Az Országgyűlés kedden 143 igen és 46 nem szavazattal fogadta el a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) létrehozásáról szóló törvényt, ezzel teljesült a Tisza Párt és Magyar Péter talán legfőbb választási ígérete: miután az elmúlt két évtizedben vélhetően több tízezer milliárd forint közvagyon került ki jogellenesen állami tulajdonból, így a NER, de még a Gyurcsány-korszak sem ússza meg elszámoltatás nélkül. A jogszabály alapján a hivatal feladatai közé tartozik a közvagyont érintő visszaélések feltárása, a jogellenesen megszerzett vagyonok visszaszerzésének elősegítése, valamint a hasonló ügyek megelőzése. Az NVVH elvileg kormányfüggetlen, autonóm szervezetként dolgozhat, beszámolási kötelezettséggel csak az Országgyűlés felé bír, a feltárt ügyek pedig peres eljárásokhoz vezethetnek.
Éppenséggel az elszámoltatás, az „út a börtönbe program” ígérete miatt tette a többség az ikszet Magyar Péter formációja mellé a szavazólapokon.
A hivatal felállítása megannyi, s természetesen egymásnak ellentmondó reakciót váltott ki. A közvélemény nagyobb része, mely áprilisban a Tiszára vagy másképpen nézve a Fidesz–KDNP ellen szavazott, egyelőre üdvözli az NVVH megalakulását, hiszen elsősorban a pofátlanság végső határait feszegető korrupció, a vezetői elit és a hozzájuk kapcsolódó oligarchakör világszinten is kiemelkedő mértékű és ütemű meggazdagodása ásta meg 16 esztendő után az Orbán-rezsim sírját.
A bukott kormánypártok ezzel szemben a Rákosi-kort citálják a hivatal felállítása kapcsán, és az NVVH-t az ÁVH-hoz hasonlítják, ami nemcsak rettenetesen sivár és fals történelmi ismeretekre utal, de azt is jelzi, a Fidesz–KDNP politikusai és megmondóemberei nem tanultak semmit április 12-éből, és továbbra is arcpirító hazugságokkal traktálják és hergelik szimpatizánsaikat, akik a jelen politikai pszichózisában mindent elhisznek, ami a Tisza-pokol–Sátán kapcsolatot erősíti szemükben.
Ez is mutatja, rövid a választói emlékezet,
az elszámoltatás mint politikai ígéret ugyanis nem friss találmány, idehaza legalább háromszor az aktuális választási kampányok része volt.
A rendszerváltás idején megannyi párt a programjába emelte, ám a parlamentben elhalt a lelkesedés, s a pártok inkább egymással, mint a valós tényfeltárással foglalkoztak, illetve az országcsődmentési kísérletek is elvitték a fókuszt a múlt ilyetén vizsgálata felől, így semmi sem lett a Zétényi–Takács-féle törvényből, nem lettek nyilvánosak az ügynökakták, és nemhogy feltárták volna a spontán privatizációt, de folytatódott az állami vagyon ész és erkölcsök nélküli elherdálása, s a milliárdos bugázások helyett csak Tocsik-ügy szintű cirkusz jutott alamizsnaként a népnek. Az első Orbán-kormány után az MSZP–SZDSZ megpróbálkozott feltárni a Fidesz-kabinethez kötődő zűrös ügyeket – Kaya Ibrahim, Josip Tot, Országimázs Központ, Ezüsthajó Kft. és társaik –, ám nemcsak hogy az elszámoltatással megbízott Keller Lászlóra volt nagy a kabát, de bebizonyosodott a régi mondás, holló a hollónak nem vájja ki a szemét… Ugyanez az elv maradt érvényben 2010 után is, amikor előbb Papcsák Ferenc, majd az amúgy is képességbeli kihívásokkal küzdő Budai Gyula elszámolóbiztos által „feltárt” ügyek sikkadtak el egyetlen valamirevaló ítélet nélkül – a közel másfél ezer vizsgált esetből hét jutott el a vádemelésig… –, noha a társadalmi akarat akkor sem hiányzott a valódi tényfeltáráshoz.
Mindezek tükrében cseppet sem meglepő, hogy a jelen társadalmi többség kvázi elvárásként fogalmazta meg az elszámoltatás igényét, s adott áprilisban ehhez némiképp biankó felhatalmazást Magyar Péternek, hivatalosan persze a Tisza Pártnak. Amely számára komoly arc- és presztízsveszteséget jelentett volna, ha a választások után belátható időn belül nem teszi meg a szükséges lépéseket, így várható volt, hogy még a nyár folyamán valamilyen formában és hatalommal megalakul az NVVH. Innentől viszont az a kérdés, mennyire veszi komolyan a munkáját a szervezet, mennyire lesz valóban független a hivatal, vagy – ha nem is oly mértékben, mint a bukott kormánypártiak állítják, de – valóban a hatalom ökleként tevékenykedik. Utóbbi lehetőségének veszélyére több, az NVVH felállításával kapcsolatos jogszabályt véleményező civil szervezet is felhívta a veszélyt, kiemelve, hogy
az elzabrált állami vagyon visszaszerzése abszolút legitim célnak tekinthető, viszont hiányoznak a majdani hatósági eljárásokkal kapcsolatos jogi garanciák,
ráadásul a közvélemény gyors, hatékony és drasztikus elszámoltatást vár, viszont a jog bizonyítékot, adatokat és a bíróság előtt is érvényes állításokat, egyben időt jelent, ezzel szemben a hatalom kivonja a hivatalt a bírói felülvizsgálat alól, emellé ráadásul korábban szinte nem látott, széles körű lehetőségeket biztosít számára: önállóan nyomozhat, vádat emelhet, irányíthatja a vizsgálatot, közvádlóként is eljárhat, és az ügyészséghez hasonló jogokat kap például polgári, közigazgatási és adóügyekben, közbeszerzéseknél, pénzügyi és adatkezelési eljárásokban.
A kérdés, az NVVH hogyan, miként él a hatalmas felhatalmazással: egy több mint három és fél évtizedes hiátust pótol, vagy szimpla pártügyészséggé silányul. Utóbbi esetben a mostani hatalomnak lehet néhány jó hete, hónapja, akár éve is, de az idő hosszabb távon nem neki dolgozik majd: a köz mindig fejeket fog követelni…