nemzetközi labdarúgás;Konferencia-liga;

A debreceni „produkció” maga volt a szégyen, a Köbenhavn 8-1-es összesítéssel sétált tovább a leggyengébb sorozatban

Súlyos nyári leégések

„Nincs keretmélységünk” – mondta Efraín Juárez, a Győri ETO mexikói edzője a Riga FC elleni Konferencia-liga-kiesés után. Ezt akár az egész, ezermilliárdokkal megdobott, részben politikai alapon alakított mezőnyű, páratlanul provinciálissá, ugyanolyan kisszerűvé változtatott NB I-ről is mondhatta volna.

Az FTC megint továbbjutott, de a másik három résztvevőt ismét kiselejtezték, a Ferencvároson kívüli trió mindig úgy tűnik el, mintha a kvalifikációs szakaszt a Bermuda-háromszögben rendeznék. Az ETO az idén a BL- és a Konferencia-liga-selejtezőtől is búcsúzott – a Bajnokok Ligája előszezonjából a Riga FC-hez hasonló óriás, a Vikingur Reykjavík ejtette ki –, a Paks már július végétől koncentrálhat a bajnokságra, a Debrecent augusztus első felében verte el, mint szódás a lovát, az FC København.

A kisalföldi és a hajdúsági „produkció” maga volt a szégyen. Az 1-0-s lett győzelemmel zárult rigai meccs után a győri második félidőben olyan nyomasztó fölényben játszott a vendégcsapat, hogy az NB I legutóbbi bajnoka nem tudott kiszabadulni a saját térfeléről, rendszerint még a tizenhatosa környékéről sem. Úgy dominált az ellenfél, mintha európai nagycsapat látogatott volna a folyók városába, pedig – bevallom töredelmesen – a lett labdatartók egyetlen futballistájáról sem hallottam soha azelőtt.

A szpíker riadtan kérdezte: miért húzódott a kapuja elé a Győr? Nem húzódott: benyomták. Elvették tőle a „zsugát”, mint apa a rossz gyerekétől. 

Tizennégy győri nézővel több volt, de így is csak 4256 érdeklődőt jegyeztek.

Debrecenben 6120 szurkoló gyűlt egybe a dánokkal vívott hazai találkozóra. A DVSC-nek 2014-ben építettek egy 20 340-es kapacitású stadiont, ebben azóta is lötyög a közönség, átlagban a helyek kétharmada üresen marad.

A Schneider-villás, hippolytos feelinghez képest a København 8-1-es összesítéssel sétált tovább. Még 0-0 volt a Nagyerdőben, amikor az első ivószünet idején a tévéstúdióban azt tárgyalták, hogy a Debrecennek vezetnie kellene, mert jobb.

Ez a „közszolgálati” stúdió kész kabaré, de nem olyan, amilyeneket újabban vetítenek a korábban intézményesített hazug propaganda helyett, hanem olyan, mint annak narancssárga változata, a Bagi Nacsa Show. 

Ez nagyjából annyiban hasonlított Kabos László, Kellér Dezső, Kibédi Ervin, Rátonyi Róbert vagy Salamon Béla újabban gyakran látott fellépéseire, ahogyan az NB I mezőnye hajaz a nagy komikusok fénykorának első osztályára. Kellér és Salamon esetében már Schlosserral, Orthtal, Cseh II-vel, Zsengellérrel is egybe kellene vetni a jelenlegi kollekciót, a többieknél „csupán” Bozsik, Puskás, Hidegkuti, Albert, Göröcs vagy Farkas lenne a mérce, de józan ember nem hasonlítgat, már csak kegyeleti okokból sem.

Az európai Konferencia-liga öt éve létezik. Ebben magyar csapat csak akkor szerepelt, amikor az FTC-t átterelték az Európa-ligából, noha a sorozat a kontinens labdarúgásának hátsó sufnija. Engedelmükkel felidézem, milyen országok mely csapatai vettek már részt a magyarok számára elérhetetlen csoportkörben vagy a ligaszakaszban (a 2025/26-os kiadásig, mert a mostani selejtezők rájátszása még csak ezután következik).

Ausztria: Rapid 2-szer, Austria, LASK.

Azerbajdzsán: Karabah.

Bosznia-Hercegovina: Zrinjski Mostar 2-szer, Borac Banja Luka.

Bulgária: CSZKA Szófia, Ludogorec.

Ciprus: Omonia Nicosia 3-szor, Anorthosis Famagusta, APOEL Nicosia, Páfosz, Lárnaka.

Csehország: Jablonec, Slavia Praha, Viktoria Plzeň, Mladá Boleslav, Sparta Praha, Sigma Olomouc.

Észak-Írország: Larne.

Észak-Macedónia: Shkëndija Tetovo.

Észtország: Flora Tallinn.

Fehéroroszország: Dinamo Minszk.

Finnország: Helsinki JK 3-szor, Kuopion Palloseura.

Gibraltár: Lincoln 2-szer.

Horvátország: Dinamo Zagreb, Fiume.

Izland: Breidablík 2-szer, Vikingur Reykjavík.

Izrael: Maccabi Haifa, Hapoel Be’er Sheva, Maccabi Tel-Aviv.

Írország: Shamrock Rovers 2-szer, Shelbourne.

Kazahsztán: Asztana 2-szer, Kajrat.

Koszovó: Ballkani 2-szer, Drita.

Lengyelország: Legia Varsó 3-szor, Lech Poznań 2-szer, Jagiellonia Białystok 2-szer, Raków Czestochowa.

Lettország: Riga FC.

Litvánia: Žalgiris Vilnius.

Málta: Ħamrun Spartans.

Moldova: Sheriff Tiraspol, Petrocub.

Örményország: Noah 2-szer, Alashkert, Pjunik.

Románia: Kolozsvár, Craiova, FCSB (Steaua).

Szerbia: Partizan, Čukarički, Topolya.

Szlovákia: Slovan 3-szor, Slovácko, Spartak Trnava.

Szlovénia: Celje 2-szer, Mura, Olimpija Ljubljana.

Ukrajna: Zorja Luhanszk, Sahtar Doneck, Dinamo Kijev.

Wales: The New Saints.

Tehát még Gibraltár is jobban áll Magyarországnál, Örményország meg pláne, Ciprus pedig akkora különbséggel veri hazánkat, amilyen differencia a koppenhágaiak és a debreceniek között mutatkozott.

Új idők vannak, talán össze kellene hívni egy konferenciát, mit lehetne tenni. Mert ez a meder aszályos, mint a dunai helyzet 2026 nyarán.

A zöld-fehérek egy hét múlva már a főtábláért játszhatnak Törökországban a Trabzonsporral.