Johann Wolfgang von Goethe mondta, hogy nincs nagyobb hatalom, mint néven nevezni a dolgokat. A magam részéről ezt számtalanszor alkalmaztam, amikor számítógépes programokat készítettem, és valaminek nevet kellett adni – ha úgy tetszik, azonosítóval kellett ellátni. Alkalmazzuk most ezt a módszert a paksi építkezésre.
A kormány sikerrel megoldotta, hogy az atomerőműhöz szükséges dunai vízszint tartósan biztosítva legyen. Amit látunk, amit építünk, az mederszűkítő sarkantyú. Mindjárt kettő egymással szemben. Ha így kimondom a most épülő műtárgyak nevét, az különösebben nem megrendítő: pedig ezzel az állítom, hogy nem mederküszöb.
A mederküszöbön nincs középen nyílás. Ha nem indítják el az alsó, mederstabilizáló építési kört, akkor nagyon nehéz lesz eljutni a zárásig. Nem tudják megoldani, hogy 800 köbméter másodpercenkénti sugárban bezárják a két sarkantyú közötti részt. Azt úgy lehetne, hogy átmenetileg egy oldalmedret nyitnak, megépítik a fenékküszöböt, és a végén zárják az oldalmedret.
Nem látom, hogy amit tesznek, az működne. A száztíz köbméter betonkocka beledobálása különösen kiemeli a rohanó víz erejét. Mit gondolnak, mi történik egy ilyen rohanó vízben egy betonkockával? Elsodródik addig, amíg a sarkantyúk alatt a szűkítés hatása enyhül.
A vízszintemelő hatás a szűkítéssel biztosítva van. Van időnk. Az a javaslatom, hogy akkor építsük is meg azt a fenékküszöböt, amely tartósan biztosítja a szükséges vízszintet az erőműhöz.
Amikor kellett, a dunai bárkák süllyesztése hatásos volt. Most a mederszűkítő sarkantyúk biztosítják a vízszint emelését. Akkor ne küzdjünk a nyílás bezárásával, hanem alulról építsük meg a fenékküszöböt! Egy dunai, kisvízre tervezett egyszerű fenékküszöb a víz alatt van. Mindig. Építés közben is. Meg lehet úgy építeni, hogy elkerüljük a mederszűkítés erodáló, medermélyítő hatását.
A Duna teljes szélességében, alulról terítsük le a medervédő kőpaplant, például egy katonai szalaghídról, amit az építés ütemének megfelelően helyezünk el. A tervnek megfelelő küszöb formát, ami a víz alatt egy terméskő gát, fokozatosan érjük el, és a tervezett teljes küszöbhatást az építés végén kapjuk meg.
Maga az építés abból áll, hogy a szalaghídon teherautók sorjáznak, és a kijelölt helyeken a vízbe borítják a terméskövet. Nem igazán látványos, ellenben nagyon monoton eljárás. Az eredmény egészen végig a víz alatt van, nem látható, csak a küszöbhatás érvényesül fokozatosan. Az elkészült fenékküszöb sem látható, csak a hatását érzékeljük.
Magyar Péter azt mondta, hogy összeérnek a kétoldalt épített kövek. No persze csak „alul”. Ha így lesz, az további mederszűkítést jelent, a mögötte kiépített medervédelem nélkül.
Az pedig vízsebesség-növekedést, dinamikus kimosódást eredményez(ne) közvetlenül a nyílásnál, a műtárgy alatt. Határozottan állékonysági problémák adódnának.
Egyszerűbb, ha alulról megépítjük a fenékküszöböt. Az építés végkifejletében elérjük a mederszűkítő sarkantyúkat, amik akkor már víz alatt lesznek, és kiadják a fenékküszöb koronáját.
Nem lesz látványos, de szép lesz és hatásos.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.