Hol húzódik a határ a kemény edzés és a gyermekbántalmazás között? Van egyáltalán éles határ?
Mindig nagyon nehéz meghúzni ezeket a határokat, de az egyik legfontosabb szempont, hogy a gyermek fizikai, érzelmi és pszichológiai jóléte ne sérüljön. Ezt az edzőnek pedagógusként is látnia és éreznie kell. A probléma az, hogy az élsportban gyakran a teljesítmény és az eredményesség áll mindenek fölött. Ráadásul a jelenlegi edzőket sokszor azok az edzők nevelték, akik korábban maguk is súlyos bántalmazást szenvedtek el. Megtanulták, hogy ez az eredményességhez vezető út. Ők is sikeres sportolók lettek, később pedig sikeres edzővé váltak, ezért gyakran azt gondolják: ha én jót akarok a gyereknek, ugyanazt kell továbbadnom, amit én kaptam. Ez egy nagyon erős, generációkon át öröklődő minta. Nem feltétlenül rosszindulatból bántják a gyereket, hanem azért, mert ezt tanulták meg.
De vannak dolgok, amelyeknél már nem lehet határkeresés. Mi az, ami egyértelműen bántalmazás?
A gyerek önértékelésének kikezdése, a kortársak előtti kinevettetése, a megszégyenítés, a fizikai bántalmazás egyértelműen vörös zászló. Ugyanígy problémás az étel vagy a pihenés megvonása. Ne felejtsük el, hogy egy fejlődésben lévő szervezetről beszélünk. Az étkezés és az alvás alapvető fiziológiai szükséglet. Ezek megvonása ezért egyértelműen káros. A bántalmazásnak több formája van: beszélünk fizikai, érzelmi és szexuális bántalmazásról, valamint elhanyagolásról. Ha egy edző megvonja a gyermektől az alapvető szükségleteit, az is ebbe a körbe tartozhat.
A gyerek az edző kegyeitől függ
A gyerekek sokszor hosszú ideig nem szólnak. Miért hallgatnak?
Az edző különleges hatalmi helyzetben van. Utasít, tilt, jutalmaz és büntet. A gyerek ráadásul azt hallja a szülőtől is, hogy milyen szerencsés, amiért az adott edző foglalkozik vele, milyen fontos, hogy hallgasson rá. A gyerekek tulajdonképpen versengenek az edző figyelméért és dicséretéért. Ezért az edző szerepe egy idő után különösen fontossá válik a számára. Ahogy a gyerek egyre jobban elmélyül a sportágában, az edző egyre inkább kizárólagos jutalmazó forrássá válhat. Ezért is olyan nehéz szembeszállni vele.
Mit kellene ebből észrevennie a szülőnek?
A legegyszerűbb, hogy kérdezze meg a gyereket: „Hogy érzed magad az edzéseken?” A szülőnek ismernie kell a saját gyermekét.
Ha korábban nyitott, jókedvű, cserfes volt, majd hirtelen csendessé, befelé fordulóvá és visszahúzódóvá válik, az már egyértelműen figyelmeztető jel.
Változhat az alvása, az étvágya, a hangulata. Szorongóbbá, depresszívebbé válhat. Romolhat az iskolai teljesítménye, eltűnhetnek a barátai. A gyakori sérülések és a túledzettség is jelezheti, hogy valami nincs rendben. Ezekre a változásokra a szülőnek rá kell kérdeznie.
Amikor a klub szemet huny a sikerekért
Mi veszélyesebb: maga a bántalmazó edző vagy az a közeg, amelyik tud róla, mégsem lép?
A bántalmazás közege, amikor eltussolja, szemet huny a visszaélések felett. Ha egy klubnak az a legfontosabb, hogy eredményes sportolók kerüljenek ki onnan,
akkor az eredményeket szállító edző szinte kikezdhetetlenné válik, hiszen pont az ő sikerei legitimálják a klub legfelsőbb vezetését, ami ezen a szinten már egzisztenciális kérdés is.
Az edző pedig szabad kezet kap, mert mindenki azt látja, hogy működik, amit csinál. Addig sokszor nem történik semmi, amíg a panaszok fel nem halmozódnak vagy amíg a szülők tömegesen el nem viszik onnan a gyerekeiket. Pedig a gyerek mentális és fizikai egészségének ugyanolyan fontosnak kellene lennie, mint az eredményességnek. Mert hiába készít fel egy edző tökéletesen egy sportolót, ha közben mentálisan lerombolja, tönkreteszi az önértékelését, szorongóvá teszi és félelemben tartja. A szavak jobban tudnak fájni, mint az ütés.
A szülő is lehet ennek a rendszernek a része?
Sajnos igen. Vannak szülők, akik a saját meg nem élt gyerekkori álmaikat akarják a gyerekükben megvalósítani. Ha valamiért nem élhették meg azt a sportkarriert, amire vágytak, akkor a gyerekükben próbálják továbbvinni. Csakhogy a gyerek önálló személyiség, lehetnek teljesen más adottságai, vágyai és motivációi. A szülő pedig azt gondolja, hogy neki is csak az lehet jó, amit ő jónak tart. Ráadásul sokszor túl korán mondják ki egy gyerekről, hogy „Isten áldotta tehetség”. Magyarországon százezres nagyságrendben lehetnek olyan szülők, akik rendkívüli tehetségként tekintenek a kisfiukra, kislányukra, akikből aztán mégsem lesz később profi sportoló. Sokszor a szülők saját múltjukról és saját tehetségükről alkotott emlékei sem reálisak.
A változáshoz először hinni kell a gyereknek
Lehet-e olimpiai bajnokot nevelni úgy, hogy közben ne törjék össze a gyerek lelkivilágát?
Hogyne lehetne. Sőt valójában hosszú távon ez vezethet jobb teljesítményhez. A sportpszichológiában ismert, amikor egy olimpián két-három-négy-öt sportoló szinte teljesen azonos technikai, fizikai, állóképességi szinten van.
Hogy közülük ki nyer, azt a legtöbb esetben a mentális állapot dönti el. Hogy azon a napon melyikük képes maximálisan fókuszálni a versenyre, a döntőre. Hogy melyikük képes akár saját korlátait is felülmúlni.
Nem lehet egy olyan embertől hosszú, akár korszakokon átívelő sikerszériát várni, akit előtte megtörtek.
Mit kellene megváltoztatni ahhoz, hogy ne akkor védjük meg a gyereket, amikor már megtörtént a baj?
A felnőtteknek jobban kellene figyelniük egymás munkájára, és mindenekelőtt hinniük kellene a gyerekeknek. Az edzőket is képezni kell. Nem gondolom, hogy minden bántalmazó módszert alkalmazó edző ártó szándékkal tenné. Lehet, hogy ő maga sem ismeri fel, hogy ugyanazt a mintát viszi tovább, amit gyerekként kapott. Ezért fontos lenne számukra mélyebb pszichológiai felkészítés, az önismeret és az edukáció. Hogy egyszer csak legyen egy „aha” élményük: amit velem tettek annak idején, azt én most ugyanúgy csinálom a gyerekekkel. És persze a gyerekeket is rendszeresen meg kellene kérdezni arról, hogyan érzik magukat az edzéseken.
Nem az érem az első, hanem a gyerek
A magyar sport legújabb ügyében az ügyészség háromrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt 1 év 10 hónap, felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott egy edző ellen, aki sportolóként négyszeres olimpikon volt. A végső döntést a bíróság hozza majd meg, de addig is: ez a kiskorúaknak megnyugvást jelent vagy csak újra felszakítja a sebeket?
Megnyugvást az jelentene, ha több ilyen ügy nem fordulna elő a magyar sportban. De a gyerekek biztonságát ugyanúgy számon kell kérni, mint az érmeket.
„A fiatal sportolóval az edzője elhiteti, hogy ez nem zaklatás, hanem egy eleve elrendelt szerelmi történet”