Orbánnak muszáj lesz valami olyasmit mondania, amire figyelnek, amitől legalább válogatott, regisztrált közönsége úgy érzi: kibújik a pityóka a földből. Az erdélyi szólást, mely eleve nem annyira a burgonyatermesztésre, inkább a politikára vonatkozik, Parászka Boróka idézte a Klikk tévé Tusványos előtti podcastjában, Orbán Viktor választási vereség utáni első érdemi megszólalásának tétjére utalva.
És valóban! Orbánnak muszáj lett volna valami újat mondania, valami eget rengetőt, na jó, legalább mérvadót, zászlóként lengethetőt kitalálnia ahhoz, hogy az ellenzéki tábort kirángassa az apátiából. Nem jött össze... Pedig a Sulyok melletti tüntetésről való távolmaradása után, Gulyás Gergely lemondása után, Szijjártó lelépése és Lázár parlamenti bujdoklása után, Ferencz Orsolya és Navracsics Tibor látványos elkülönülése és a támogatói bázis megállíthatatlannak tűnő fogyatkozása közepette Tusványoson volt egy esélye. Lehet, hogy az utolsó.
Különösebb csalódásról mégsem lehet beszélni, mert a NER-atyuska eleve megoldhatatlan feladatra vállalkozott. A szakadékból, amibe áprilisban került a pártja, nincs menekvés. Így aztán Tusványoson nem csak hogy a pityóka nem bújt ki a földből: ez a szónoklat még csak az állóvizet sem kavarta fel.
Kiderült, hogy Orbán megannyi, számára keserű pirula lenyelése után sem képes használható stratégiát kínálni a megújulásra, a korábbiakról meg ugyanazt a bakot nyúzza (a régi nótát fújja), aminek hallatán a magyar választó őt is és pártját is nyugdíjba küldte. Beszédének vezértémája – a Tisza-kormány önkényuralmat épít – előre kiszámítható volt, jóllehet ez az állítás éppenséggel a „bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű” archetipikus esete valakitől, aki évtizedeken át egy önkényuralmi rendszer kiépítésén fáradozott.
Mit hallottunk még Tusványoson? Orbán próbálkozott ugyan az ellenzék szerepének újraértékelésével, belátta, hogy a nemzetközi helyzet „kihüvelyezéséről” át kell térnie belpolitikai kérdésekre, de egy két hónapja kormányon lévő új kormányt azzal vádolni, hogy a tiszások „felszámolták a demokráciát”, „megszüntették a jogállamot, aminek súlyos gazdasági következményei lesznek”, nehezen vehető komolyan valakitől, akinek vezetésével a Fidesz felszámolta a demokráciát, megszüntette a jogállamot és Európa egyik legszegényebb országává tette Magyarországot.
A volt miniszterelnök barátai és ellenfelei egyaránt azt remélték megtudni, van-e tényleges stratégiája Orbánnak pártja megmentésére vagy az általa legutóbb meghirdetett „ellenállási politika” ugyanolyan üres lózung, mint korábban a „védvonal” volt.
Erre vonatkozó fejtegetését Orbán nagyon is árulkodó módon a „Sto gyelaty? (Mit tegyünk?) orosz kifejezéssel indította, de a program négy elemét sorolva csak azt bizonyította, hogy ilyen stratégia nem létezik. Felszólalni a hazugságok ellen, vitákban megvédeni az elmúlt 16 évet, kiállni egymásért és fellépni az új önkényuralommal szemben – hangzott a négypontos program, melyből egyetlen elem hiányzott, a legfontosabb: nevezetesen az, hogy mivel gondolják a bukott párt megmaradt aktivistái mindezt elérni.
Folytatódott tehát a tizenhat év alatt megszokott félelemkeltés és az új kormány szidalmazása, amiért a Tisza Párt állítólag „katonai célponttá” tette Magyarországot, az euró bevezetésének „meséjével” áltatja híveit, katasztrófához vezető rossz gazdaságpolitikát folytat. Mindez csak és kizárólag a gondosan válogatott tusványosi közönség számára hangozhatott meggyőzően.
Kérdésekre válaszolva Orbán ezeknél sokkal érdekesebb dolgokat mondott. Arra a kérdésre, hogy miért nem vette át parlamenti mandátumát, kijelentette: „az a kétség alakult ki bennem, vajon a parlamentben lehet-e értelmesen beszélni”. Nos, ennek a párt parlamentbe küldött aktivistái nem fognak örülni. Egy másik, a legnagyobb jóindulattal is fellengzősnek minősülő kijelentése, mely szerint „Szijjártó Péter volt és még marad is Európa legjobb külügyminisztere”, előre kiszámíthatóan húsz-harminc európai ország politikusait fakasztja mosolyra.
Amin biztosan nem fognak mosolyogni sem Európában, sem az Atlanti-óceánon túl, az az, hogy Orbán, míg előre megfogalmazott beszédében azt mondta, hogy „Magyarország helye az Európai Unióban van”, arra a kérdésre, hogy 25 év múlva lesz-e még Európai Unió, határozott nemmel válaszolt.
Válaszaiból nem hiányoztak a közönséges hazugságok sem, mint például az, hogy az aranykonvoj hadműveletben „ukrán feketepénzeket állított meg a TEK”.
Ennek az ellenkezője ugyan már hetek óta bebizonyosodott, ám ebből a megfogalmazásból végképp nyilvánvalóvá vált, amit eddig csak sejteni lehetett, hogy a rablótámadás legalábbis Orbán személyes és lelkes jóváhagyásával zajlott, ha ugyan nem az ő utasítására.
Elhangzott végül egy olyan kijelentés is a kérdésekre adott, talán nem egészen megfontolt válaszok során, amit a maradék NER-média nem szívesen idéz, holott lehetséges, hogy ez lesz az a néhány szó, ami Orbán Viktor tusványosi szereplését valóban emlékezetessé teszi. „Mindegy, hogy mi lesz a Fidesszel vagy a KDNP-vel...” kezdetű mondatát – amely úgy folytatódott: „az a kérdés, hogy mi lesz a hazával” –, sem az Index, sem a Mandiner nem idézte. Holott függetlenül a szövegösszefüggéstől, amelyben elhangzott, egyértelműen jelzi: itt a vége.
A tusványosi beszédet kísérő nagyon vegyes YouTube-hozzászólások között olvasható volt olyan komment is, miszerint „Nagyon gyenge beszéd, egy fogatlan oroszlán utolsó szavai” hangzottak el, ami nem egészen igaz. Orbánra minden jel szerint Gyurcsány sorsa vár. Humorérzékét és évtizedek alatt kicsiszolódott szónoki képességeit nem veszítette el, csak politikusként vált súlytalanná. Így aztán nem okozna különösebb meglepetést, ha a közéleti pályáról ő is íróira váltana.
A szerző újságíró.