békemenet;kötcsei találkozó;

Kötcse után, illúziók nélkül

Kiszivárgott Orbán Viktor kötcsei beszédének teljes hangfelvétele. Lehet az is, hogy szándékosan hozták nyilvánosságra, de ez teljesen mindegy. Magyarország sokak által államférfiként és népvezérként tisztelt, de ellenfelei által is közéleti tehetségként számontartott volt miniszterelnöke Kötcsén legrosszabb oldaláról, zugpolitikusként, politikai cselszövések kismestereként mutatkozott.

A politikai intrikák szakértőjeként korábban is ismert volt. Közéleti szerepléseit sok éve jellemzi a technika előtérbe helyezése a tartalommal szemben. Cselekedeteinek egyetlen mozgatórugója a hatalom megőrzésének, aktuálisan a hatalom visszaszerzésének eszelős akarása volt és maradt. Szuverenitásvédelem címen ehhez gyártotta a többé-kevésbé rafinált szélsőjobboldali szeparatista elméleteket. Kötcsén azonban e tekintetben sem szolgált újdonságokkal, holott pártjának soha nagyobb szüksége nem volt új gondolatokra.

A Fidesz újbóli hatalomra juttatására alkalmas stratégiát illető programpontjai – temessétek el a holtakat, szedjétek össze magatokat, legyen türelmetek kivárni, amíg a Tisza-kormány megbukik – pragmatikusak ugyan, de a Machiavelli-féle hatalomelméleti zsenialitásnak nyoma sincs.

Ami Kötcsén és a Bayer Show-ban elhangzott az a placcon maradásban közvetlenül érdekelt jelen lévő ötszáz NER-funkcionáriusra talán buzdítóan hatott, de a még mindig milliós tábor egy részében csalódást okozhatott.

Az Orbán által felvázolt stratégia – ha ugyan arra várni, hogy az ellenfél majd megbuktatja önmagát, egyáltalán stratégiának mondható – abban merült ki, hogy az ellenzéknek a következő években nincs más dolga vagy lehetősége, csak a kivárás, a gyűlöletkeltés és a félelemszítás. Kilenc és félmillió magyar ember gyatra életminőségének javításáról, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, a pénzügyek, a gyermekvédelem válságos állapotának orvoslásáról Kötcsén egyetlen szó nem hangzott el. Egyedül a gazdaság felfelé mozdításának szükségessége került szóba, de Orbán ezt továbbra is elsősorban Kínától és Törökországtól várja Európa helyett, amelynek Magyarország a kellős közepén fekszik.

A szónok a húsz év alatt elért sikerek bizonygatását követően fél órát szánt az új hatalom alkalmatlannak nyilvánítására, az új miniszterek név szerinti pocskondiázására. Sokadszor beszélt és semmi újat nem mondott arról, hogy az ellenfél Brüsszel gyarmatává teszi az országot. Sorosozott és kommunistázott.

Közben azért elhangzottak kínos beismerések is, például arról, hogy a digitális polgári körök már akkor is kudarcot vallottak a közösségi médiát uraló Tisza-pártiakkal szemben, amikor fizetett trollok ezrei korlátlan pénzügyi háttérrel működhettek. Vagy arról, hogy pártja a szavazatokban évről évre gyarapodó legfiatalabb nemzedéket veszítette el. Ezek után az a kijelentés, mely szerint „eljött a nemzeti ellenállás ideje", üresen kongott. Az ország április óta éppenséggel az ő kormányzási stílusával szemben keletkezett masszív nemzeti ellenállás korát éli.

A kötcsei beszédet a posztorbanisztáni korszak közéletének egyik legnagyobb meglepetése követte.

Bayer Zsolt, a Fidesz egyes számú influenszere október 23-ára meghirdette a békemenetet, majd pár órával később a CÖF békemenet-szervezői lemondták azt.

 Arról, hogy a párthűségében rendíthetetlen Bayer mivel érdemelte ki ezt a leégetést, nincs információ. De mi más történhetett, mint hogy valahol a fideszes vezetői udvartartásban valakik rájöttek: az esemény megrendezése közpénzen fizetett buszkaravánok, ingyen vendéglátás, főként pedig a hatalomhoz tartozás mámorító illúziója nélkül súlyos kudarcot ígér. A két-háromezer fővel lebonyolított legutóbbi Kossuth téri tüntetés ezt előre jelezte. És ha már békemenet ügyében az égés elkerülhetetlennek látszott, hát inkább Bayer lángoljon, ne a párt.

Beszéde végén Orbán Viktor azzal biztatta a fideszes kemény magot, hogy ellenfeleik jobban félnek, mint ők. Ezzel akaratlanul arra is utalt, hogy az állapotok, amiket kormánya a Tiszára hagyott, valóban ijesztő nehézségek elé állították az újonnan jötteket. Ha ezekre négy év alatt sikerül megoldást találni, az egyben azt is jelenti majd, hogy ez az ország a félelmek hazája helyett a remények földjévé válhat. Ha nem sikerül, akkor tényleg az ellenzék jöhet, de annak aligha Fidesz lesz a neve. 

A szerző újságíró.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.