Igazságtétel. Leginkább ennek a vágya tartja össze a rendszerváltó népfrontot, a Tisza mögötti társadalmi koalíciót, amely szélesebb a szokásos pártkoalícióknál. Ereje mellett van Achilles-sarka is: lendületét a sokáig visszafojtott, hirtelen kitörő indulatok, érzelmek, a gyors változás vágya adják. Olyan tűz, amely gyorsan ki is lobbanhat, ha nem figyelnek rá.
Nem igaz, hogy pusztán a politikai értelemben „vért kívánó”, nyers bosszúvágyról van szó. Az erkölcsi elégtétel tartós hiánya, a normák helyreállásának elmaradása szétzilálná a társadalmat, létrehozná a szociológiából, Durkheimtől és Mertontól ismert „anómia”, normanélküliség állapotát. Ha Hamlettel szólva „kizökkent az idő”, akkor az igazi kárhozat az, ha senki nem tolja helyre. Jót tesz, és nem rosszat, aki ezt a kárhozatot törvényes eszközökkel elkerülni akarja.
A NER gazdasági és szociális krízise hosszabb folyamat volt, de ami ezt tetézve a bukásig juttatta, az a morális válság lett. A gyerekekkel szembeni kimagyarázhatatlan bűnök kontrasztja a lopással és gátlástalan önzéssel.
Morális válságot nem lehet „csak” a mégoly fontos szociális, gazdasági, politikai eszközökkel orvosolni. Ahhoz az erkölcsi elégtétel élménye is kell. A bűnösök felelősségre vonásával és a közösségtől elorzott javak visszaszerzésével.
Az igazságtételnek ez a két összetartozó fele. Nálunk a sürgetés mintha inkább a látványos felelősségre vonásra, az „út a börtönbe” programra irányulna. A másik részre kevésbé.
Jellemző módon a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetésére pályázók meghallgatásából a két mondat közül, ami az elvárásokat mérsékelte volna, csak az egyik keltett haragot. Az, amelyik a bűnösök fölötti jogerős bírósági ítéletet hat év múltára jósolta. A másik kiváló jelölt fontos mondatát, ami szerint a nemzetközi példákból kiindulva a rablott közvagyonnak általában egytizedét sikerül visszaszerezni, a közvélemény nyugodtan fogadta. Mintha ez a folyamat kevésbé érdekelné.
Pedig a morális elégtételbe ugyanennyire beletartozik a jogtalanul szerzett vagyonok elérhető részének visszaszerzése. Hogy ne csak odafelé „csurranjon, cseppenjen”, ahogy Majka előadta, hanem végre egyszer visszacsurranjon, visszacseppenjen valami. Minél több valami. Főleg, hogy nem is cseppekről van szó, hanem özönvíznyi mennyiségről, Unger Anna szerint 20 és 60 ezer milliárd közötti erősen gyanús eredetű összegről.
Összehasonlításként: a Covid előtti utolsó jó évben, 2019-ben a magyar nemzeti jövedelem 46 ezer milliárd forint volt. Egy teljes évig tehát csak nekik dolgoztunk. A tavalyi nyugdíjköltségek 6,6 ezer milliárdra rúgtak, a jogtalanul szerzett közpénzből tehát 9 év nyugdíja kitelne.
A vagyon még meglévő részének visszaszerzése legalább annyira szimbolikus, erkölcsi gesztus, mint pénzkérdés.
Annak a kifejezése, hogy a tisztességesek közössége ugyan áldozat volt, de ettől még nem balek. Visszakaphatja nemcsak közpénze egy részét, de önbecsülését is. Mert nem hagyja, hogy mint a vesztes bokszolóra a küzdőtéren, „rászámoljanak” az elsíbolt milliárdok felfoghatatlanul nagy számaival. Van ereje és akarata felállni. Képes az elkerült vagyonnak „retúrjeggyel” végre visszautat biztosítani.
Nem mintha visszavágynám Szent László drákói törvényeit, de azok sem csak a tolvaj személyét büntették, hanem úgy rendelkeztek: annak „minden vagyona vesszen utána”, kerüljön a királyi kincstárhoz. Nyilván a kincstárnak sem ártott a gyarapodás, ahogy a mostani közkasszának sem, de az igazi cél az erkölcsi normák közösségmegtartó erejének növelése volt.
Már csak azért is érdemes – nem a felelősségre vonás helyett, hanem mellett – a vagyonvisszaszerzésre is ráirányítani a közfigyelmet, mert itt hamarább lehet bizonyítani az állam elkötelezettségét az igazságtétel iránt. Ami nélkül nincs bizalom. Nyilván a szigorú törvényességnek kell vonatkoznia a közvagyon visszaútjára is, de máris van mód arra, hogy az elkobzásra vonatkozó végső bírósági ítélet előtt se lehessen hetedhét határon túlra menekíteni, elprédálni, átjátszani az ebül szerzett jószágot, és ezzel arcul csapni a többiek, a többség tisztességét.
Az új hivatalnak joga van ún. „közvagyonvédelmi eljárást” indítani. Egy a sajtónak nyilatkozó gyakorlott ügyvéd szerint éppen ez a legfontosabb jogköre.
Ezzel már a hivatalos gyanúsítás előtt „közvagyonvédelmi felügyelet” (egyfajta időszakos zárolás) alá lehet vonni azokat a vagyonokat, amelyek esetében az elmúlt 5 év valamelyikében a bevétel 75 százaléka közpénzből származott. Innentől nem lehet az ilyen vállalkozást vagy birtokot pénzzé tenni, osztalékot kivenni, azt külföldi bankba utalni, rajta dőzsölni. Erre mondhatta Unger Anna, hogy nem egyszerűen egy-egy személy célzott kihorgászására készül, hanem kiveti a hálót, amelyen sokan fennakadnak.
A napokban beadták azt a törvényjavaslatot is, amelyik a bűnszervezetben (tehát gazdasági, politikai összejátszással) szerzett vagyon strómanok, unokaöcsikék, ángyikák nevére való átírását gátolná meg: az ilyen javak elkobzását is lehetővé tenné.
Érdeklődéssel várom, ha Mészáros Lőrinc vagy mások valóban strómanjai valaki náluk nagyobb embernek, ugyan hogy másznak ki ebből.
Ők, meg a nagy ember.
A szerző korábbi országgyűlési képviselő (MSZP).
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.