nyomozás;MNB alapítványok;Matolcsy Ádám;

Matolcsy Ádám, a vezérigazgató

Nevére vette két cégét – a sok közül – Matolcsy Ádám, a volt jegybankelnök fia, akinek kezén nagy valószínűség szerint rengeteg közpénz fordult meg csalárdul, aminek következtében néhány száz milliárdos kára keletkezett az adófizetőknek. Most a G7.hu gazdasági portál írta meg, hogy a jegybanki alapítványok vagyona körüli kavarások egyik fontos szereplőjéről, a Dry Immo Zrt. nevű cégről van szó, amely korábban még Matolcsy Ádám strómanjának, barátjának, üzletfelének (a nem kívánt törlendő), Száraz Istvánnak a nevén volt. A vállalatot rögvest átnevezték, most már Obsidian Capitalnak hívják.

A Dry Immónak egyebek mellett többségi részesedése van az MNB-botrány egyik kulcsvállalatában, a Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt.-ben.

Vagyis az történt, hogy a valódi tulajdonos a fényre lépett, bár eddig is mindenki tudta, hogy ahol Száraz István neve van kiírva a cégtáblára, ott magától értetődően Matolcsy Ádám is megtalálható.

A hír önmagában nem lenne érdekes, hisz egy magáncéget úgy vezet vagy tulajdonol egy üzletember, ahogy akar, természetesen az üzleti etika és a jogszabályok betartása mellett. Nem is érdemelne említést az ügy, ha a Matolcsy család vagyona tisztességes módon keletkezett volna. Ma még nem lehet kimondani és leírni, hogy M.-ék loptak, csaltak vagy hazudtak, hisz bíróság ezt nem mondta ki, ezért nem is teszem. De ahol eltűnik 200, 300, 400 milliárd forintnyi közpénz, és ott az MNB-alapítványok körül sertepertélő család vagyona ezzel párhuzamosan 10, 20 vagy akár 100 milliárddal gyarapodik – mindezt a nulláról –, az sokakat elgondolkodtathat.

Egy baj van: még mindig csak gondolkodunk azon, hogy történt-e bűncselekmény.

Bár az ügyészség már 2025 márciusa óta nyomoz, mi több, 92 milliárd forintnyi vagyont biztosítékként zárolt is – nehogy eltűnjön a pénz –, még nem történt egyetlen tanúkihallgatás sem, gyanúsításról nem is beszélve. Persze ebben sokáig az is közrejátszhatott, hogy a regnáló MNB-elnök politikai védettséget élvezett a miniszterelnök részéről. Ennek lehettek bajtársiassági okai is, de az is közrejátszhatott, hogy az Orbán-kormány nem akarta az MNB hitelességét rombolni. Mindenesetre ha történtek bűncselekmények, akkor azok eltussolása felvetheti a bűnpártolás kérdését is. Nagy kérdés, hogy lesz-e olyan rendőr, ügyész, aki vizsgálódni akar majd ebben a kérdésben.

A lassú nyomozás oka lehet az is, hogy a legfőbb vádló esetleg nem ambicionálta kellően a vizsgálatot, ám mivel a poszton személycsere várható, és megkezdi munkáját a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal, ez is megoldódhat. De ezzel együtt is: az ügy tényleg rendkívül bonyolult. Bár a tényfeltáró kollégák és az ÁSZ is komoly csomagot tettek a rendőrök és ügyészek asztalára, abból egy épkézláb vádiratot összerakni hosszú évek munkája lesz. De könyörgöm, legalább egy-két tanúmeghallgatást az ügyben lassan fel kellene mutatni. Lehet az első ember egy mezei vezérigazgató is. Akár.