Karol Nawrocki lengyel elnök vasárnap részvétét fejezte ki az M3-as autópályán történt buszbalesetben elhunytak hozzátartozóinak - írja a Magyar Távirati Iroda (MTI).
A lengyel államfő az X-en azt írta: mély fájdalommal fogadta a szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbaleset hírét. „A mindnyájunkat érintő elképzelhetetlen tragédiával szembesülve, imádságban és mély együttérzésben osztozom az áldozatok családjaival és szeretteivel” - áll Nawrocki bejegyzésében.
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter az X-en közölte: a lengyel diplomácia az ügyben kapcsolatban van a magyar hatóságokkal.
A lengyel sajtó Magyar Péter miniszterelnök közlését idézi, miszerint a balesetben tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek.
Tizenketten meghaltak, miután felborult egy busz az M3-as autópályánA halálos áldozatok számát megerősítette varsói sajtóértekezletén Maciej Wewiór külügyi szóvivő. Közlése szerint hét sérült állapota nagyon súlyos, további mintegy 40 személy könnyebb sérüléseket szenvedett. Hozzátette, hogy a buszon utazók lengyel állampolgárok voltak.
A kelet-lengyelországi Rzeszówban működő Kárpátvajdasági hivatal szóvivője tudatta: a buszon a vajdaság területéről induló zarándoklat résztvevői utaztak, akik hazatérőben voltak Bosznia-Hercegovinából.
Lengyel zarándokok haltak meg magyarországi közúti balesetben 2002-ben is, amikor Balatonszentgyörgy közelében eddig nem tisztázott okból balesetet szenvedett a bosznia-hercegovinai Medjugorje Mária-kegyhelyre tartó lengyel busz. Az akkori szerencsétlenségben 19-en haltak meg és 32-en megsérültek.
Orbán Anita: A buszbaleset tíz sérültje kritikus állapotban van
