A vízállás alacsony, a vízminőség kritikus, de Keszthely partjait jazzhullámok ostromolják. Az MTV legnagyobb dobása anno az Unplugged sorozata volt, mikor veretes rockformációk akusztikus hangszereken mutatták meg, hogy a zenéléshez is értenek. A Balaton Színházban fellépő Oláh Krisztián Quartet esetében persze ez eddig sem volt kérdés, hiszen a magyar jazzszéna egyik legmerészebben kísérletező, de azt mégis az entertainment kódjai szerint művelő zongorista úgy tud szórakoztatni, hogy a minőségből nem enged.
Lemezbemutatót jelentett be a hölgy az elején, de valójában „évadnyitó” társulati ülést láttunk – Krisztián megfogalmazása szerint – a nyári szünet után először ült össze a társulat. A műsor is inkább az Oláh Krisztián-daloskönyvből állt össze a Perspectives of Verve nyomvonalát követve. Lehet izgalmasan játszani a vintage jazzt is, de amit ők művelnek, az a Mozarttal és Thelonious Monkkal egyszerre társalgó chamber jazz, ízig-vérig izgalmas kortárs zene. Ráadásul az akusztikára is fogékony építész által tervezett belső térbe, hiszen a szabadtéri koncerteken a finomságok könnyen „elvesznek”.
Nem keltett volna XIV. Lajos a nézőtéren különösebb feltűnést, nyáron lazább az udvari etikett, de őt nem láttam felbukkanni, mégis a Comédie-Française jutott eszembe az előadás alatt. Egy jazzkoncerten? kérdezheti joggal az éber olvasó a melegre gyanakodva. Nos, nekem Krisztián felkonfjai a francia társulat karaktereit juttatja eszembe (hogy melyiket, azt a tájékozott olvasókra bízom), mert most kiderült például, hogy egy dalt akkor komponált (Lonely road), „mikor még voltak érzelmei”, hogy a következő darab a lemez 5. tétele lesz, „lehet, hogy a 6.-at is eljátsszuk, attól függ, milyen hosszúra sikerül az első”, de az előadás utáni lemezmustrára sem hallottam még senkitől a „zenészsimogató” kifejezést. Ha lesz üresedés a Comédie-Française-nél, egy castingra érdemes elmennie, muzsikus karakter esetén sok vetélytársa nem akad majd.
A francia elittársulat jelmondata egyébként latinul a Simul et singulis, ami szabad átiratban célzás arra, hogy erős közösség a csoport, de az egyéniségüket mégis őrzik, ettől eredetiek. Na, ez pontosan stimmel erre a quartetre. A kompozíciók hol egy „vonósnégyesből” transzponálódnak át jazzhangszerelésbe, hol Serei Dániel, a dobos veszi át a dallamot (intenzív kottafigyelő üzemmódba váltva ilyenkor), a koreográfia része a zongorista, karmester magasba lendülő jobb keze, máskor a bőgős Gyányi Marcell és a fiatal szaxofonos generáció drive specialistája, Oláh Kálmán Jr. remek duettet rögtönzött kiállva a fősodorból. A Chant of Orléans illusztrálja kiválóan, hogyan biztosítja a kompozíció strukturáltsága az improvizátorok lehetőségeit, miközben a hangszerelő az idősíkok és tempóváltások labirintusa felett egyensúlyoz.
Felért a koncert egy intenzív drive kezeléssel,
akinek azt írja fel az orvos, hogy mentális egyensúlyához, az energia szintjének ideális beállításához sűrű dózisú ritmikus energiára van szüksége, úgy, hogy közben a figyelemmegosztó képességét is fejleszti Selye professzor pozitív stressz fogalmát illusztrálva, az a mozgó „klinika” turnétervei között foglaljon időpontot. Egy vacsora utáni desszertként is hatásos.
XIV. Lajosnak csak még nem írták fel a színi előadások mellé a chamber jazzt, mert csak konvencionális kamarazene létezett. Nem is sejti, mit veszített.
