BRFK;Erzsébetváros;elfogás;emberölés;Akácfa utcai gyilkosság;súlyos testi sértés kísérlete;

Végül a rendőrök az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett tettesét elfogták

Vasárnap még elengedték a szombaton elfogott férfit, akiről kiderült, hogy vele szemben nem áll fenn a gyanú. Mostanra az is kiderült, hogy az áldozatot bántalmazás közben az egyik elkövető megszúrta, és az okozhatta a halálát.

A nyomozók mindkét feltételezett elkövetőt elfogták, akik a gyanú szerint 2026. szeptember 18-án 1 óra 40 perc körül egy 36 éves férfit bántalmaztak az Akácfa utcában – számolt be a police.hu oldalon hétfő délelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki. A most rendelkezésre álló adatok szerint az egyik elkövető, egy 40 éves férfi a sértettet megszúrta, aki a mentők szakszerű ellátása ellenére a helyszínen életét vesztette.

Lapunk is beszámolt arról, hogy megöltek egy férfit péntekre virradó éjszaka Budapesten. Pénteken 1 óra 40 perc körül egy ismeretlen elkövető a VII. kerületi Akácfa utcában, közterületen bántalmazott egy 36 éves férfit. A BRFK aznapi tájékoztatás a szerint az áldozat a mentők szakszerű ellátása ellenére a helyszínen életét vesztette.

Szombat reggel a BRFK azt közölte, hogy a 40 éves H. Richárdot 2026. szeptember 19-én szombaton a reggeli órákban elfogták, elszámoltatása emberölés bűntett gyanúja miatt folyamatban van. Társát, a 48 éves R. Zsoltot testi sértés gyanúja miatt, elfogatóparancs alapján továbbra is keresik. A BRFK vasárnap esti közleményében már az állt, hogy szabadon engedte a rendőrség azt a férfit, akit az Akácfa utcai emberölés ügyében fogtak el. – Nem állt fenn vele szemben megalapozott gyanú, két férfit azonban továbbra is keresnek – derült ki.

A hétfői BRFK-közlemény azt tartalmazta, hogy „a nyomozók adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, kamerafelvételeket elemeztek és azonosították a feltételezett elkövetőket”. – A 40 éves H. Dávidot és társát, a 48 éves R. Zsoltot 2026. szeptember 20-án este 19 óra körül Csepelen elfogták, és előállították őket. A nyomozók H. Dávidot emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, aki a vallomástételt megtagadta. Társát, R. Zsoltot súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. A nyomozók mindkét férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat az ügyészség felé.

Nem állt fenn vele szemben megalapozott gyanú. Két férfit azonban továbbra is keresnek.