nyomozás;sajtószabadság;Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat;Panyi Szabolcs;

Panyi Szabolcs: A HVG feltételezett forrásai után nyomozhat a katonai titkosszolgálat

Az újságíró szerint olyan jelenlegi és korábbi tiszteket vettek célba, akikről azt feltételezték, hogy információkat adtak ki a lapnak Szuvák Attila kinevezésének körülményeiről.

Csaknem húsz jelenlegi és korábbi katonatisztről kezdhetett információt gyűjteni a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, mert őket gyanították a Szuvák Attila ideiglenes vezető kinevezése után megjelent HVG-cikkek forrásainak – írta Panyi Szabolcs, a VSquare újságírója a Substack-oldalán.

Állítása szerint ehhez a KNBSZ saját, engedélyköteles titkos információgyűjtési eszközeit, valamint korlátozott adatgyűjtő és megfigyelési képességeit is felhasználhatta.

A HVG a nyáron cikksorozatban foglalkozott Szuvák Attila kinevezésével. A lap hadseregbeli és szolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy kinevezését megdöbbenés és értetlenség fogadta, mert forrásai nem tartották megfelelőnek szakmai felkészültségét a tisztségre. Beszámolt arról is, hogy Szuvák Attila algériai magyar katonai attaséként állítólag engedély nélkül átkutatta a magyar nagykövet irodáját. A nagykövet és a Külügyminisztérium tiltakozása után hazarendelték, később pedig félreállították. A HVG szerint a köztársasági elnök hivatala a tábornoki előléptetését is megtagadta.

Panyi Szabolcs azt írta, a cikkek megjelenése után a KNBSZ-nél olyan tisztekről kezdtek információkat gyűjteni, akiket a kiszivárogtatások lehetséges forrásainak tartottak. Az újságíró ezt annak jeleként értékelte, hogy tovább él az a korábbi gyakorlat, amelyben titkosszolgálati eszközöket újságírói források felderítésére használnak.

A KNBSZ és a Honvédelmi Minisztérium a hírlevél kiküldése előtt nem válaszolt Panyi Szabolcs kérdéseire. A minisztérium később azt közölte, nincs tudomása arról, hogy jelenlegi vagy egykori katonák, illetve KNBSZ-tisztek bármely médiatartalom-szolgáltatónak szolgáltatást nyújtanának, ezért a feltett kérdésekre nem tud érdemi választ adni. Egyben azt kérték, hogy ha az újságírónak van ilyen információja, ossza meg az illetékesekkel.

A HVG saját állásfoglalásában azt írta, minden más elé helyezi a forrásvédelmet. A lap szerint a független sajtó vélt vagy valós kapcsolatainak megfigyelése és esetleges megfélemlítése szakmailag és erkölcsileg is elítélendő, az ilyen gyakorlatnak pedig a szabad nyilvánosság érdekében meg kell szűnnie.

Szeptember 15-ig dönthetnek a hetedikesek szülei arról, kérik-e gyermeküknek a HPV elleni ingyenes védőoltást – emlékezteti közleményben az érintetteket a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A döntés annak is tesztje, hogy a szülő valóban jól látja-e, mit nyerhet vagy veszthet gyermeke, ha él a térítésmentes oltás lehetőségével.