A hétfőre virradóra viharos széllel betörő hidegfront miatt a HungaroMet hétfő éjfélig érvényes figyelmeztető előrejelzése szerint a délutáni, kora esti órákban főként a középső országrészben alakulhat ki egy-egy 65 km/h körüli széllökés. Északkeleten helyenként zivatarok kialakulása valószínű, amelyeket viharos (60-75 km/h) szél, illetve kis méretű, 1 centiméter átmérő körüli jég vagy jégdara kísérhet. A szél a MÁV-csoport tájékoztatása szerint több vonalon okozott fennakadást, késést, volt, ahol pótlóbuszokat kellett beállítani. Budapesten, a repülőtér közelében fa dőlt a felsővezetékre, emiatt Pestszentlőrinc és Vecsés között nem közlekedhetnek a vonatok – közölte hétfő reggel a Mávinform Facebook-oldala. Nem sokkal hat óra után azt írták, hogy tűzoltók dolgoznak a fa eltávolításán, a felsővezeték helyreállítása csak ez után kezdődhet meg.
A Ferihegyi Repülőtérre vezető úton torlódásra kell számítani, a gyorsabb haladás érdekében egyes pótlóbuszok az Üllői úton át közlekednek, illetve a ceglédi fővonalonjelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani. Az elővárosi vonatok (S50, G50, Z50) megosztva, a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, valamint Vecsés és Monor/Cegléd/Szolnok között járnak. A zónázó vonatok Vecsés és Monor között minden állomáson megállnak. Kőbánya-Kispest és Vecsés között pótlobusz jár, a 200E járaton a vasúti menetjegyeket is elfogadják – írták. Hozzátették, a hajnali szegedi vonatok és a Napfény InterCityik csak Cegléd és Szeged között járnak, míg a Cívis InterRégiók terelve, az újszászi vonalon át közlekednek, a Nyugati pályaudvar és Szolnok között nem állnak meg.
Nem volt jobb a helyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sem: Vásárosnaményból 6:20-kor Mátészalkára elindult vonat (36817) elé fa dőlt Vitka közelében, a vonat a fa eltávolítása után, jelentős késéssel indul tovább.
Az Időkép előrejelzése szerint a hidegfronttal induló hét első napja elszórtan esőt, záporokat, néhol zivatarokat hoz. – Napközben szakadozik a felhőzet, délután kevés zápor még előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Reggel 15 fok várható, majd délután 20 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben. Kedden szeles marad az idő, élénk, erős, helyenként viharos lesz az északi, északnyugati szél. Napos-gomolyfelhős idő várható, elszórtan futó záporok, néhol zivatarok előfordulhatnak. Kora reggelre 4 és 12 fok közé hűl le a levegő, délután pedig mindössze 16 és 22 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, és szerdán is hasonló időre számíthatunk.

