Maga volt a modern nő: iskolázott, öntudatos, sikeres. És hozzá példátlanul bátor is. Öt-hat kilométer magasból hirtelen szabadesésbe vitte a kis kétmotoros repülőt, fél percig zuhant, majd a becsapódás előtt visszahúzta a gép orrát. Testsúlyának többszöröse nehezedett rá, mégis gyors egymásutánban tucatnyiszor ismételte a lélegzetelállító manővert. Feszegette a határokat, kereste a veszélyt. Ám a vakmerő német tesztpilóta, Melitta Schiller (1903–45) egy személyben tudós mérnök is volt, az aeronautika szakértője.
A rövidre vágott hajú, sportos fiatal nő cum laude végzett a Müncheni Műszaki Egyetemen 1927-ben, majd a DVL repülésműszaki kutatóintézetben állt munkába. Eleinte íróasztalánál ülve számítgatta az állítható légcsavarok optimális dőlésszögét, de nem érte be ennyivel, letette a pilótavizsgát (1930). Szédítően magasra szárnyalt a weimari időkben. Harmincéves volt, amikor a köztársaságot elsöpörte Hitler, az intézetet pedig a Luftwaffe vette át. A fegyverkezés sok pénzt, új feladatot hozott.
Melitta a Junkers Ju 87-es zuhanóbombázó, azaz a Stuka fejlesztésén kezdett dolgozni. 2500 órát töltött a levegőben félkész gépeken, szüntelen életveszélyben; pár év alatt 13 kollégája halt szörnyet. Időközben grófné lett, az ókortörténész Alexander von Stauffenberg professzor felesége.
Karrierje azt is kibírta, hogy született protestáns létére a nürnbergi törvények zsidónak minősítették: volt annyira fontos a hadiiparnak, hogy a formaságokra kényes bürokrácia „az árjákkal azonos jogállásúvá” nyilvánítsa.
Flugkapitän rangot kapott – második nőként a Führer kedvence, az elvakult náci Hanna Reitsch után. A háború még magasabbra emelte, személyesen Göring tűzte zubbonyára a Vaskeresztet (1943). Hogy titkon gyötörte-e a bűntudat, amiért a gyilkos diktatúrát szolgálja? Bármi áron bizonyítani akart, a legjobbnak lenni, éltanuló módjára? Az adrenalinért csinálta? A haláltól nem félt, de attól talán igen, hogy eltiltják a repüléstől. Vagy egyszerűen a tehetetlenség ereje vitte tovább? Csak találgatni lehet.
A Gestapo 1944 nyarán vitte el, tüstént a Hitler elleni merénylet után. Rokonsága hozta rá a bajt. Sógora, Claus von Stauffenberg ezredes volt az, aki elhelyezte a robbanószerkezetet a Farkasveremben. Ráadásul négy nappal a meghiúsult katonai puccs előtt még találkoztak is harmadik fivérük, Berthold berlini lakásán – a házigazda pedig szintén benne volt az összeesküvésben. Az államcsíny kudarca után Claust és Bertholdot kivégezték, kéttucatnyi családtagjukat lágerbe zárták.
Az asszony túlélte: a tébolyult vérbosszú közepette, hatheti fogság után szabadon engedték. Az összeomlás napjaiban felszállt, hogy megkeresse és kiszabadítsa a férjét. Gépét vélhetőleg az amerikaiak lőtték le a bajorországi Straubing közelében 1945. április 8-án. Sérülten is megőrizte lélekjelenlétét, kényszerleszállást hajtott végre, odasiető falusiak húzták ki a roncsból. Úgy tűnt, lábtöréssel még ezt is megússza. Órák múlva a belső sérüléseibe halt bele. Melitta von Stauffenberg 42 évet élt.