Karácsony főpolgármester álláspontja drasztikusan megváltozott a budapesti olimpiarendezés ügyében, újabban egyértelműen az olimpia mellett érvel – legutóbb épp előző héten egy fővárosi konferencián. Kiderült, az olimpiai bizottsággal közösen egy Budapest adottságaira szabott rendezési koncepción dolgoznak, amelynek lényege, hogy ne az olimpiához építsék át a várost, hanem a rendezés illeszkedjen a városfejlesztési tervekhez. Új stadionokkal legalábbis nem számolnak.
Ez a tételmondat már az Orbán-kormány alatt is előkerült, és az olimpiai melletti érvrendszer központi eleme volt az utóbbi időben: eszerint Budapest azért lehetne házigazdája egy olimpiának, mert a szükséges sportlétesítmények jelentős része már áll.
Karácsony feltétele, Budapest is fejlődjön
Karácsony Gergely előző héten elmondott beszéde szerint Budapest akkor gondolkodhat komolyan az olimpiáról, ha a rendezés nem öncélú beruházásokat, hanem régóta szükséges városfejlesztéseket gyorsít fel. A főpolgármester az elmúlt időszakban a HÉV-ek és az elővárosi közlekedés fejlesztését, a repülőtér jobb és gyorsabb megközelítését, valamint a Diákváros megépítését nevezte meg. Ide sorolta a rozsdaövezetek lakhatási célú rehabilitációját, a zöld közterületek fejlesztését és a Duna vízminőségének javítását is – a minta Párizs, ott a Szajna az olimpiával kapcsolatos hatalmas beruházások révén lett ismét fürdésre alkalmas egy szakaszon. Legutóbb pedig már egy 30 kilométeres Duna-parti városi korridor víziójáról is beszélt a Római-parttól Csepelig. Hangsúlyozva, hogy új stadionokra nincs szükség, Budapest meglévő sportinfrastruktúrájára kell építeni. Vagyis nála a képlet így fest: ne az olimpiához építsék át Budapestet, hanem az olimpia gyorsítsa fel azt, amire a városnak egyébként is szüksége van.
De mi van azokkal, amelyek már állnak?
A Duna Aréna a 2017-es vizes világbajnokságra, nagyjából 50 milliárd forintból épült. Akkor a világ egyik legmodernebb úszókomplexumaként mutatták be. A vb-re felhúzott lelátót azonban utána az Orbán-kormány döntése nyomán lebontották, mondván: ekkorára a jövőben nincs szükség, csak a fenntartás költségeit növeli. A mostani állapotában nagyjából ötezer néző fér el a lelátón, s most, hogy jövőre jön a következő vizes vb, hirtelen kiderült, hogy kicsi.
„Azért nem a Duna Arénában kerül sor az úszóversenyekre, mert tíz év elteltével már alkalmatlan, a befogadóképessége nem engedi ezt meg”
– érvelt a Magyar-kormány sportért felelős államtitkára a nyár elején, amikor az a hálátlan feladat jutott neki, hogy elmagyarázza: a 2027-es budapesti világbajnokság úszóversenyeit nem a „világ egyik legmodernebb úszókomplexumában”, hanem az MVM Dome-ban rendezik, ideiglenes medencékkel (a Duna Arénában csak a kevesek érdeklődését kiváltó műugrás és a szinkronúszás marad).
A döntés fő oka a nézőkapacitás: a Duna Arénában a nemzetközi funkcionáriusoknak, újságíróknak fenntartott helyek miatt jelenleg csak néhány ezer fizető néző fér el; az MVM Dome-ban viszont tízezernél is többen láthatják majd a döntőket.
Vagyis a tíz éve, egy világbajnokságra épített uszodát előbb visszaépítették kisebb méretűre, majd egy újabb világbajnokság okán ezért most máshol kell felépíteni az úszóhelyszínt – ha valami igazi Hungarikum, akkor ez az, nem pedig a Túrórudi.
És nem ez az egyetlen ilyen történet.
A 2023-as atlétikai világbajnokságra felhúzott Nemzeti Atlétikai Központot, amely minden idők legnagyobb magyar sportberuházása a maga 300 milliárdjával, eleve úgy tervezték, hogy a 35 ezres vb-kapacitást a világverseny után 15 ezerre csökkentik. A felső lelátót lebontották, ahogy a vb-re épített kiszolgálóegységek egy részét is. Két óriási állami sportberuházásnál tehát olyan a konstrukciót alakítottak ki, hogy már az első kapavágásnál tudták: csak a világversenyek két hetére építik meg, majd utána szépen visszabontják.
A jelenlegi helyzet tehát az: sem az atlétikai stadion, sem a Duna Aréna nem alkalmas még vb-helyszínnek sem, nemhogy olimpiainak.
Ezért különösen nehéz lehet az olimpia mellett továbbra is azzal érvelni, hogy a létesítmények zöme már úgyis áll. Megvan a Puskás Aréna, néhány vidéki csarnok, a szegedi evezős pálya, aztán annyi. Ez meglehetősen sajátos magyar modell: több százmilliárdért felépíteni valamit, majd azért visszabontani, hogy később egy újabb világverseny miatt ismét nagyobbra legyen szükség.
Ha Budapest valóban beszáll majd a pályázásba, már nem lesz elég annyit mondani, hogy a stadionok állnak. A Duna Aréna és az atlétikai stadion története éppen azt mutatja, hogy egy épület önmagában még nem infrastruktúra. A főváros és a MOB készülő koncepciójának ezért azt kell megmutatnia, hogy melyik sportág hol kapna helyet, melyik létesítmény használható változtatás nélkül, melyiket kell átépíteni, hová kell ideiglenes infrastruktúra – és mindez mennyibe kerül.
Karácsony most feltette az olimpia kérdését az asztalra. A rendezés szempontjából azonban először inkább egy olyan lista lenne releváns, hogy mit nem kell majd másodszor is felépíteni.
Ötödször is eladják a frissítést?
Illetve nyilván kell egy újabb megvalósíthatósági hatástanulmány. Ezt már négyszer elkészítette egy cég. Akkor ötödször is el fogja? Az első 2002-es alap-tanulmány után 2006-ban két olimpiai évre (2016 és 2020) aktualizálták, majd 2015-ben elkészítették a negyediket is (a 2024-es tervezett pályázatra). Utóbbi 1372 oldalasra sikerült, amelyért az Orbán-kormány 480 millió forintot fizetett.
Ötödször ugyanazt eladni egy kormánynak a Túrórudit messze felülmúló szuperhungarikum lesz.
