NB I;futball;Honvéd;Vasas;

Hátrányból fordított a Vasas, idegenben győzte le a Kispest-Honvédot

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó NB I negyedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Az első három fordulóban a 42 éves Tomás Tujvel állt a kispestiek kapujában, ezúttal azonban a júliusban szerződtetett Osman Hadzikic került a kezdőcsapatba, s az osztrák-bosnyák kettős állampolgárságú légiós a 17. percben két hatalmas védéssel mutatkozott be új csapatában.

Kovácsréti Márk középről, hat méterről rúgta volna a hálóba a labdát, de a 30 éves Hadzikic védett, majd Koszta Márk ismételhetett közelebbről, de a kapus másodszor is hárított.

A kihagyott két lehetőség után viszont a Honvéd szerzett vezetést a 27. percben, amikor Hangya Szilveszter bal oldali beadását követően Adi Alic fejelt négy méterről a kapu közepébe (1-0).

Az első játékrész hajrájában Koszta fejjel, Rab Boldizsár pedig távoli lövéssel veszélyeztetett, de az egyenlítés nem sikerült.

A fordulás után a 78. percben Tóth Milán a bal alsó sarkot vette célba, de Hadzikic védett, a kapusról kipattanó labdát azonban a támadó végül a hálóba kotorta (1-1). 

Végül összejött a vendégeknek a győzelem, mert a nyolcperces hosszabbítás végéhez közeledve a 97. percben Csóka Dániel a bal alsó sarokba fejelt (1-2).

A kispestiek három döntetlen után elveszítették veretlenségüket az idényben. A Vasas viszont négy mérkőzést követően sem kapott még ki a bajnokságban, két-két döntetlennel és győzelemmel, nyolc pontot szerezve egyelőre vezeti a mezőnyt.

NB I, 4. forduló

Péntek: Kispest-Honvéd–Vasas 1-2

Szombat: Újpest–MTK (16.30), Nyíregyháza–Kisvárda (17.30).

Vasárnap: Debrecen–ETO (16.30), Felcsút–Paks (17.30).

Hétfő: Zalaegerszeg–Ferencváros (17.30)

Őrizetbe vették a Górnik Zabrze lengyel labdarúgócsapat két fiatal szurkolóját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a Ferencváros drukkerei elleni támadásban – közölte pénteken Zabrze sziléziai város rendőrkapitánysága.