A magyar futballtörténelem oly sokszor megénekelt máig kiheverhetetlen tragédiája, az 1954-es svájci világbajnokság berni döntőjében az aranycsapat németektől ̶ ráadásul a nyugat-németektől ̶ elszenvedett 3:2-es veresége teljesen elhomályosította a világbajnokság másik szenzációját. Mivel egy azóta is érvényben lévő világcsúcsról van szó, a krónikás kötelességének érzi, hogy felelevenítse az utókor számára a már-már feledésbe merült, hihetetlen fordulatokban gazdag futballeposzt, egy hiteles szemtanú, Reto Binggeli emmentáli tehenész visszaemlékezései alapján.
1954. június 26-án a kora délutáni 40 fokos hőségben Binggeli úr a lausanne-i Stade Olympique C szektorának 14. sorában zsebkendőjével sűrűn törölgette izzadt homlokát, és nem akart hinni a szemének. A legvérmesebb reményeit is felülmúlta, hogy a toronymagasan esélyes osztrák csapat ellen a futball-világbajnokság negyeddöntőjének 18. percében 3:0-ra vezet a Nati, azaz a svájci Nationalelf.
Méghozzá úgy, hogy a három gól mindössze négy perc alatt esett. Ilyen még a mesékben sincs – gondolta eufóriás állapotban, miután a harmadik gól utáni felugrása után lába ismét földet, pontosabban betont ért.
Pedig az elődöntőbe jutásért játszott találkozónak már az előzményei is meghökkentőek voltak. A világbajnokságot rendező ország, a félamatőrökkel felálló Svájc ̶ hol voltak akkor még a másodgenerációs koszovói és afrikai származású játékosok? ̶ a csoportmérkőzések során kétszer is legyőzte a világsztárokkal teletűzdelt olasz válogatottat. Azért kétszer, mert bár a svájciak a csoportmérkőzések során óriási meglepetésre 2:1 re megverték az olaszokat, a két csapat egyenlő pontszámmal végzett. S akkor még pontegyenlőség esetén újrajátszás döntötte el a továbbjutást. A megismételt meccsen még nagyobb meglepetés született: a helvétek ezúttal sima 4:1-el küldték haza az olaszokat, és továbbjutottak a legjobb nyolc közé.
Ilyen előzmények után került sor rekkenő hőségben az elődöntőbe jutásért talán minden idők legjobb osztrák csapata és az olaszok elleni ráadásmeccs miatt fáradt Svájc közötti összecsapásra. A meccs úgy indult, hogy a svájci diadalmenet folytatódik. Rögzítsük még egyszer: 18. perc, 3:0 Svájc javára. Azonban az még az osztrák kaputól meglehetősen távol ülő Binggeli úrnak is feltűnt ̶ aki egyébként erre a napra kivételesen feleségére bízta a tehenészetet és az ahhoz tartozó sajtmanufaktúrát –, hogy valami nem stimmel: a mágneskezű hírében álló osztrák kapus, Kurt Schmied a lövésekre rá sem mozdul.
A kapus ugyanis hőgutát kapott, melynek következtében a szeme elé ereszkedett ködfüggönyön át mindössze passzív szemlélője volt a pályán történteknek.
Mivel a szabályok nem adtak módot kapuscserére, az osztrák szövetségi kapitány a kapu mögé vezényelte a masszőrt, hogy onnan irányítsa a kába, imbolygó hálóőrt, valamint hogy a nyugalmasabb pillanatokban hideg vizes szivaccsal borogassa a homlokát. A burleszkbe hajló jelenet láttán Moldova, sőt Rejtő is megnyalta volna a tíz ujját.
Az osztrák játékosok tisztában voltak a helyzettel, ezért arra törekedtek, hogy a labdát lehetőleg a svájci térfélen tartsák. Azt viszont nem tudták, mint ahogy a tribün tetejéről Binggeli úr sem, hogy a svájci középhátvéd, Roger Bocquet szintén rosszul viselte a trópusi hőséget. Szinte öntudatlan állapotban ide-oda ténfergett, orientációs problémákkal küzdött, pedig – mivel történetesen a Lausanne-Sport volt a klubcsapata ̶ hazai pályán játszott. Rosszullétében bizonyosan komoly szerepe lehetett, hogy nem sokkal korábban agydaganatot diagnosztizáltak nála. Tehát tulajdonképpen az egyik csapat kapus, a másik pedig középhátvéd nélkül játszott.
Az osztrák csatársor, élve az alkalommal, kíméletlenül kihasználta, hogy a máskor közismerten jól záró svájci reteszen lyuk tátong. A védelem kidőlt oszlopa mellett szabadon száguldozva a 25. és 27. perc között eltelt röpke három perc alatt négy góllal terhelték meg a svájci hálót, ez páratlan a világbajnokságok történetében.
Binggeli úr eközben azzal foglalatoskodott, hogy megkeresse a zakója belső zsebében a doboz Virginie cigarettát, de mire komótosan rágyújtott, az osztrákok már átvették a vezetést. A közönség őrjöngött. Ha ilyet egy hollywoodi filmben lát az ember, azt gondolná, hogy a forgatókönyvíró egy kicsit visszafoghatta volna magát.
Pedig a flúgos futam még nem ért véget. A szünetig még itt-ott egy-egy gól esett, a csapatok 5:4-es osztrák vezetéssel vonultak pihenőre. Roger Bocquet az öltözőben alaposan ráijesztett játékostársaira, amikor azt fejtegette, hogy a három gólos előny birtokában már zsebben a győzelem. Ráhagyták.
A második félidőre kissé lehiggadtak a csapatok, a hőség rendkívül sokat kivett belőlük. Ebben a játékrészben már „csak” három újabb gól született. Ausztria 7:5-ös győzelemmel jutott tovább úgy, hogy közben még tizenegyest is hibázott.
Bocquet fejéből nem sokkal később sikeresen eltávolították a daganatot, de orvosai tanácsára ezzel az emlékezetes mérkőzéssel befejezte labdarúgó pályafutását. Még negyven évig élt.
A világbajnokságok történetében sem előtte, sem azóta nem esett tizenkét gól egy meccsen, a rekord megdönthetetlennek látszik.
Mivel a svájci népben nem alakult ki az össznépi búsongásra való hajlam ̶ az elmúlt ötszáz évre visszatekintve különösebb okuk nem is igen lett volna rá ̶ , Binggeli úr a kiesés felett hamar napirendre tért. Igaz, hogy a gyász feldolgozásában nagy segítséget jelentett a táskájából előkerült laposüveg pflümli, azaz szilvapálinka, amely, mire a vonat az emmentáli vasútállomásra érkezett, el is fogyott.
Nem lenne teljes a történet, ha végezetül nem említenénk meg, hogy Seppe Hügi, a svájci középcsatár mesterhármasát Binggeli úr azzal jutalmazta, hogy legszebb tehenének nevét Heidiről Seppére változtatta, s ezzel Svájc első és talán azóta is egyetlen férfi nevű tehene lett.
