Hetven tanút idézett be az ügyész, hogy bebizonyítsa: szándékosan, előre kitervelt módon fojtotta meg három gyermekét Lindsay Clancy 2023-ban. Lélegzet-visszafojtva követte Amerika – s talán a világ jelentős része is – a tárgyalás menetét, és időnként a politikai hírek rovására is központi helyre került a perről folyó tudósítás. Végül 5 hét elteltével a jogi procedúra eredménytelenül ért véget. A bíró ítélet nélkül zárta le az ügyet a massachusettsi Plymouthban.
Egyhangú döntésnek kellett volna születnie, a 12 tagú esküdtszék kilenc nő és három férfi tagja viszont képtelen volt közös nevezőre jutni. Clancy ügyvédje úgy értesült – noha az esküdtszéki „beszélgetések” (vagy inkább viták) hivatalosan titkosak –, hogy 11 esküdt felmentette volna az ügyfelét, de egy nem volt hajlandó kompromisszumot kötni.
A rózsaszínbe öltözött, Clancyvel szimpatizáló tüntetők voltak általában többségben a bíróság épülete előtt, akik ugyanazzal érveltek, mint a védőügyvéd: az asszony postpartum pszichózisban szenvedett, nem tudta megkülönböztetni a rosszat a jótól.
A gyilkosság brutalitásának tényét senki nem vitatta, ahogy magát az erőszakot sem.
Azonban Clancy többször is kért orvosi segítséget, nem egy doktornál járt, kórházban is töltött pár napot, egy forrás szerint a gyilkosság előtti négy hónapban 13 féle gyógyszert szedett. Mindenki próbált segíteni neki. Nos, így sikerült.
A közösségi hálón kommentelő magyarok többsége – feltehetően a részletek ismerete nélkül – nemcsak hogy elítélte az anyát (5 és 3 éves, illetve 8 hónapos gyermek volt az áldozat), hanem kegyetlen, kíméletlen kifejezéseket használva szinte megsemmisítette. Azóta is gyalázzák, bántják, megbélyegzik. Egy visszafogott, általános vélemény a sok közül: nincs az a mentális betegség, ami felmentést adna három védtelen gyerek szándékos megfojtására.
Ami azért is meglepő, mert a szülés utáni és a gyermekágyi mentális problémák ügye – gondolná az ember – nem ismeretlen a közvélemény számára. S talán a kezelés problematikus volta sem.
Ma már nem úgy vagyunk a gyerekvállalással és az utána következő nehézségekkel, mint azokban a történelmi időszakokban, amikor csak arra koncentráltak a szülők, hogy legyen fedél a fejük felett és legyen mit enni. Sőt, az egzisztenciális gondok enyhülésével a modern kori családalapítás nem is merül ki abban, amit bizony még a nagyanyáinktól is hallottunk, hogy: drága lyányom, a gyereknek két keze és két lába van, nincs itt gond egy szál se!
Ma már a gyereknevelés kérdése sem úgy vetődik fel, hogy embert kell nevelni a gyerekből, hanem úgy, hogy boldog embert.
A szülés utáni hormonváltozások nélkül is bőven éri tehát stressz az anyát.
A magyar kommentelők másik tábora viszont így reagált: ez nem szándékos gyilkosság, hanem egy kezeletlen, súlyos elmeállapot tragikus következménye. A tettes nem börtönbe, hanem zártosztályra való.
Már csak a bírói verdikt alapján is kimondhatjuk, hogy egyelőre senkinek nincs fogalma róla, mi az igazság, mert ezt még Clancy azóta elvált férje, a gyermekek apja sem tudja. Akinek három év után újra végig kellett szenvednie tanúként és hallgatóként is a rendőrségi, nyomozati, patológiai, pszichoterapeutai szakvéleményeket, sőt, mindent fel kellett idéznie apró részletességgel. Szemmel láthatóan őt is megviselte a stressz, hiszen épp a patikában volt és bevásárolt a fűszeresnél, amíg a családi dráma kb. 50 perc alatt lezajlott.
Mire hazaért, csönd fogadta. Időbe tellett, míg emeleti hálószobájuk ablaka alatt először az öngyilkosságot megkísérlő feleségét megtalálta. Lindsay Clancy tolószékben él azóta is, pszichiátriai kezelés alatt tartják.
Ha felmentették volna, akkor egy sikeres gyógykezelés után később – ha tud – akár szabadon élhetne. Így viszont kezdődik elölről a tárgyalási tortúra.