Kudarcszámláló

Nehéz eldönteni, mi a nagyobb hír: hogy a Belügyminisztérium felülvizsgálja a teljes sportakadémiai rendszert, vagy hogy ez eddig senkinek nem jutott az eszébe?

Pedig nem aprópénzről van szó. Tizenhat éve ömlik a közpénz az akadémiákba, kollégiumokba, stadionokba, edzőközpontokba, sporttudományba. A számla vastag, az eredmény vékony.

Orbán Viktor elképzelése nem volt ostobaság. Ha kevés a klasszis, ne várjuk a csodát, építsünk rendszert. A pályák elkészültek, a VIP-páholyok megteltek, csak éppen a válogatottakban elvétve tudták átvenni a vezető szerepet az akadémiákról kikerülő fiatalok. Sőt: a hatékonysági tanulmányok szerint az éveken át nevelgetett, képzett, kistafírozott akadémisták töredéke jutott csak el sportága legjobbjai közé. Mindegy, melyik sportágról van szó, mert a hivatkozási alap mindenhol ugyanaz: az utánpótlás-nevelés rendkívül kockázatos és időigényes. Csakhogy egy gyerek, aki az akadémiai rendszer élesedésekor hatéves volt, ma már huszonkettő. Ha ennyi idő alatt sem sikerül bebizonyítani, hogy a modell működik, akkor talán nem az idő kevés, hanem a modell rossz.

Ha egy piaci alapon és nem a Balásy-féle modellben működő vállalat tizenhat év alatt ennyi pénzből ilyen eredményt produkál, a tulajdonos minden bizonnyal felülvizsgálatot rendel el, és lecseréli a menedzsmentet. A sportban erre nem volt példa, eredményt nem kellett felmutatni, miközben az esztelen pazarlás napi rutinná vált.

Most jön a felülvizsgálat. Mit találnak? Csodálatos épületeket. Hibátlan gyepszőnyegeket. Drága öltözőket. Látványos prezentációkat. És egy régi ígéretet: hogy a rendszerből egyszer majd világklasszisok nőnek ki. Első körben nem is az a kérdés tehát, hogy mit derít majd ki a Belügyminisztérium, hanem az, hogy lesz-e bátorsága kimondani: ennyiből ennyit elérni egyszerűen kevés, ebben a tragikus költségvetési helyzetben ez az ország meglopása volt. A stadionokat, akadémiai intézményeket könnyű megszámolni. Az elvesztegetett éveket nehezebb lesz.