Jó érzékelni, hogy uraink és parancsolóink bizonytalankodnak, vakarják a fejüket, hogyan is legyen tovább, keresik a legjobb pozíciót, és közben kicsit többet figyelnek ránk is, tartják a markukat némi legitimációért.
A közmédia átalakulása ugyanilyen nyújtóztatóan derűs folyamatnak tűnik. Kulturális és politikai katasztrófa ami történt vele az elmúlt másfél évtizedben. A gátlástalan, szélsőjobboldali hatalmi cinizmus szimbóluma lett. Elsősorban hírcsatornáival.
De ennek a korszaknak most vége, stop, a legnagyobb fejek lehullottak, a szervezeti kuszaság előtt is lezárult a pálya: néhány napja az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) beolvadt a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be. A három hónaposra tervezett átalakulás után az új szervezet neve Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. lesz.
Érdekes időszak előtt állunk, lesz sok üdvözlendő és vitatható kinevezés, szerkezeti átalakítás, koncepció- és pozícióharc. A hírszolgáltatás várhatóan augusztus második felében indul újra. Addig pedig...
Kipróbáltuk, milyen érzés, ha az ember egész napra a közszolgálati televízió egyes csatornája elé kényszeríti magátAddig pedig élvezhetjük a jelenlegi nyárias, pihentető és tartalmas átmeneti állapotot. A sport maradt az M4-en, körülötte pedig terjeng a kultúra. Döntően ismételt adásoknak köszönhetően. Az M1-en, a korábbi politikai hazudozás, megtévesztés propagandacsatornáján magyar filmklasszikusokat, sikeres televíziós produkciókat láthatunk. (A Kossuth Rádión minőségi hangjátékokat, interjúkat vetettek be.) Szerencsés megoldás. Megtisztítja a csatornát a politikai szennytől, és ami fontosabb, visszairányítja hozzá a nézőket. Egyre gyakrabban kaphatjuk magunkat azon, hogy műsort keresve az M1-re is kíváncsian kattintunk, milyen csemegét ismételnek éppen. Meglepő helyzet alakult így ki, amire évtizedek óta senki sem gondolt: a magyar filmek és tévéjátékok elárasztották a tévés kínálatot. Mennek az M1-en, a Dunán, a Duna Worldön, a Magyar Mozi TV-n. Plusz a neten ott van még az archív M3, a Filmio.
Nem először derül ki, mekkora kultúrkincsről van szó. Gond nélkül el lehet vele működtetni csatornákat. Ráadásul szelekcióval! Nézői hiányérzetet is korbácsolva: hol marad ez meg az?
Külön elképesztő az egykori magyar állami televízió teljesítménye. Születtek már róla nem egyszer tiszteletkörök, de szembesülve vele, még mindig tátva marad a száj. Irreálisan soknak tűnik mai szemmel az elkészült produkciók mennyisége. Többségükben közművelődést és szórakozást szolgáló adaptációk, de szép számmal akadnak köztük emlékezetes eredeti munkák is. Aki rendszeresen nézte a tévét, akarva-akaratlanul kultúrát szívott magába. Ennek fényében az ember hajlamos volt kritikusan viszonyulni a rendszerváltás utáni terméshez, de a jelenleg futó programáradat ezt nem igazolja. Nem a minőséggel, hanem a mennyiséggel volt inkább gond. Ritkábban, esetlegesen születtek új művek, nem kaptak kellő hangsúlyt, és így könnyen kiestek az emlékezetből, egyáltalán, az érdeklődési zónából. Láthattuk a Hunyadi-sorozat sikerénél, mekkora szerepe van a tálalásnak, a marketingnek. Ez a produkció egyértelművé tette, amit a Tündérkert, az Aranyélet, A besúgó, A Király és több más alkotás jelzett: a magyar filmgyártás felnőtt a nemzetközi szinten is piacképes sorozatok termelésére. És színvonalas tévéfilmeket is láthattunk az elmúlt években, még ha témájukban, irodalmi forrásukban érezhető volt is a fideszes Nemzeti alaptanterv iránymutatása.
Nagy kérdés tehát, hogy az új köztévé mennyire kívánja ösztönözni fikciós televíziós produkciók, sorozatok készítését.
Folyamatossá kívánja-e tenni gyártásukat, amihez szervezeti keretet is létrehoz, vagy marad a támogatási formáknál, az esetlegességnél. Nyilván valamilyen is-is megoldás lenne ideális. Mindenképpen elmondható, hogy bár a televíziózás nem a virágkorát éli, de még mindig széles rétegekben van igény tévéfilmekre. Amelyek egyébként az interneten is meg tudnak élni. Ha pedig valamire van igény, azt érdemes csinálni. Kellenek a biztos pontok a kulturális életben, amelyekre mindig számítani lehet, országosan képesek terjeszteni értékeket, új irányokat, köztudatba vésik a jelen meghatározó színész- és alkotógárdáját. Összekapcsolva a művészeti buborékokat, közös szellemi otthont teremtve az ország polgárainak. Amelyből bármikor, bármeddig ki lehet lépni, de mindig melengető, biztonságot nyújt visszatérni bele.
