A Fővárosi Főügyészség indítványozta annak a 40 éves férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy dísztőrrel megölt egy másik férfit. Az ügyészség a támadó 48 éves, súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított társának letartóztatására is indítványt tett - írja az ügyészség lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A megalapozott gyanú szerint 2026. szeptember 18-ára virradó éjjel, a VII. kerület Akácfa és Dob utca kereszteződésében a két férfi összeveszett, majd dulakodni kezdett a sértettel. A 40 éves férfi elővett egy hosszú dísztőrt és azzal hadonászott a sértett irányába, miközben társa bántalmazta az áldozatot. A tőrrel támadó az időközben földre került férfit mellkason szúrta, és ezzel kioltotta az életét - idézi fel az ügyészség.
Ezt követően a két férfi elmenekült és átöltözött, majd megszabadultak a tőrtől és elrejtőztek.
A rendőrség a támadókat azonosította és őrizetbe vette. A fiatalabbat emberölés bűntette miatt, társát súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
Végül a rendőrök az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett tettesét elfogtákA Fővárosi Főügyészség – a gyanúsítottak személyi körülményeire, korábbi és jelenleg folyó eljárásaikra, valamint az elkövetés eszközének elrejtésére figyelemmel – indítványt tett a két férfi letartóztatására.
Az ügyészség álláspontja szerint velük szemben csak e legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése alkalmas arra, hogy kiküszöbölje a szökésnek és elrejtőzésnek, az eljárás befolyásolásának, valamint a bűnismétlésnek a veszélyét.
A gyanúsítottak letartóztatása kérdésében a nyomozási bíró várhatóan a mai napon dönt.

