Megszünteti a tanárképzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium – jelentette be Lannert Judit miniszter néhány nappal ezelőtt. A Nemeskürty István Tanárképző Karon a képzés tavaly szeptemberben indult el, a terv az volt, hogy a semmilyen múlttal és hagyománnyal nem rendelkező intézményben fogják megreformálni a pedagógusképzés egész rendszerét.
Az igazi szakemberek a kezdetektől felvont szemöldökkel figyelték a híreket a képzésről, amely szorosan a középiskolai NAT-hoz igazítva, lényegében ahhoz butítva kívánta megújítani és vonzóbbá tenni a tanári szakmát – az oktatásra nézve igencsak vészterhes időkben.
Úgy gondolták például: elég, ha az egyszerű középiskolai tanár az alap érettségi szaktárgyi tudás birtokában van, az emelt szintűre majd az készíti fel a diákokat, aki részt vett egy továbbképzésen.
Önmagában árulkodó, hogy a Fidesz abban a felsőoktatási intézményben próbálta meg elvégezni ezt a munkát, ahol egyébként nagy számban képeznek engedelmes egyenruhásokat. A ki nem mondott, de jól kiolvasható cél az volt, hogy olyan új tanári „elitkülönítményt” képezzenek, amely nem vonja kétségbe a párt által képviselt nemzeti ideológiát, és nem vonul utcára kockás ingben, ha éppen fát akarnak vágni a hátán.
Hogy pontosan milyennek képzelte a NER a jövő ideális tanárát és annak világképét, jól érzékelhető abból is, hogy a pedagógusképzés megújításának környékén sertepertélt az Orbán-rendszer kultúrpolitikájának svájci bicskája, Takaró Mihály is. Ő az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen is előszeretettel szólt bele a szakmai munkába, személyesen felügyelte, mely irodalmárokról esik szó, és ideológiai szónoklatokat tartott az oktatóknak. A 444-nek nyilatkozók szerint kifejtette: a kortárs írókat nem kedveli, a Nyugatot jelentéktelen lapnak tartja, Radnóti és Molnár Ferenc pedig zsidó írók voltak. A Kosztolányi-féle nyugatos irodalmat ki akarta purgálni az oktatásból, hogy a keletkező űrt betölthesse a szerinte világhírű Herczeg Ferenc.
Az NKE pedagógusképzésén az oktatók és hallgatók is olyan privilégiumokban részesültek, amiről például az évszázados hagyományokkal rendelkező ELTE-n álmodni sem mernek.
Utóbbi helyen leromlott épületekben, megalázóan alacsony bérekért hatalmas tanulói létszámok mellett próbálják a színvonalat tartani, míg a közszolgálati egyetemen többszörös fizetésért, csillogó-villogó termekben, kis csoportokban folyik a munka. Az oktatóknak nem kell a hagyományos tudományos ranglétrával bajlódniuk, az egyetem szenátusa szabadon osztogathat egyedi „közszolgálati” – például docensi – titulusokat az óraadóinak, amennyiben azok „országos szakmai elismertségének örvendenek”.
De még az odajáró diákok is kitüntetett bánásmódban részesültek: a tanárszakosok havi 150 ezer forintos Nemeskürty-ösztöndíjat kaptak, ha vállalták, hogy az oklevelük megszerzését követő egy éven belül dolgozni kezdenek egy magyar iskolában. Az első évben ingyen járt a kollégium, és az itt töltött szemeszterek nem számítottak bele az állam által finanszírozott félévek sorába: így később is tanulhatnak ingyen, akár egy másik intézményben. És még lehetne folytatni a kiváltságok sorát, amelyek a NER elitképzőjében vártak diákokra és oktatókra egyaránt.
Lannert Juditék úgy döntöttek, hogy a diákok érdekeit szem előtt tartva méltányosan és jogszerűen vezénylik le a kar megszüntetését, ami dicséretes törekvés, csakúgy, mit a gyors cselekvés. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a pedagógusképzésben sok a sürgős tennivaló, és még nem látszik, hogy a minisztérium mit kezd ezzel a területtel.