PISA-felmérés;

Az eredményes oktatás nem csak pénzkérdés

A 38, elsősorban fejlett országot tömörítő OECD 2000 óta három évente publikálja a Nemzetközi Tanulói Teljesítménymérési Program keretében készített, széleskörű nemzetközi felmérés eredményeit. A PISA-jelenés a 15 éves diákok (az angolszász típusú oktatási rendszerekben ők már a 6 éves alapfokú és a 3 éves alsó középfokú képzés után vannak) olvasási, matematikai és természettudományos teljesítményét értékeli.

A legutóbbi, 2025-ben elvégzett felmérés adatait szeptember elején hozták nyilvánosságra. Ez a kilencedik jelentés, és az első, amelyben a tanulók számítógépes problémamegoldó képességét is vizsgálták. A vizsgálatban 91 ország több mint 760 ezer tanulója vett részt, akik mintegy 33 millió 15 éves tanulót képviseltek (2,3 százalékos volt a minta).

A PISA-felmérések fontos sajátossága, hogy nem a tárgyi (lexikális) tudást, hanem az önálló gondolkodást igénylő problémamegoldást vizsgálja. Így az olvasás kategóriája voltaképpen szövegértést rejt magában: nem azt mérik, hogy el (és fel) tud-e valaki olvasni egy szöveget, hanem hogy össze tudja-e foglalni az olvasottakat a saját szavaival.

Hasonlóképpen, a matematikában és a természettudományok terén sem az a kérdés, hogy a diákok ismerik-e a definíciókat és tételeket, hanem hogy mennyire képesek a feladatmegoldásra. A számítógépes problémamegoldás során pedig azt értékelték, hogy a tanulók mennyire tudják a modellezési és programozási eszközöket használni, végrehajtani a kísérleteket, valamint digitális termékeket létrehozni, megtervezni és fejleszteni.

A 15 éves tanulók átlagos teljesítménye lényegében 2015 óta minden vizsgált területen romlott – a legkevésbé a természettudományok terén. Aggasztóan rosszabb lett a szövegértési képesség, ami korlátozza az információk megtalálásának, értékelésének, interpretálásának képességét egyre inkább digitalizálódó világunkban.

A vizsgálat szerint a digitalizáció erősödése, a képernyő előtt töltött mind több idő és a szórakozásból való olvasás idejének csökkenése szoros összefüggésben áll a szövegértés romlásával.

2022 és 2025 között csak Costa Rica, Szlovákia, Törökország és Nagy-Britannia 15 éves tanulói javították természettudományos kompetenciáikat. Hasonlóképpen aggasztó, hogy az OECD-tagországok 15 éves dákjai közül minden ötödik alacsony (az átlagostól lényegesen elmaradó) teljesítményre képes, ami a továbbtanulás és a megfelelő munkahely megtalálása szempontjából egyaránt súlyos problémákat okoz.

A friss PISA-felmérés további érdekessége, hogy először mérte föl a mesterséges intelligencia (MI) az oktatásra és a tanulói teljesítményre gyakorolt hatását. A PISA-felmérés adatai szerint azok a tanulók, akik az MI-t konkrét iskolai feladatokra, például szövegek összefoglalására, fogalmazványok készítésére vagy kutatásra használják, alacsonyabb természettudományi pontszámokat érnek el, mint azok, akik nem használják. Azok a tanulók viszont, akik általános célokra használnak rendszeresen MI-t, és az iskolában is lehetőséget kapnak az MI-műveltséghez szükséges készségek elsajátítására, általában valamivel magasabb természettudományi pontszámokat érnek el. Fontos azonban észrevenni, hogy ezek a lehetőségek gyakoribbak a kedvezőbb társadalmi-gazdasági helyzetű tanulók körében.

A PISA-felmérések sora számos sikertörténetet mutat fel. Németország (!) az első PISA-felmérés kiábrándító eredményei hatására átfogó oktatási reformot valósított meg. Brazília egyszerre növelte a tanulók létszámát és emelte az oktatás színvonalát, ami látványosan javuló PISA-teljesítményeket eredményezett. Törökország 8 év alatt 70 ponttal javította tanulóinak természettudományos felkészültségét – ami három évvel (!) hosszabb tanulmányi idő hatásának felel meg.

A pénz nem minden, még az oktatásban sem. Nem elég sokat költeni oktatásra és képzésre, de okosan kell elkölteni a rendelkezésre álló forrásokat. 

A felmért 91 ország közül messze Luxemburg fordítja a legnagyobb összeget az oktatásra (évi 288 521 dollárt tanulónkként), diákjai mégis alacsonyabb teljesítményt nyújtanak a természettudományok terén, mint Írország, Franciaország és Olaszország nebulói, akikre egyik országban sem költik el a felét sem a luxemburgi összegnek.

Az oktatási és képzési rendszer nyilvánvalóan a gazdasági fejlődés fontos eleme – de nyilvánvalóan nem az egyetlen meghatározója. Nem lehet véletlen ugyanakkor, hogy az elmúlt évtizedekben látványos gazdasági fejlődést produkáló, gazdaságukat sikeresen tudásalapúvá átformáló országok PISA-teljesítménye is feltűnően sikeres.

Kína immár sokadszor áll a rangsorok élén – mégpedig nagy fölénnyel és kiemelkedő teljesítményekkel. A mostani felmérésben matematikából az OECD-országok diákjainak átlagos teljesítménye 463 pont volt, a kínai diákoké 612 (!) – mintha 3 évvel tovább tanultak volna. A természettudományokban a 482 pontos OECD-átlaggal szemben a kínai diákok 597 pontot értek el, a komputerhasználatban az 500 pontos átlaggal szemben 560 pontot.

Kelet-Ázsia páratlanul sikeres fejlesztő államai (Tajvan, Dél-Korea és Szingapúr) tartósan a legjobb tíz ország között találhatók. Az nem meglepő, hogy szingapúri diákok nyújtották a második legjobb teljesítményt a matematika és a természettudományok terén, és a legjobbat a számítógépes problémamegoldásban.

Szingapúrban az oktatás nyelve az angol – ugyanakkor a lakosság 70 százalékának kínai, 20 százalékának maláj és tíz százalékának egy dél-indiai nyelv az anyanyelve. Következésképpen a nem angol anyanyelvű tanárok által angolul tanított nem angol anyanyelvű tanulók angol szövegértése lényegesen jobb, mint a nagy-britanniai, USA-beli, ausztrál és új-zélandi diákoké!

Nyilván az sem véletlen, hogy az informatikai nagyhatalomnak tekinthető Észtország a természettudományokban és a komputerhasználat terén a hatodik, matematikában pedig a hetedik helyet foglalja el. Mi több, szövegértésben a nyolcadikok – ami az észt oktatási rendszer kiegyensúlyozottan magas színvonalára utal.

A 15 éves magyar tanulók teljesítménye mind a négy vizsgált területen kis mértékben elmaradt az OECD-országok átlagától. Ez nem igazán meglepő, hiszen a kilenc PISA-felmérésben mért 28 kompetencia terén csak három alkalommal értünk el az átlagosnál valamivel jobb teljesítményt: 2006-ban a természettudományok, 2009-ben pedig a szövegértés és a természettudományok terén.

Nagyobb probléma az átlagosnál jobban romló teljesítmény 2022 és 2025 között. A legsúlyosabb gond pedig az, hogy 15 éves diákjaink teljesítménye 2009 óta gyakorlatilag folyamatosan romlik:

a természettudományokban 503 pontról (2015 óta gyakorlatilag stagnálva) 480 pontra, a matematika terén 490-ről 459 pontra, a szövegértésben pedig 494-ről 452 pontra.

Az okok nyilvánvalóan összetettek, de az aligha kérdéses, hogy a kompetenciákat fejlesztő oktatási rendszertől egy elavultabb felé fordulás és a túlzsúfolt tantervek alapvetően felelősek a romló teljesítményekért. Nem ez az út vezet a tudásalapú társadalomhoz, gazdasághoz.

A szerző közgazdász.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.