„A fiam szeptemberben megy harmadik osztályba, a nyárra Szabó Magda Tündér Lala című könyvét kapták kötelező olvasmánynak, ami 220 oldalas. A tanítónő részletes olvasónaplót kér, aminek a tartalmi és formai követelményeit is pontosan meghatározta. Kikötötte, hogy melyik oldalon pontosan mi szerepeljen, az ismeretlen szavakból szószedetet is kell készíteni. Szépen beosztottuk, hogy mennyit kell olvasni mindennap, hogy időben végezzünk vele, de aztán azt vettem észre, hogy egyre nehezebben halad, szépen lassan megy el a kedve, majd félrerakta a könyvet” – meséli egy kilencéves kisfiú anyukája. Ezzel egy időben
az osztály közös csoportjában is egyre több szülő kezdett el panaszkodni, hogy a gyereke küszködik a könyvvel, a nyaralásokat is megmérgezi az állandó vita arról, hogy legalább néhány oldalt haladjanak.
A könyvet most már a szülők hangosan olvassák fel, és a probléma az anyuka szerint nem a történettel van, de a mondatok nagyon bonyolultak, és a terjedelem is elriasztja a gyereket, olyan, mintha nem fogynának az oldalak. Úgy gondolja, önmagában nem baj, hogy el kell valamit olvasni a nyáron – bár emellett még ajánlott olvasmány is van pluszötösért –, de semmiképpen sem lenne szabad kötelezőnek hívni, mert az önmagában ellenállást vált ki a gyerekekből. És abban is biztos: jobban kellene megválasztani, hogy mit ad föl a tanár, mert ha végeznek vele, ha nem, ez nem lesz pozitív olvasási élmény a fia számára.
„Irodalom elleni oltás a Nemzeti alaptanterv”– A családok általában küzdenek a kötelezőkkel. A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy a magyar gyerekekből nem az iskola segítségével válik olvasó, hanem inkább az iskola ellenére. Az olvasóvá váláshoz persze elengedhetetlen a folyamatos, következetes szülői támogatás, hogy a mindennapos közös könyvforgatással már kisgyerekkortól megszerettessék a gyerekekkel a könyveket.
A kötelező olvasmányok területén egyébként nagyon vegyes a kép. A pedagógusoknak ma már van mozgástere, hogy mit adnak föl a gyerekeknek, és vannak nagyon pozitív példák. Vannak olyan tanárok, akik szinte csak kortárs olvasmányokat adnak ki a diákoknak, de összességében még mindig túlsúlyban vannak a klasszikusok – mondja Czakó Réka. Ő Magyarország legnagyobb gyerekirodalommal, olvasás-népszerűsítéssel foglalkozó, jelenleg több mint 72 ezer tagot számláló Facebook-csoportjának alapítója.
Czakó 25 éve dolgozik könyvekkel, a „Neveljünk olvasókat!” csoportot nyolc évvel ezelőtt indította útjára, mert úgy látta, nem sikerül továbblépni a búsongáson, hogy nem olvasnak a gyerekek. Szeretett volna tenni valamit, és
hamar kiderült, hogy nagy igény van a közösségre, ahol szülők, nagyszülők, pedagógusok és könyves szakemberek igyekszenek enyhíteni az információhiányt a gyerekeknek szóló olvasmányokról.
A pedagógusok egy része nem naprakész azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes a gyerekek kezébe adni, éppen ezért már több kiadó is igyekszik közvetlenül megszólítani őket, bizonyos könyvek esetében pedig segítő anyagokat kínál a weboldalán az iskolai feldolgozáshoz.
Czakó Réka a nehezen legyűrhető kötelezők esetében Vekerdy Tamás egykori útmutatása alapján azt javasolja a szülőknek, hogy legyenek a gyerekek cinkosai, és ha olyan kötelezőt kapnak, amivel nem boldogulnak önállóan, olvassák azt fel nekik. Önálló olvasmánynak pedig válasszanak olyan, a gyerek érdeklődésének, ízlésének, szintjének megfelelő könyvet, ami nem veszi el az olvasási kedvét. A közös olvasás akár még 10-11 éves korban is működhet, ha a családban addig is megszokott volt.
Sok esetben fordul elő az is, hogy egészen kicsiknek, akár már elsősöknek is adnak föl nyárra nagyobb terjedelmű kötelező olvasmányt önálló feldolgozásra, pedig számukra még egy oldalanként 5-6 mondatos kötet is feladhatja a leckét, attól függetlenül, hogy már több száz oldalas meseregényeket is képesek meghallgatni a szülőtől.
„Ha a tanító rosszul választja meg az első önálló olvasásra szánt könyveket, egy ilyen kicsi gyereknek hosszú időre elmehet az önbizalma és a kedve. Az első osztály utáni nyáron sok gyereknek egy Boribon-könyv vagy egy Dániel András-féle Kufli-történet is kihívást és sikerélményt jelenthet. Sokkal rövidebb és egyszerűbb könyveket kell a kezükbe adni önálló olvasásra, mint amit közösen olvasunk” – véli Czakó Réka, aki szerint ebben a korban már önmagában a kötelező olvasmány léte is megkérdőjelezhető. A tanárok egy része látja ezt, és inkább csak ajánlott olvasmányokat ad nyárra. Jó gyakorlat az is, amikor csak annyit mondanak, hogy mindenki olvasson el egy könyvet a szünidő alatt, amit ősszel közösen megbeszélhetnek az osztályban. Így a gyerekek tulajdonképpen egymásnak ajánlanak olvasmányokat, és így hozzák meg a többiek kedvét is egy-egy könyvhöz.
Karinthy Vera: Minden találkozás két kérdéssel kezdődik, a név egyszerre áldás és teherFontos kérdés a kötelezők esetében, hogy a gyerekek miképpen tudják ezeket a történeteket a saját életükhöz kötni, hogyan tudnak egyáltalán beszélgetni róluk. Az igazán jó iskolai olvasmányok azok lennének, amelyek mai nyelven olyan közösségi vagy családi helyzeteket, problémákat dolgoznak fel, amelyekkel a gyerekek tudnak azonosulni, tudják a saját életükhöz kötni, mint például Kertész Erzsi Göröngyös úti iskola sorozata, Molnár Krisztina Ritától a Maléna kertje, Békés Pál A Félőlény című kötete vagy Lázár Ervin művei. Szomorú, de sok osztályban kihagyják azt a lehetőséget, hogy a gyerekek a kötelező olvasmányok révén megtapasztalják a valódi közösségi olvasás élményét, s hogy olyan műveket kapjanak a kezükbe, amelyek valóban szórakoztatják és érzelmileg megérintik őket.
Czakó Réka azt is hangsúlyozza, hogy önmagában nem a klasszikusokkal van a baj, de többségüket a gyerekek már nem tudják egyedül feldolgozni, sokan csak küszködnek ezekkel a könyvekkel.
Emellett egy jellemző reakcióra is felhívja a figyelmet. Amikor egy szülő arra panaszkodik a közösségi felületeken, hogy a gyereke nem tud megbirkózni A kőszívű ember fiaival, az Egri csillagokkal vagy más klasszikussal, rögtön megjelennek a kommentelők, akik azt írják: „Igenis küzdje csak végig magát rajta, mi is megtettük, és nem haltunk bele.” – Azoknak, akik így gondolkodnak, javaslom, hogy vegyék kezükbe újra ezeket a könyveket, és próbálják ki, hogy a mai fejükkel hogyan boldogulnának velük. Én imádtam Az arany embert, többször elolvastam kamaszkoromban. De mikor egy-két évvel ezelőtt újra elkezdtem, már küzdöttem vele – mondja Czakó Réka.
– A megfelelő könyvek kiválasztásánál komoly probléma, hogy az olvasással, könyvekkel foglalkozó felületek leginkább azokkal kommunikálnak, akik már egyébként is olvasók, nincsenek olyan országos programok, amik segítik a könyvek terén még nem igazán tájékozott, de a téma iránt érdeklődő szülőket – véli. Pedig úgy látja, abban teljes a konszenzus, hogy az olvasás jó dolog, és jót tesz a gyerekeknek, ezt így gondolják azok is, akik maguk nem olvasnak, vagy nem olvastak nekik a szüleik kiskorukban. Vagyis az olvasás hasznát senki sem kérdőjelezi meg, csak sokkal több útmutatásra lenne szükségük a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt azzal kapcsolatban, hogy mit és mikor érdemes a gyerekek kezébe adni. Az mindenesetre biztos, hogy akinek gyerekkorában sokat olvasnak, az nagyobb eséllyel válik maga is olvasóvá, még akkor is, ha iskolás korában, kiskamaszként néhány évre el is veszti kapcsolatát a könyvekkel.
