A Ferencvárost atomjaira szedték Pakson. Borbély Balázs edző, aki Győrött bajnoki címre vezette az ETO-t, majd elszerződött az ezüstérmeshez, ami okkal váltott ki tátott szájas ámulatot, az európai kupaselejtező visszavágójára gondolt, és gyakorlatilag kicserélte a Hollandiában győztes együttest.
A B-t küldte ki a paksi estébe, mondanám, de napjaink futballjában már nem létezik B, legalább huszonöt egyenrangú játékosra van szükség.
Az FTC-nél láthatóan nincs ennyi, a védelemről annyit lehet mondani, hogy Nagy, Zohoré, kabaré. Az összeállítás ez volt: Varga – Nagy, Zohoré, Botka (Rommens), O’Dowda – Kanichowsky, Corbu (Gómez) – Gruber (Bagi), ifj. Lisztes, Szabó (Acolatse) – Kovačević (Yusuf).
Hát, nem a Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut…
Azért a négy gombóc így is nagy adag.
Az Újpest a felét kapta Nyíregyházán (2-1). Kihozhatta volna a meccset 1-1-re is, de kapusa, Szappanos Péter a 86. percben váratlanul az alapvonaltól 25 méternyire álldogáló, az FC Slováckótól igazolt osztrák Marko Kvasinához ívelt, majd feltűnően lassan mozdult a „megjátszott” nyírségi légiós korántsem háríthatatlan lövésére, amely így a bal sarokba jutott.
A Nyíregyháza több mint negyedszázad múltán nyert hazai pályán az Újpest ellen; kivárta, míg a lilák a Szappanos – Bodnár, Dos Santos (João Nunes), Stronati, Markgráf – Fenyő, Maier (Ademi), Ljujić – Krajcsovics (Horváth), Matko, Amenyido (Vlijter) összetételű garnitúrával vonulnak fel. A 2000-ben 2-1-es vereséget szenvedő Bíró – Kovács Péter, Kiskapusi, Kerényi – Jenei (Csillag), Pető, Dvéri, Tóth Norbert, Lőw – Kovács Zoltán, Waltner (Kopunović) összeállítású brigád sem idézte a Fazekas-, Törőcsik-, Fekete-féle társulatot, hogy annál is jobbakat ne mondjunk, de Kovács Zoltánt sokan már újpesti „legendaként” emlegetik, leginkább azok, akik nem tudják, ki volt Zsengellér Gyula, Szusza Ferenc, Göröcs János vagy Bene Ferenc...
A Honvéd Kisvárdán mentett pontot (1-1). Puskás Öcsi odafenn rákérdez: hol? Kisvárdán. Bizonyos Baki Ákos egyenlített a 88. percben. A kispestiek ezzel a társasággal próbálták elkerülni a vereséget a királyi Várdától: Tujvel – Kállai, Baki, Boldor (Pekár), Hangya – Somogyi Ádám, Csontos – Zuigéber, Szamosi (Pinte), Somogyi Tamás (Medgyes) – Alić (Gyurcsó, 79.). Erőfeszítéseiket siker koronázta, azért az olvasó aligha kezdi bebiflázni az ismeretlen összetételt…
A főváros még meglévő becsületét a Vasas mentette meg. Nem mondom, hogy az Engedi – Hej, Iyinbor, Csóka, Doktorics – Rab (Pávkovics), Hidi M. – Kovácsréti (Pálinkás), Urblík, Tóth (Horváth) – Koszta (Pethő) összeállítású társaság a Kovács-, Izsó-, Várady-féle időkre emlékeztet, de Urblík József rúgott harmincról egy felső kapufás gólt, amelynél nagyobbat a bombázó Várady Béla sem lőtt. (Az egybevetés a gólra és nem a két futballistára vonatkozik.)
Ráadásul a Vasas fél óra elteltével létszámhátrányba került, mégis 2-2-t ért el a másodosztály legutóbbi aranyérmeseként az NB I címvédőjével szemben.
Finoman szólva sem mutatkozott osztálykülönbség, még az sem tűnt ki, hogy az egyik csapat tizenegy, a másik tíz emberrel játszik.
Ez annak ellenére is így van, hogy a roppant szolid teljesítményt nyújtó ETO a 95. percben megnyerhette volna a meccset, de Szép Márton egy méterről a felső lécre emelt.
Ám a Fáy utcai találkozó bővelkedett hasonlóan kritikus mozzanatban, mert Csonka Bence játékvezető nem volt egy Hacki Tamás, összevissza fütyörészett, sehogyan sem találta a megoldást. A nézőnek az jutott az eszébe: dobbal vagy nádi hegedűvel kellene próbálkozni, mert síppal – a jelek szerint – nem megy.
Apropó, néző! Amikor épült az új Illovszky Rudolf stadion, a Vasas-szurkolók egy csoportja azzal kereste fel Markovits László klubelnököt, hogy az 5054 drukker befogadására alkalmas sporttelep kicsi lesz, legalább nyolcezres kellene. Most, hogy az első osztály címvédőjével nyitotta a szezont a feljutó piros-kék együttes, 3649-en gyűltek egybe, a kihasználtság 72 százalékos volt.
Trunkó Barnabás emblematikus jelenete ötlik fel Bodrogi Gyulával, a patikával meg Csala Zsuzsa örökbecsű mondásával: „Jó lesz oda a kettes is!”
