A gyermekkorban elszenvedett bántalmazás, szexuális abúzus nem azon a napon ér véget, amikor megtörténik. Hónapokkal, évekkel, évtizedekkel később is jelen van a félelem, a szégyen, a tehetetlenség. A magány.
Bangó Sándor, a Szőlő utcai gyermekbántalmazási ügy egyik áldozata kétségbeesett sorokat tett közzé. Ebben ismét megnevezte azt a személyt, akiről korábban már vallomást is tett. Az érintett politikai közössége azonnal visszautasította az állításokat, politikai manipulációról, büntetőjogi lépésekről beszél, a főügyészség pedig közölte: a nyomozás folyamatban van, ezért annak részleteiről nem közölhet semmit.
A jogállamban ennek így kell működnie. A büntetőjogi felelősséget kizárólag bizonyítékok alapján, a bíróság mondhatja ki. Senkit nem lehet pusztán egy állítás alapján elítélni, de senkit nem lehet politikai alapon felmenteni sem.
Csakhogy van itt egy másik kérdés, amelyről feltűnően kevés szó esik. Mi történik közben az áldozatokkal?
Ha egy ilyen ügy nyomozása hosszú ideig tart, a bántalmazottak újra és újra kénytelenek felidézni életük legborzalmasabb emlékeit. Elmondják, mi történt. Várnak. Vallomást tesznek. Várnak. Támadják őket, hallgatnak, reménykednek. Várnak. Egyedül. Mert mögöttük nincs közösség.
Bangó Sándor és a Szőlő utca összes áldozata azt látja, a közélet nem rájuk figyel. Bántó, egészen embertelen és sértő megjegyzéseket kapnak, és ezeknek nem a tények ismerete, hanem a politikai hovatartozás az alapja. Lejáratás eszközei lesznek. Bizonyítékot követelnek tőlük. Ez érhető is, ugyanakkor mindenki tudja: a szexuális bántalmazás a négy fal között történik. Tanúk nélkül. Így lehet az egyik ember hazug, mert védtelen, a másik igazmondó, mert ereje, hatalma van.
Egyetlen társadalom sem engedheti meg magának, hogy a gyermekbántalmazás túlélői magukra maradjanak. Az államnak, az egészségügynek, a szociális ellátórendszernek és a civil szervezeteknek közösen kellene tenniük azért, hogy Bangó Sándor és a többi áldozat folyamatos pszichológiai segítséget, jogi támogatást és emberi odafigyelést kapjon.
Ne csak a magukat mentornak, segítőnek nevezőktől, hanem szakemberektől.
Bangó Sándor története ezért túlmutat önmagán. Nem azért, mert bárki állítását előre igaznak vagy hamisnak kellene tekinteni, hanem azért, mert rávilágít arra, milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak azok, akik mögött nincs szerető szülő, és gyermekként bántalmazást, szexuális erőszakot éltek át.
Ha egy áldozat odáig jut, hogy a halált látja az egyetlen kiútnak, az nem kizárólag az ő személyes tragédiája. Az annak a jele, hogy az őt körülvevő rendszer képtelen volt védőhálót nyújtani.
A nyomozásnak a maga útján kell haladnia. Az igazságot a bizonyítékoknak kell feltárniuk. De az áldozatok támogatásával nem szabad megvárni az utolsó bírósági ítéletet.
Mert az igazságszolgáltatás célja nem csupán az, hogy valamikor megszülessen egy ítélet. Hanem az is, hogy addig ne veszítsünk el még egy embert. Az áldozatoknak nemcsak igazságra van szükségük, hanem arra is, hogy legyen miért megvárniuk azt.