Évtizedekkel ezelőtt, amikor még mindenki tanácsadó volt, az a mondás járta, hogy az elefántot nem egyben fogyasztjuk, mert nagy, hanem ehető darabokra vágjuk. Ugyanez vonatkozik a NER-elitre, különösen pedig a vagyoni igazságszolgáltatás/elszámoltatás nevű pszicho-jurisztikai hadjáratra.
Nagyok, de vannak részeik.
Az NVVH nevű hivatallal szemben pár hónapja még az volt a követelmény, hogy Szent Györgyként pattanjon nyeregbe, és dárdájával szúrja le a sárkányt. A hivatal elnökjelölti meghallgatásán aztán kiderült, hogy a kandidátusok sem gyors eredményre, sem igazán nagymérvű vagyon visszaszerzésre nem számítanak. Az egyik jelölt egyenesen azt javasolta, hogy ne is a nevet, hanem a pénzmozgást kövessük.
Az elszámoltatással kapcsolatos várakozásokat Magyar Péter tematizálta a kampányban, így most rá és társaira vár, hogy teljesítsenek. Pillanatnyilag az NVVH ehhez kevés és lassú is. Van tehát Szent Györgyünk, de a lova és a lándzsája még közbeszerzés alatt áll, a sárkány meg egy nizzai kikötőben kuncog (igaz, tüzet nem ereget).
Alighanem okosabb lett volna az ügyészséget és a rendőrséget felhasználni már az első napoktól kezdve.
Azok így is kezüket-lábukat törték, hogy az új vezetés számára a maguk hatékony és nem korrupt arcát mutassák be, és mindezt bizonyítandó polgármestereket és más hasonló figurákat is előzetes letartóztatásba helyeztek.
Igaz, hogy a nagy emberekhez nem lehet csak úgy betörni? És Bigéhez? És Spéder vagy Simicska, esetleg Vajna Orbánék által visszavett vagyona, azt lehetett? Kár lenne már az elején becsapni magunkat. Ebben a kocsmában előbb szoktak lőni, mint megvizsgálni a fegyvertartási engedélyeket. (Az M1 koncesszió nem mozdul, ahogy a 40 km hosszú lezárás sem, amit Vitézy már 2 hónapja kifogásolt. Lehet, hogy kinevetik a kormányt?)
Az NVVH, ha már létrehozták, pörögjön ezerrel, nevezzen meg ügyeket, mi majd levonjuk az erkölcsi következtetéseket. A Mészáros- (Tiborcz-, Balásy- stb.) vagyon lépésről lépésre duzzadt akkorává, amilyen most. Hatalmas piacok szereplőit likvidálták, az árakat ők határozták meg. Első gondolatunk tehát az lehet, hogy ezt a vagyont most fordított irányba kell keresztülverni a rendszeren.
Más okokból, de már volt ilyen. Emlékszünk például a Közértekre vagy az Áfészekre? Hány száz egységből rakták össze őket? Vagy az állami sütőiparra? Vagy a majdnem ötvenig futó sorszámú építőipari vállalatokra? A készletező vállalatokra, a mozikra, a könyvkiadókra?
Szóval a nagyokról az is jusson eszünkbe, hogy miközben a NER fosztogatásainak szimbólumai, a népharag tárgyai, ezek is csak részekből fúvódtak fel. Tiborcznak vannak abnormális mértékben hitelezett szállodái, a finanszírozók között pedig vannak túl magas egyéni kockázatot viselői bankok.
Az elefánt darabjainak kezelésekor nemcsak a névadó tulajdonosokat kell ismernünk, hanem a finanszírozók, a könyvelők, a jogászok és a tanácsadók csoportjait is, ahogy azt például a szálloda-turizmus-állami költségvetés bűnözési szentháromság esetében, vagy éppen a Mátrai Erőmű iskolapéldájában tapasztaltuk. Mellesleg: az MNB is az NVVH munkatárgya lesz?
A fosztogatás egyik klasszikus eszköze a rendszeres túlárazás, az elkészült létesítmények minőségi átvételének hiánya volt. Ideje büntetőjogi aprópénzre váltani az erkölcstelen üzleti magatartás tilalmát.
Nehéz? Miért, Orbánt legyőzni könnyű volt?
Ugyanide, vagyis az aktív jogalkotás, illetve jogértelmezés körébe tartozik a versenyfelügyelet, az oligopólium. Nem fogadhatjuk el, hogy fontos részpiacokon alig van szereplő, ha egyszer másfél évtizede még ott voltak. A történet komplikált, érinti a piaci részesedés maximumát, a piacépítés fenntartható eszközeit. Ezúttal csak arra emlékeztetek, hogy az USA-ban szétszedték a Bell telefontársaságot, mert túl nagy volt, és elnyomta a versenyt.
És akkor pár szó Karthágóról: Carthaginem esse delendam. A politika átélhető narratívákból, vagyis hangból, mítoszból, vágyból, látványból áll. Az ország kifosztásának is létezik egy mesélhető narratívája, ami nem azonos Magyar Péter sikeres beszédeivel, a miniszterek szörnyülködésével, hogy istenem, ma is mit láttam a költségvetésemben.
Ennek a narratívának a választópolgárhoz kell szólnia, hogy emészthető részletekig tudja, mi történt.
Ha az őszödi beszédről készülhetett forgatókönyv és film, vajon miért nem készülhet film a magántőkealapokról, a Balásy-féle alakokról, a Matolcsy-féle szürreális tolvajokról, a Covid-beszerzésekről, a Mátrai Erőműről, a szállodák történetéről, a turizmus fosztogatásáról? Nincs talán elég történet benne?
És ne tessék azt mondani, hogy feljelentések születtek, mert a választópolgár nem olyan, hogy jegyzetfüzettel járkál, és bekönyveli magának, hogy itt meg ott már történtek feljelentések. Többségük azért elégedetlen, mert nem kapja meg az élményt, amit nekik ígértek. Rendes média produkciókra, filmekre, kiadványokra lenne szükség. Pályázatokra.
Kívülállóként látom, milyen kemény csata folyik a pozícióikat védő régiek és a betörni akaró újak között. Nézőként azonban csakis a jó műsorban vagyok érdekelt, nem egy poros, régi sztárjaiból és dicsőségéből élő, rejtélyes okok miatt közszolgálatinak nevezett nosztalgiatévé működésében, ez ugyanis nem hoz lázba.
Természetesen a feldolgozandó témák közé számítom az állami érdekeltségű média hanyatlásának, kisajátításának és morálisan korrupt irányításának történetét is. Jobbról is, balról is. Itt aztán jöhetnek a függetlenek.
A szerző közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.