Hivatali rezidenciáján tartott szexpartikat a Közép-afrikai Köztársaság francia nagykövete – írja a hvg a brit Telegraph híre nyomán. A beszámolók szerint 65 éves Bruno Foucher 2024 januárja és 2026 márciusa között mintegy 30 nőt látott vendégül, aminek következtében az elhárítás javaslatára a Külügyminisztérium vizsgálatot indított a nagykövet ellen. Foucher annyit ismert el, hogy két nővel is viszonyt folytatott és az egyiküknek azt is megengedte, hogy a nagyköveti rezidencián tartózkodjon akkor is, amikor ő nem volt ott.
A cikk szerint a nagykövetet eddig még nem mozdították el állomáshelyéről, ugyanakkor nem kizárt, hogy hamarosan elbocsátják a diplomáciai testületből, vagy legalábbis súlyos megrovásban részesül, amennyiben a vizsgálat beigazolja a gyanút.
Bruno Foucher szabados viselkedése azért is szült aggodalmakat Párizsban, mivel a főváros Bangui és úgy általában a Közép-afrikai Köztársaság is melegágya az orosz hírszerzésnek és az ország fölött is jelentős befolyással bír a Kreml. Párizs az utóbbi években igyekezett helyreállítani a kapcsolatait a Közép-afrikai Köztársasággal, ahol a korábban a Wagner kötelékébe tartozó orosz zsoldosok továbbra is nagy számban vannak jelen. Ők a testőrei az ország elnökének, Faustin-Archange Touadérának is.

