Jó családból való lány létére robogón közlekedett, úszni járt, szerelemből házasodott, és még sok másban is kitűnt India úttörő társadalomtudósa. Irawati Karve (1905–70) már fiatalon, a brit gyarmati uralom alatt túllépett korának normáin. Jelentős kutató vált belőle, az ezerarcú szubkontinens népeinek ismerője, a hindu nemzetségek és kasztok bonyolult rendszerét feltáró alapművek szerzője. Utat nyitott az indiai nők új nemzedékének.
Szerencsés volt a férfiakkal. Édesapja, a gazdag és felvilágosult burmai brahmin – a legfelső kasztba tartozó – gyapotkereskedő szakított a szigorú szokásokkal, és megengedte neki, hogy iskolába járjon. Ott az igazgató ismerte fel tehetségét, az előkelő Paranjpye család feje, ő biztatta tudományos pályára. A Bombayi Egyetemen egy korszakos tudós, G. S. Ghurye terelte a néprajz, szociológia, antropológia felé.
Férjét maga választotta. Dinkar, az ateista kémiatanár, három születendő gyermekük apja egy életre fő támasza lett. Apósa, Dhondo Keshav Karve élharcosa volt ugyan a lányok iskoláztatásának, de azt az öreg reformer sem helyeselte, hogy a menye egymagában, az ura nélkül elhajózzon doktori képzésre Németországba – viszont Dinkar belement. Így került a fiatalasszony Berlinbe (1927).
Ez még a weimari világ volt, de a Vilmos császárról elnevezett embertani kutatóintézet igazgatója már a megátalkodott rasszista orvos, Eugen Fischer. Az eugenika és a „faji tisztaság” áltudományos apostola a fehér felsőbbrendűséget hirdette, és követelte a vegyes házasságok betiltását. (Nemsokára náci lesz, zagyvaságait a nürnbergi törvények igazolására fogják használni.)
Fischer a vendéghallgatót bízta meg, hogy anatómiailag igazolja a tézisét: a fejforma utal az agy méretére; ebből, illetve a nagyobb homloklebenyből következtetett az intelligenciára.
Irawati komolyan vette a feladatot. 149 emberi koponyát vizsgált meg, szorgalmasan méricskélt, számolt, hasonlított és elemzett, majd disszertációjában szakszerűen levezette: a fej alakja és a bőrszín között összefüggés nem állapítható meg.
Ha úgy vesszük, még a rasszista sarlatánnal is szerencséje volt. Fischer lenyelte a megaláztatást, nem próbált bosszút állni rajta, inkább feltűnés nélkül, elégséges minősítéssel megszabadult tőle. Irawati nem bánta, maga is türelmetlenül vágyott már haza. Elege lett a gőgös Európából, amióta szállására menet, a berlini utcán elborzadva megpillantotta egy zsidó diáktársának véres holttestét.
Irawati Karve megbecsült tudós, idővel példakép lett a függetlenségét 1947-ben kikiáltó, gyorsan változó Indiában. Kíváncsi volt, nyitott, és sokoldalú. Írt ismeretterjesztő könyveket, dolgozott régészeti ásatásokon, és a szívén viselte, hogy több lány és nő tanulhasson. Minden kasztot, etnikumot, közösséget, kultúrát tisztelettel tanulmányozott, megértésre és megörökítésre méltónak tartott.
Egyszer nyers hússal kínálták egy eldugott törzsnél, és úgy érezte, nem utasíthatja vissza a vendéglátásnak ezt a nemes gesztusát. Elfogadta a falatot, és lenyelte. Pedig csitpavan brahmin lévén vegetáriánus volt.