Hetvenhat szakmabeli bevonásával készült felmérés világított rá, hogy a művészeti szektorban dolgozó nők szinte mindegyike – a megkérdezettek 95 százaléka – úgy gondolja, hogy a nemek között egyenlőtlenség korántsem tűnt el. Háromnegyedük (75 százalék) ráadásul elfogultságot, szexizmust is tapasztalt pályája során, sőt 69 százalékuk ráadásul úgy érzi, az életkor előrehaladtával a probléma súlyosbodik is: a szakma látványosan a fiatalokra koncentrál, az idősebb előadóművészek például kisebb esélyekkel indulnak egy-egy szerepért is. Sőt, a kutatás arra is rávilágított, hogy a mesterséges intelligencia is csak tovább ronthat a helyzeten, mert erősíti a nemi diszkriminációt az egyes pozíciók betöltésénél: a technológia ugyanis megbélyegzi azokat a nőket, akik gyerekvállalás miatt karrierjükben akárcsak rövid időre is, de szünetet tartottak.
Habár időről időre rengeteg vita zajlik a szexizmus és a nemi diszkrimináció kérdésköréről az előadóművészek körében – ékes példája volt ennek a közelmúltból Coralie Fargeat francia filmrendező A szer című, öt Oscar-díjra jelölt alkotása – sok szakmabeli kiemelte, még mindig rendkívül nagy a nyomás a nőkön, hogy ha lehet minél tovább, minél fiatalabbnak nézzenek ki. „Gyakran fiatalabb színésznőket választanak idősebb férfiak mellé olyan szerepekre, amelyekben a karakterek egyébként azonos korúak.” – idézett a The Guardian egy színészt. Egy másik beszámoló szerint körülbelül 39 év felett kezd csökkenni az esély a legjobb szerepekre, sőt, egy megkérdezett tapasztalata szerint férfi kollégái mintegy kétszer annyi lehetőséghez jutnak, mint ő. Fargeat alkotása azért is tanulságos a felmérés eredményeinek fényében, mert a 2024-ben debütált film már akkor pontosan arról az élményről beszélt, amelyet a fiatalként sikeres, majd koruk miatt a szórakoztatóipar által kivetett idősebb nők kénytelenek átélni. (Sokak szerint igencsak ironikus volt, hogy a 2025-ös Oscar-gálán a főszerepet játszó, akkor 62 éves Demi Moore-t a legtöbben a legnagyobb esélyesként tartották számon, végül a legjobb női főszereplőnek járó díjat mégis a 25 éves Mikey Madison kapta az Anora főszerepéért.)
Az írók esetében sem különb a helyzet, a tapasztalatok szerint itt is a fiatalokat részesítik előnyben, a különféle tehetséggondozó programok is rájuk fókuszálnak, háttérbe szorítva a tapasztaltabb, idősebb kollégák fejlesztését. Egy megkérdezett író szerint például az idősebb nők történeteibe eleve ritkábban fektet a szakma. A felmérést jegyző Women in the Arts érdekvédelmi szervezet vezérigazgatója, Dr. Jennifer Tuckett szerint „különösen aggasztóak az eredmények”, főleg, hogy a mesterséges intelligencia is már érezhetően súlyosbít a helyzeten.

