Az Orbán-rendszernél minden csak jobb lehet, halleluja (a szabadok kórusa)! Orbán Viktor nem jöhet soha többé vissza (basszusária)! Jó lenne, ha Magyar Péter segítene, s nem ártana (szopránária)!
A személyes autokrácián alapuló Orbán-rendszer negatív hagyatéka, hogy az egy személyre központosított, korlátlan állami hatalmat az április 12-i szavazás nem változtatta meg. Sőt, bizonyos forradalmi legitimitást kölcsönzött Magyar Péternek: a bársonyos forradalom engem hatalmazott fel! Képzeljük el azt a szédítő érzést, ami a teljes hatalomnélküliségből egyszeriben a teljes hatalomba emelkedéskor valakit érhet! Nem kell ahhoz személyesen narcisztikusnak lenni, hogy a korlátlan hatalom szerkezetében korlátlanul működjék.
A kétharmados felhatalmazás kísértést jelent a személyes korlátlan hatalomra, amelynek nincs se Tisza-mozgalmi, se parlamentáris, se alkotmányos intézményi, kormányon belüli miniszteriális vagy hivatali-szakértői, tanácsadói ellensúlya.
És hiába, hogy a korlátlan hatalom korlátozása a bársonyos forradalom célja, amikor ez ellenséges és akadályozó ellenhatalomként jelenik meg az új hatalom gyakorlójának szemében. Hogyan engedhetne kettős hatalmat a Tisza-szigetekkel? Miért engedne át hatalmi súlypontokat az alkotmányos intézményeknek?
A korlátlanság politikai ösztönét megerősítik a társadalmi korlátlanság érzelmei és ösztönei. Egy erősen korlátozott társadalom egyszer csak úgy érzi, hogy korlátlan. „A kétharmados felhatalmazással nekem mindenhez jogom van” egyben azt is jelenti, hogy elszabadítja az elfojtott kívánságokat és igényeket. Nincs olyan csoport, amely ne jelentené be igényét, sérelmét. S minél inkább meghallgatásra talál – mi nemcsak Orbán intézkedéseit nem vonjuk vissza, de valamennyi ígéretünket teljesítjük –, annál több igényt támaszt. És minél inkább az erő(szak), az indulat, a türelmetlenség, a nyerseség vezetői magatartása uralkodik, annál jobban felerősödnek a társadalmi türelmetlenség, az indulat, az erővel kikövetelés magatartásformái. Értelem helyett az érzés, tudás helyett az ösztön, igazság és valóság helyett szeretet és gyűlölet dominál.
Most, amikor a bársonyos forradalom 110. és a kormányzás 80. napja körül járunk, a víz- és energiahiány valósága kellett, hogy megmutassa, mennyire csak cirkuszi, eredménytelen és mellékes volt az a parlamenti csatározás, amelyet a miniszterelnök a nem létező ellenzékkel folytatott. A víz- és energiahiány elleni védelem nem retorika vagy Facebook-bejegyzés. Itt nyugalomra és megfontolt helyzetfelismerésre, értékelésre, célmeghatározásra, szakértő döntésekre van szükség. Koordinációra a hivatalok között, együttműködésre a hazai és a nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági szereplőkkel. Itt nincsenek barátok vagy ellenségek, Magyar Péterhez hűségesek, „óellenzékiek”, fideszesek – csak hozzáértők vagy alkalmatlanok. (Ezért van igaza Forsthoffer Ágnes köztársasági elnöknek, amikor valamennyi párt vezetőjét válságtanácskozásra hívta a Sándor-palotába.) A Duna nem mondatható és váltható le. Minden lépésnek társadalmi súlya és következménye van. A Valóság természetesen ott ólálkodott végig a kertek alatt. Az első ütközés után előre látható, hogy egy még kegyetlenebb Valósággal lesz kénytelen szembenézni a kormány a költségvetés, a gazdasági helyzet kapcsán. S míg a természeti csapással szemben adódik a társadalmi összefogás lehetősége, a költségvetés az ellentétes érdekek és igények miatt egymás ellen fordítja a társadalmi csoportokat.
A populista politikusokat három vágy, akarat vezérli: hatalom, pénz, népszerűség. Az állam én vagyok, és a pénz is én vagyok, a népszerűség másodlagos, ez volt a hatalomvezérelt narcisztikus Orbán „hatalomakarása”. Az állam, a pénz, a közvélemény, minden én, sőt, még én is ÉN vagyok – ez Trump kötözni való őrülete. Magyar Pétert láthatóan nem a hatalom vagy a pénz, hanem a népszerűség élteti. A „közvélemény én vagyok” narcizmusa egészen más, mint a hataloméhségé. Az „én, én, én vagyok”, vagyis virtuális valóságteremtőnek lenni a Digitális galaxisban egészen más szédület, mint a hatalmi, sőt, a korlátlan hatalmi döntésekbe való belevakulás és beleőrülés.
Magyar Péter az új hatalom kulcskérdésévé tette, hogy a Facebookján közzétett véleményét a Köz véleményévé tegye, vagyis Machiavellivel szólva a véleménnyel akar uralkodni, azt akarja hatékony uralmi eszközzé (instrumentum regni) tenni.
Különösen akkor, amikor abban látja a bársonyos forradalom sikerét, hogy sikerült a Kastélyt (Palazzo) és a Várost (Piazza) elválasztó falat lerombolnia. Aki személyesen uralja a Digitális galaxist, az uralja a világot. És ebben bizony sok igazság van: Orbán bukásának egyik oka, hogy a Digitális galaxis peremén keringett, ellenben Magyar elfoglalta e galaxis közepét.
Csakhogy a világ uralása nem megy a Digitális galaxis uralásával, és a Digitális galaxis nem zárt rendszer, hogy egyetlen akarattal uralható lenne. A Valóság galaxisa kibújik a Digitális galaxis alól, s csak ideig-óráig tudod a virtuális valósággal elfedni, hogy 40 fok van, a Dunában nincs víz, a költségvetésed hiánya elfogadhatatlan, hogy képtelen vagy végigvinni a jogi eljárásokat a régi rend bűnöseivel szemben. Másrészt nem tudod uralni a Digitális galaxist sem, mert az 50 felettiek Facebookján uralkodsz, ahol éppen azok a fiatalok nincsenek jelen, akik dinamikusan előrevinnék az országot. Továbbá az „elpimaszodott” influenszerek, a podcastokba nyilatkozó független szakemberek megkérdőjelezik Magyar digitális abszolutizmusát. MP a köztársasági elnök elhibázott kiválasztásakor megtapasztalhatta, hogy a saját, három és fél milliós közvéleménye nem engedelmes birka, hanem „ezerfejű hidra”.
A miniszterelnök stratégiai hibát vétett, amikor a választás előtt a régi pártok politikusaira alkalmazott „óellenzék” jelzőt kiterjesztette a független szakemberekre, s akarva-akaratlan mindazokra a Tisza-párti tagokra, illetve választókra, akik már 2024 előtt Orbán rendszere ellen szavaztak. Ha Bárándy Péter „szóba sem jöhet”, akkor vele kitaszíttatott a jogászszakma, mindazok a Tisza-szigetek, amelyek Bárándyt – és Baka Andrást, Fleck Zoltánt, Vörös Imrét stb. – személyes intézménynek, tekintélynek tartották, továbbá azok a fővárosi és nagyvárosi szavazók, akik Bárándy szakmai tekintélye miatt is szálltak szembe az Orbán-rendszerrel. A sors iróniája, a Valósággal való találkozás lenne, ha a kiátkozóknak végül a kiátkozottak közül kellene elnökjelöltet választaniuk.
Ha Surányi Györggyel – és Bod Péter Ákossal, Petschnig Zitával, Katona Tamással, Herczog Lászlóval és a többiekkel – nem állunk szóba, véleményüket, javaslataikat fölöslegesnek és ártónak gondoljuk, akkor bizony, kedves hatalom, egy szakmát, saját Tisza Szigeteidet és választóidat taszítottad el. Ha nincs dolgod Holoda Attilával az energiaválság közepén, akkor tudatlan maradsz. Ha szóba se akarsz állni a maffiaállamról több nyelven publikáló Magyar Bálinttal, akinek a nyelvén beszélsz, akkor saját liberális választóiddal nézel szembe. Ha száműzni akarod a politikai térből az „ópolgármestereket” Botka Lászlótól Tóth Józsefig, Márki-Zay Pétertől Wittinghoff Tamásig, akkor soha nem lesz ebben az országban autonóm önkormányzatiság.
Az új hatalomnak ez a „kétfrontos harcot” meghirdető üzenete – egyszerre harcolunk az orbáni Fidesz és az „óellenzék” ellen – nemcsak elitellenes üzenet, hanem elérte, eléri a választók egy szélesebb csoportját is, nevezetesen a budapesti és nagyvárosi szavazók többségét, akik már 2024 előtt ellenzéki, így megbélyegzett „óellenzéki” szavazók voltak. Ezzel az új hatalom egy háromosztatú politikai teret hozott létre, politikailag szétszakítva a szociológiailag megosztott szavazói bázisát.
A Tisza választóit egyfelől az Orbán-rendszer gyűlölete és a büntetés vágya, másfelől az életforma-forradalom érzése tartotta és tartja össze. Ha az új rend nem tudja igazán büntetni a főszereplőket, akkor hamarosan veszít: először bizalmat, azután választást.
Ehhez a szakmák támogatása szükséges. Legalább ennyire lényeges, hogy a magyar életforma-forradalom, amely maga elé az európai életforma (European way of life) megteremtését tűzte ki, nem adja ennél alább. Európai oktatást, egészségügyet, szociális gondoskodást, polgárosult jogrendet (szavahihetőséget és szabályszerűséget), környezeti felelősséget, digitalizációt, munkakörülményeket vár – ami nem feltétlen fizetés, hanem egyenrangúság, emberség, hozzáértés, méltóság, tisztelet. És elvárja életformája szabadságát, legyen az a tisztességes és méltányos viselkedés nőkkel és gyerekekkel, az LMBTQ-közösséggel, a civilekkel, a háló közösségeivel szemben. A magyar bársonyos forradalom most először Pannónia, a polgárosult Magyarország többségét jelenti a tekintélyelvű, patriarchális, hierarchikus, szabadságot korlátozó Hunniával szemben. Már a Fidesz polgári szárnya is tudta, hogy a magyar polgárosodás gravitációs tere „Nagy-Budapest”, nevezetesen egy ötmilliós hatalmas tojás, amely Budapest körül alakult ki, nyugaton elnyúlik Fehérváron át a Balatonig, északon Vácig, keleten Egertől Kecskemétig, délen pedig Érden keresztül Paksig. Ennek megfelelően tartották kilátástalannak az Orbán-rendszer Budapest-ellenes politikáját. A rendszer paradoxona, hogy tovább folytatta a középosztályosodás, a polgárosodás folyamatát a Budapest-tojásban, ám ez a középosztály, főleg a fiatalsága a rendszer korlátait és távlattalanságát látva az európai ellenzékre szavazott.
Feltételezésem szerint a polgárosult, Európához integrálódott Pannónia nagyobb a Budapest-tojásnál, ugyanis közvetve-közvetlen idetartoznak a polgárság szigeteiként az egyetemi városok: Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr. És ennek a Pannóniának meghosszabbított társadalmi „szabadság és polgárság szigetcsoportja” az Európába vándorolt dinamikus fiatalok világa. A bársonyos forradalom, amely egyszerre alkotmányos és életforma-forradalom, ennek a változásnak az eredménye. Ez ad reményt, hogy a szabad és európai életformát lábbal tipró Orbán Viktor és csapata soha nem térhet vissza. E polgárosult világnak a szakmai elitek olyan tagjai, akik felemelték szavukat az önkény ellen, hiteles és bátor közéleti szereplők, akiket a bársonyos forradalom előkészítőiként és egyenrangú résztvevőiként tisztelnek. Pannónia választói nem érik be azzal a miniszterelnöki üzenettel, hogy ezek az emberek választhatatlanok, sőt, az új rendszerben másodrendű állampolgárok: nem lehet belőlük senki és semmi. Egyszerű a kérdésünk: miért? Mit tettek vagy nem tettek, amiért szóba se jöhetnek? És mi a te megtérésed előtt mi rosszat tettünk, amikor Orbán rendszere ellen szavaztunk, tüntettünk, s ezeket az embereket követtük, akik nem voltak pártpolitikusok? Milyen jogon bélyegzed meg őket, s rajtuk keresztül minket? S ti, a Tisza-körökben, a Tisza-frakcióban szintén azt gondoljátok, hogy felsőbbrendűek vagytok, hogy kitaszíthatjátok őket, kitaszíthattok bennünket, s ezzel saját magatokat?
Csak idő kérdése, hogy az árván maradt, valamennyi döntésből kihagyott, kussoltatott Tisza-szigetek és a rendszer ellenségévé nyilvánított szakemberek egymásra találjanak.
A hatalmi döntések ma is egy kafkai Kastélyban születnek. Ki, hogyan, miért, milyen vitában dönt? – senki sem tudja. Ezért a Tisza-szigetek érteni és megvitatni akarják, hogy mi van a világban, hogyan kell érthetően és világosan látni a jog, a gazdaság, a külpolitika, a nemzetbiztonság kérdéseit: a szakmai elitek őszintén érdeklődnek a társadalmi csoportok helyzete, magatartása és gondolkodása iránt. A szakmai elitek az elmúlt évtizedekben megtapasztalták, hogy a hatalom ellenük van, el akarja némítani őket. Felfogták, ha a választókat nem tekintik felnőtteknek, nem próbálnak párbeszédet folytatni velük, akkor egyetlen elképzelésük, eszméjük sem válhat valóra. A társadalmi csoportoknak az önkény időszaka megtaníthatta, hogy ha a hatalom szavára engedelmes hívővé, kezesbáránnyá válnak, ha nem próbálnak meg szembesülni a valósággal, akkor nemcsak az ország, hanem személyesen ők és családjuk is zsákutcába kerül.
Az Orbán-rendszernél minden csak jobb lehet, halleluja (a szabadok kórusa)! Orbán Viktor nem jöhet soha többé vissza (basszusária)! Jó lenne, ha Magyar Péter segítene s nem ártana (szopránária)!
