Ami itt a nyílt színen, sőt, főleg a kibertérben, még sőtebben a social mediában zajlik – a fészbukkormányzás és a másként gondolkodó, az országlakosok kisebbségét alkotó ellenzők reakciói – tkp. valami mélyebb izének a megnyilvánulása, valami esszenciálisnak a megjelenése a kézzelfoghatóban, a jelenségek világában, a különösség kategóriájában, Maya fátylában (?), khm.
Békák és egerek ütik, sőt mészárolják egymást az Íliász antik, Kr. előtt az 5. században született paródiájában, mely magasztos stílusban szól pitiáner eseményekről, miként a csodálatos és röhejes A helység kalapácsa.
Persze mindig ez van: a lényeg nem kézzelfogható, nem anyagi, azon túl, hogy btw minden anyagi, de eztet most hagyjuk – fogjanak meg, fogjanak meg. Mert, barátaim az Úrban, midőn Pagyar Méter összecsap ezzel aaa Bóka úrral, háttö utóbbit is „Isten képmásának” (imago Dei) teremtette maga a Jóistenke, de hát neki se sikerülhet minden, szóval ahogy egymást ütik, az békaegérharc (Βατραχομυομαχία, latin betűkkel Batrakhomüomakhia).
Az Árész hadisten, a düh és az erőszak, az értelmetlen vérontás és kegyetlen mészárlás istene segítségével felfegyverkezett egerek dárdája tű, sisakjuk dióhéj, a hadra kelt békák lábvértje mályvalevél, lándzsájuk káka, sisakjuk csigaház. Nos, a mi Békaegérharcunkban valójában világok harca jelenik meg. Ez a lángoktól ölelt satöbbi, a Kárpát-medanszé történeti földrajzilag katasztrofális helyen fekszik – ez közhely, átmeneti zóna, az individuális occidens és a kollektív kelet perifériáján, de ez nem magyarázza meg a gyűlöletnek azt a fokát és a beszédmódnak azt a fokozhatatlan durvaságát, ahogy ez a verbális hideg polgárháború zajlik a magyar közbeszédben. Pislantsanak csak bele a social mediába, és elmegy a kedvük az élettől.
Van-e köze ennek a polgárosodáshoz? Hiszen a szélesen középosztályosodott Ámerikában egy konkrét kretén, egy szürreális agyvizenyőlobos óriáscsecsemő, egy tökéletesen műveletlen pedofil vigéc szabja szét éppen a demokratikus álmot, és mindenhol majomvacsora-emléktől zúg a majomreterát, miért, hogy mindenhol megint a majmoké a világ? Nyilván nem egy oka van a közbeszéd eldurvulásának, nagyobb mélységekben köze lehet ehhez a mai magyar társadalom elprolisodásának, annak a válságnak, amit a hagyományos polgári értékvilág és elit kriminalizálása okozott a hardcore komenizmusban, kelet felé tolva a mentalitást. A sekélyebb rétegekben biztos, hogy szerepet játszik az aktuális elit irdatlan, bűnös bunkósága, amikor egy állandóan a nyilvánosságban mozgó vezető politikus vagy/és prostituált médiakutyái aljas, ordenáré, kirekesztő és náci beszéddel igyekeznek manipulálni a tömegtársadalmat. Ilyen a dehumanizálás, hogy az ellenség nem is ember, hanem poloska, tehát elpusztítható, kiirtható. Ha neki szabad, nekem is szabad, gondolja béla, aki amúgy is gyűlöli a tiszarosokat, és legszívesebben megdunáztatná őket (Horthy tengertelen ellennagy szép szava a Somogyi Béla-félékkel való bánásmódról), ők a rosszak, mi vagyunk a jók. Ők hülyék, kikapcsolom a véleményüket, gondolja béla, imigyen záródva be kommunikációs buborékjába és válva igazi beszkártos kisnyilassá.
Az occidentális liberális européer demokrata a bélák szerint „külföldi ügynök” és a „nemzeti szuverenitás ellensége”, a fékek és egyensúlyok rendszere egy hülyeség, az okostelefon tömegpusztító fegyver, amely felmérhetetlen károkat okoz.
A közösségi média elnevezés is „ócska, mocskos hazugság”, hiszen se nem közösségi, se nem média, hanem csak egy manipulációs eszköz (ezek a szép emlékű előző házelnöknek, a nemzeti legnagyobbparaszt-verseny toplistásának agymenései, amelyek alkalmasak a demokratikus intézmények iránti bizalom további gyengítésére). Amúgy is baj van a közintézményekbe vetett bizalommal, ez is a komenizmus vívmánya, hogy az emberekben nemzedéknyi idő alatt kifejlődött a jogos bizalmatlanság és a kettős beszéd a sokszor inkompetens pártállami intézményekkel szemben. És ahogy a mindennapi kultúra is ezer sebből vérzik, úgy nemcsak az állammal szembeni bizalmatlanság, de a demokratikus tradíciók, így a másik elfogadásának kultúrája és a vitakultúra is szinte teljesen hiányzik a mai magyar közbeszédből, közoktatásból és a társadalomból. Ez avval a digitális vívmánnyal, hogy a kibertérben arctalanul, azaz a felelősség vállalása, tehát félelem nélkül lehet anyázni és alázni és gyalázni bárkit, a végletekig fölerősíti a társadalom és a közbeszéd polarizáltságát.
Imigyen keveredik ki a gyűlöletnek az a mérgező koktélja, amely végigömlik a mai közéleti diskurzusokon, és súlyosan megmérgezi az ebben szocializálódó fiatal generációt, amely azt hiszi, hogy ez a valóság, nem az occidentális, elfogadó, libernyák, európai verzió.
