Már ezért megérte kormányt (rendszert) váltani! – sóhajtott fel az ember csütörtök este a Zeneakadémiáról kilépve. Schiff András több mint két órán keresztül játszott és nem teljesen világos, hogy ő vagy a közönség élvezte-e jobban a koncertet. A világhírű, etc. muzsikus 16 éve nem lépett fel Budapesten, miután még 2010-ben megfogadta, hogy az Orbán-rezsim alatt nem látogat haza. Első fellépése ennek megfelelően nem csak zenei, hanem társadalmi eseménnyé is vált: Magyar Péter miniszterelnök és kormányának több tagja az erkély első sorában tapsolt, de feltűnt a nézőtéren Karácsony Gergely főpolgármester is.
Az érkezőket a pódiumon Schiff híres, piramis mahagóni Bösendorferének látványa fogadta. A tulajdonosával összeforrott hangszert direkt a csütörtöki és pénteki koncertekért szállították Berlinből Budapestre. A Zeneakadémia Nagytermében persze a csillárról is lógtak, kivételes szerencse vagy bennfentes információ kellett hozzá, hogy valaki értesüljön a jegyárusítás megkezdéséről. Aki késett, az hoppon maradt.
Speciel így járt lapunk zenekritikusa is, így az olvasó hiába számítana itt részletes szakmai elemzésre arról, hogy miért szeretik világszerte Schiff András művészetét és milyen formában volt Liszt Ferenc téri alma materében.
A laikusok szerint pompásban. Szűkszavú volt, de derűs, kiélvezte a tapsorkánok minden pillanatát – ugyanakkor nem engedte, hogy azok túl hosszúra nyúljanak.
Miután minden oldal felé meghajolt, megköszönve az őt körülvevő közönség szeretetét, viszonylag gyorsan visszaült a hangszerhez és ilyenkor azonnal csend lett. A repertoár, ahogyan azt előző napi sajtóértekezletén előre jelezte, Bachtól Haydnon, Mozarton, Beethovenen és Schumanon át Bartókig terjedt. A darabokat pár mondattal vezette fel, olykor még a főmotívumot is vázolta hozzá a zongorán, de mintha érezte volna a levegőben vibráló feszült várakozást, nem húzta el a beszédet, inkább játszott.
Amit még nem tett: amennyire látszott, egyszer sem pillantott fel az erkély közepének elején ülő politikusokra, nem kereste a pillantásukat, nem hajolt meg külön nekik és egyetlen burkolt, tréfás utalást leszámítva nem hozta szóba a különleges helyzetet, az általa az elmúlt tizenhat évben követett utat. Ez a célzás J. S. Bach Capriccio a szeretett fivér távozására című fiatalkori darabja előtt hangzott el, mondván egy időre ő is elutazott.
Az ismételt ováció, a többször is felállva vastapsoló, brávózó publikum láttán felmerül a kérdés, milyen hangulat lehetett itt Liszt Ferenc 1875-ös koncertjén és vajon azóta köszöntött-e ilyen lelkesedéssel bárkit Budapest.
Talán igen, talán nem, Schiff András mindenesetre hazatért és most már akkor is velünk marad, amikor éppen turnézik a világban.
Az embernek maradjon meg a józan esze, tegye fel a szükséges kérdéseket, figyelmeztetett sajtótájékoztatóján Schiff András