A földrengés epicentruma a San José del Palmarban volt, az ország nyugati részén egy fejletlen régióban, Cochó megyében, ahol a lakosság egyharmada szegény a kormányzati statisztikák szerint. A földmozgást a 230 kilométerre lévő fővárosban, Bogotában is érezték megszólaltak a riasztók, az utcák kiürültek. Egy vezető ENSZ-tisztviselő arra figyelmeztetett, az érintett helyeken élemiszersegélyekre lesz szükség, Nils Grede az ország ENSZ Világélelmezési programjának igazgatója szerint a katasztrófát elszenvedőknek a legfontosabb, hogy rögtön az első napokban megkapják az ellátást.
A mostani rengés a venezuelai júniusi ikerpárja volt - ilyen egy évszázadban kettő fordul elő -, akkor ott több, mint 6000-ren haltak meg a kormány rossz intézkedései következtében. Grede szerint ez Kolumbiában is megtörténhet.
A hatalmas kolumbiai kávéipar központjának számító Riseldalra megyében is több tucatnyian haltak meg.
Kolumbiában a rengések a cochói epicentrumtól távolabbi régióban is pusztítottak, ahol az utak hiánya miatt a több mint félmillió lakost nehezen lehet elérni, leginkább csak légi- és vízijárművekkel. Pereira és Manizales városait is elérte a katasztrófa, amelyek mintegy 100 kilométerre találhatók az epicentrumtól. Összesen mintegy 5000 épületet érintett a földrengés. A mentőalakulatok éjjel fáklyákkal kutattak túlélők után. "Ezek a számok nagyon gyorsan emelkednek, és őszintén szólva nem tudjuk, mikor állnak meg” - jegyezte meg Nils Grede.










Az Európai Unió mozgósította műholdas szolgálatát, és pénzügyi segítséget nyújt a földrengés áldozatainak segítésére – jelentette be Kaja Kallas, az EU külpolitikai főképviselője.
A Kolumbiát sújtó földrengés és a venezuelai között egy geológus szerint azon kívül, hogy az országok ugyanazon a tektonikus lemezen vannak, nincs sok közös vonásuk. Dél-Amerika nyugati részén a földrengések gyakran akkor történnek, amikor az egyik lemez – jelen esetben a csendes-óceáni Nazca-lemez – a dél-amerikai lemez alá süllyed.
Ezzel szemben Venezuelában a dél-amerikai és a karibi lemezek hatottak egymásra, északabbra. A lemezek oldalirányban mozogtak egymáshoz képest, nem csúsztak egymás alá. A venezuelai földrengések a felszín közelében – kevesebb mint 20 kilométeres mélységben – történtek, kolumbiai esemény több mint 100 kilométeres mélységben történt

