pozíciójáról, jövőbeni civil életének alternatívájaként.

Lehet, hogy lesz majd egy ilyen pillanat, amikor azt mondják, hogy köszönjük szépen, most már a kéretlen tanácsaira nincs szükség, és a megérdemelt otthoni nyugalmát kellene inkább élvezni, de ez a pillanat még nem jött el. De ha eljön, azt hiszem, hogy képes leszek arra, hogy ezt tudomásul vegyem – mondta a volt miniszterelnök, aki az április parlamenti választási eredménnyel, valamint az új kormányfő személyével indokolta, hogy – egyébként korábbi ígérte ellenére – miért nem ült be a parlamentbe.

„Én az egész generációváltást, vezetésváltást, megújulást a Fideszben 2030-ra terveztem. (...) De elvesztettem a választást. És a választási vereség után azt a kérdést kellett feltennem, hogy most akkor minek van értelme? És én ismertem az új miniszterelnököt, mert tőlünk jön. És én azt gondoltam, hogy kétséges, hogy lehet ezzel az emberrel értelmesen beszélni. Hogy a parlamentben lesz-e értelmes díszkurzus. És úgy látom, hogy nem tévedtem, mert sajnos nem lehet. Ezt az embert csak elviselni lehet. Most azért ne üljön ott az én tapasztalatommal egy ember a parlamentben, hogy elviselje, ami történik” – magyarázta az idei tusnádfürdői beszédében ellenállást hirdető Orbán.

A Fidesz elnöke szerint a parlamentben ő már nem tudna alakítani, nem lenne hatása a dolgokra, nem tudna energiát leadni és nem lenne hasznára az országnak  – Ott a fiatalok tudnak vitézkedni, akik megmutathatják az oroszlánkörmeiket, bebizonyíthatják, hogy jók, hogy erősek, hogy bátrak. Ez a parlament ma erre jó. De értelmes párbeszédre sajnos nem – vélekedett a választáson leváltott, és a közvélemény-kutatások szerint jelentős mértékben elutasított korábbi kormányfő, aki beszélt még a horvátországi vitorlázásról, mint szerelemről, az önkényről, és arról is, hogy szerinte Magyarország jelenleg álomvilágban él, de a valóság azonban egészen más, mint az emberek reményei.

A volt kormányfő, a Fidesz elnöke 16 év után ma szólalt fel újra ellenzéki vezetőként Tusványoson, vagyis a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Galéria világot magához ölelő Bayer Zsolttal ellenállással és sok idős rajongóval.