2014-ben jelent meg Horváth Viktor A vers ellenforradalma című könyve, amely a versírás és a fordítás módszertanát kínálta tanároknak és diákoknak. Horváth Viktor ugyanis úgy gondolta – és ma is úgy gondolja –, hogy az irodalmi alkotásokat a fiatalok akkor értik és szeretik meg igazán, ha maguk is írnak, ha maguk is alkotnak. A száraz vers-, próza- és drámaelemzés, az írókról, költőkről bevágott ismeretanyag nem alkalmas arra, hogy a tanuló közel kerüljön a tanított műhöz. Ám ha a diákok a költők, írók stílusában verset, versimitációt, novellát vagy akár paródiát írnak, sokkal inkább ráéreznek a szerzők és koruk gondolkodására, életvitelére, megtanulják, hogy az irodalom éppúgy használható és éppúgy gazdagabbá teszi az életüket, ahogy a sport vagy a zene is.
Bár Horváth Viktor könyvével sok irodalomtanár szimpatizált, eddig egy iskolában sem vezették be az írva oktatás módszertanát. Nem is tehették, hisz az órákon a tanárok végig kell menjenek a Nemzeti alaptanterv kötelező szerzőin és művein, s ez nem hagy időt az alkotva tanulásra.
A napokban megkerestem az írót, s megkérdeztem: próbálta-e felvenni a kapcsolatot az új kormánynak tanácsokat adó oktatási szakemberekkel annak érdekében, hogy az általa kidolgozott módszertant – kísérleti formában – beengedjék néhány iskolába. Horváth azt mondta, próbálkozott, néhány oktatásfejlesztő szakember meg is ígérte, hogy igyekszik segíteni, s a Magyartanárok Egyesületétől is pozitív választ kapott. Ahhoz azonban, hogy a tanterv része legyen Horváth metodikája, kormányzati döntés kell. Mivel az új kormány liberális szemlélettel közeledik az oktatás megújításához,
Horváth Viktor bízik abban, hogy az idő neki dolgozik, hiszen a jelenlegi irodalomoktatás szerinte tarthatatlan, ugyanis „nem diákot, hanem tananyagot” oktatunk.
Véleményét a következőkkel támasztja alá: képzeljünk el egy olyan testnevelésórát, ahol a gyerekek felvételről megnézik, hogyan kell futni, bukfencezni, kötélre mászni, szekrényt ugrani, labdázni, de ők mindezt nem csinálhatnák, és a tanáraik sem tudnák nekik bemutatni, hiszen őket sem képezték ki ezekre. Aztán ezekről elemzéseket tanulnának, és abból felelnének. Képzeljük el ugyanezt a rajz, a zene vagy az autóvezetés oktatásával.
A világon mindent a dolog művelésével tanítunk, kivéve az irodalmat: azt a területet, ami szorosan összefügg a beszéddel, gondolkodással, érzelmi intelligenciával.
A diákokkal több ezer művet olvastatunk el az általános és középiskolában, elemzéseket kell betanulniuk, de nem próbálhatják ki, milyen megalkotni egy négysoros versikét. Holott ennek az igénye bennünk megvan, hisz egy óvodás még önállóan költ ritmusos, rímes mondókákat és mesél kitalált történeteket. Az iskola ezt a játékos alkotási vágyat kiöli belőlük. Erre az a fő érv, hogy az iskolában nem írókat és költőket nevelünk. De hát tesióra se azért van, hogy világbajnokot neveljünk, hanem hogy megteremtsük az igényt a mozgásra és jobbá tegyük az emberek életét. Énekórán se operaénekeset képzünk, hanem zeneszerető gyerekeket. Irodalomórán olvasókat kellene nevelnünk, nem magológépeket.
Horváth Viktor középiskolákban és egyetemeken az elmúlt 30 évben egymásra épülő írásfeladatokkal tanított. Egyetemi formatörténeti kurzusain a hallgatók nem dolgozatra, hanem vizsgamunkára kaptak jegyet – ez versfordítás vagy átirat volt –; így a félév során műfordítói képzést is kaptak, és a vizsga is inkább a tanulás, mint a mérés eszköze volt. A diákok szerették ezt a munkát, s volt, hogy fordításaik könyvben is megjelentek.
„Remélem, hogy a jelenlegi Nemzeti alaptanterv nagyon gyorsan a múlt szemétdombjára kerül”Az iskolákban a tanított művek körét az ezres nagyságrendről húsz-harmincra kell csökkenteni – véli Horváth Viktor, így marad idő az írásfeladatok algoritmusaival elsajátítani a jellemző szerkezeteket és időutazást tenni a szerző korába, kultúrájába. A rengeteg művet a diák elfelejti az elemezgetéssel együtt, a saját élményhez, sikerélményhez kötődő harminc mű viszont belépési felületet ad a világ összes regényéhez és verséhez.
Ahhoz, hogy a Horváth Viktor által kidolgozott irodalomoktatás – legalább részben – teret nyerjen az általános és a középiskolában, előbb ki kell képezni a mindehhez kedvet érző tanárokat az egyetemeken.
Aligha kérdéses, hogy a módszer csak szakmai vita után kaphatna zöld utat. A javaslat egyszerű, de első hallásra talán idegen és ijesztő is lehet. Ő azonban azt mondja: Az általam kidolgozott módszertől felesleges tartani, hisz az egy ősi módszer, a diákokat évezredeken át írással képezték a mestereik. Csak az utóbbi száz évben tértünk el ettől. A javaslatom azért lehet sokaknak ijesztő, mert ismeretlen, mivel mi már mindannyian az írásmentes irodalomtanításban nevelkedtünk. Végül is a természetes állapotot kell helyreállítanunk.
Fél a kortárs alkotóktól a magyar oktatáspolitika, a helyzet rosszabb, mint 50 évvel ezelőttNévjegy
Horváth Viktor 1994 óta publikál novellákat, regényeket, versfordításokat. Török tükör című regényével 2012-ben elnyerte az Európai Unió országról országra kiosztott irodalmi díját. Meghívott előadóként tanít a Pécsi Tudományegyetemen, korábban órákat adott a Károli Gáspár Református Egyetemen, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és tanított több gimnáziumban.
