Forrnak az indulatok a cigány közéletben, a közösségi médiában rendre találkozni lehet olyan bejegyzésekkel és hozzászólásokkal, amelyek a Tisza formálódó romapolitikáját bírálják. Daróczi Zsuzsa civil aktivista például azt kifogásolta, hogy a Bódis Kriszta kormánybiztos kezdeményezésére létrehozott Roma Kulturális Fórum alakuló ülésére nem kapott meghívást az országos roma önkormányzat.
A fórum célja egy hosszú távú roma kulturális stratégia kidolgozása. Nem igazán beszélhetünk legitim roma kulturális stratégiáról – tiltakozott Daróczi Zsuzsa –, ha annak kialakításából éppen az a demokratikusan megválasztott országos testület marad ki, amelynek egyik alapvető feladata a kulturális autonómia képviselete.
Jelenlegi formájában megszűnt a Tisza párt Roma Kerekasztala„Jogállamot és valódi rendszerváltást nem lehet jogsértő kizárással és kisstílű kontraszelekcióval építeni” – ezt már Horváth Aladár, a Roma Parlament elnöke írta, aki azt nehezményezte, hogy az alakuló ülésre nem hívták meg a hazai roma kultúra meghatározó reprezentánsait. Aztán még keményebben fogalmazott:
„az önkény felé mutat, hogy csak azoknak jut hely az asztalnál, akik a Fidesz rendszerét is kiszolgálták, majd hátat fordítottak neki, esetleg csöndben tűrték azt”.
Mennyiben megalapozott a kritika? Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont vezetője kérdésünkre előrebocsátotta: nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy csupán alig több mint három hónapja alakult meg a Tisza-kormány. A tizenhat évig tartó Fidesz-korszakban (vagy még régebb óta) felhalmozódott problémákat hirtelen minden társadalmi réteg próbálja rázúdítani az új kormányra. A Tiszán nagy a teher, a kormányzati struktúra pedig csak most kezd kiépülni.
Kadét Ernő tud olyan minisztériumról, ahol több hónapon keresztül a tárca vezetője is saját iroda nélkül dolgozott. A Tiszának óriási kihívásokkal kell szembenéznie, miközben túlságosan kevés idő telt el ahhoz, hogy kiérlelt véleményünk legyen arról, merrefelé tart a kormány romaügyben.
Szimbolikus szinten már eddig is sok mindent tett a Tisza-kormány. A minap Magyar Péter miniszterelnök roma holokauszttúlélők visszaemlékezéseiből olvasott fel az Országgyűlésben: hasonlóra még nem volt példa.
Kadét Ernő szerint a szimbolikus politizálás jelentőségét nem szabad lebecsülni, az ilyen gesztusok azért is fontosak, mert befolyásolják az emberek gondolkodásmódját. Az, hogy a társadalom mi mellé áll oda, vagy éppen mit utasít el, nagyban függ attól, mit lát a politikai vezetőktől.
A Mi Hazánk nem állt fel a roma holokauszt rövid parlamenti megemlékezésénFontos az is, hogy tiszás színekben négy roma politikus mandátumhoz jutott a parlamentben. Romaügyben mindenképpen nyitás tapasztalható Magyar Péter és a teljes kormányzat részéről – jelentette ki Kadét Ernő.
Másfelől az is látszik, hogy jelentős mértékű frusztráció gyülemlett fel a roma értelmiségben és a roma civil szférában – folytatta. Az okokat boncolgatva elmondta, hogy a kampányban sok tiszás roma aktivista vásárra vitte a bőrét, főként vidéken. Nemcsak a helyi fideszes kiskirályokkal kellett megküzdeniük, hanem akár saját közösségük azon tagjaival is, akik lekötelezettjei voltak a Fidesznek.
Ha arra keresnénk a választ, hogy kik kampányoltak a legnagyobb ellenszélben, kik vállalták a legnagyobb kockázatot, akkor a tiszás romák egész biztosan a sor elején lennének – állapította meg Kadét Ernő.
Ehhez képest a roma aktivisták közül sokan úgy érzik, hogy a kormányváltás után nem kapták meg azt a megbecsülést, amit megérdemelnének, nincs beleszólásuk abba, hogyan alakul a romaügy. Az elvárásaik viszont – érthető módon – nagyok. Szeretnék, ha megtörténnének azok a változások, amelyek érdekében szembeszálltak az Orbán-rendszerrel, szeretnék, ha nekik is lenne szavuk.
Korábban a tiszás aktivisták szerepet kaptak abban a Roma Kerekasztalban, ami még jóval a parlamenti választás előtt Bódis Kriszta közreműködésével – és bizalmasa, Solymosi Máté vezetésével – jött létre. A kerekasztal körül feltűntek azok a roma értelmiségiek is, akik már a kezdetektől háttérmunkát végeztek, háttéranyagokat készítettek a Tisza számára. Ezek egy részét hasznosította a kormányzat, másik részét nem. Utóbbi miatt a roma értelmiségiek egy része is csalódott. Nyilván arra számítottak, hogy az általuk remélt kormányváltás után lehetőség lesz az elképzeléseik megvalósítására.
A Roma Kerekasztal nemrég megszűnt. Kadét Ernő szerint ebben is szerepet játszhatott a frusztráció, de a pontos okokat nem lehet tudni. A kerekasztal sok résztvevőjének nem ígért semmit a Tisza, némelyek viszont bizonyos pozíciókra konkrét ígéretet kaptak, ami nem teljesült. Az államtitkári és helyettes államtitkári tisztségeket nagyjából már betöltötték. Akadnak, akik „pro roma” (a romák integrációjáért dolgozó) civil szervezetektől érkeztek, elkötelezett és kitűnő szakemberek. Roma értelmiségi azonban nincs közöttük.
Kadét Ernő ezúttal is türelemre int. 2002 után, amikor az MSZP és az SZDSZ alakított kormányt, évekbe telt, mire a roma értelmiség „beáramlott különféle kormányzati pozíciókba”. Elképzelhető, hogy a Tisza esetében is így lesz.
A Roma Kulturális Fórumot ért bírálatokra reagálva megjegyezte: van egy olyan sejtése, hogy születik majd olyan roma fórum is, amely nem a kulturális területre fog fókuszálni.
A Roma Sajtóközpont vezetője szóvá tette, hogy a nem cigányok által alapított „pro roma” szervezetek könnyebben jutnak – egyébiránt megérdemelt – állami támogatásokhoz, mint a cigányok által létrehozott, régóta bizonyított szerveződések. A harminc éve működő Romaversitas például, amely az idők során több száz roma értelmiségit nevelt ki, szabályosan a túlélésért küzd. Kadét Ernő szerint jó lenne, ha erre a problémára a kormány mielőbb igazságos megoldást találna.
A rendszerváltás óta eltelt harminchat év tétlenségének a terhe a mostani vezetés vállát nyomja, a felelősségük ezért különösen nagy – összegzett Kadét Ernő.
Nem mindegy, kik állnak a változás élére, és milyen irányok rögzülnek már a kezdeti időszakban. A roma aktivisták és értelmiségiek türelmetlensége ebből is fakad. Egy rosszul megválasztott megközelítés ugyanis tovább növelheti a lemaradást.
Itt van például a „színvak társadalompolitika”, amely látszólag mindenkit egyenlően kezel, de sok roma értelmiségi szerint annak a feladását jelentené, hogy az állam célzottan és aktívan kezelje a romákat érő, egymással szorosan összefüggő, rendkívül összetett problémákat. Ez pedig – figyelmeztetett Kadét Ernő – újabb négy elvesztegetett évet jelentene.
