Budapest;világversenyek;Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség;

Az MVM Dome enteriőrje a női kézilabda Bajnokok Ligája döntője alatt, 2026. június 7-én

Újabb tízmilliárdokért rendezünk világbajnokságokat, de már a kipaterolt NRÜ nélkül

Átszabja a kormány a nemzetközi sportesemények szervezését és finanszírozását. A rendezés felelőssége a sportági szövetségekhez kerül, megszűnik az NRÜ eddigi hatásköre, az 500 millió forint feletti támogatásokról pedig a kormány dönt. Jövőre négy nagy világversenyt rendeznek Magyarországon.

Új alapokra helyezi a kormány a nemzetközi sportesemények hazai rendezését. A jövőben a sportági szövetségek feladata lesz az események előkészítése, a pályáztatás, a szervezés és a lebonyolítás is. A változás előszeleként már a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség augusztusi átvilágítása közben leváltották a szervezet vezetőjét, most pedig a társaság elveszítette a nemzetközi sporteseményekhez köthető korábbi hatásköreit is. Az NRÜ nem szűnik meg teljesen, de mostantól kizárólag a sportági szövetségek vagy a sportért felelős miniszter külön felkérése után kaphat operatív, illetve lebonyolítási feladatot.

A kormányrendelet drámaian szigorította és pontosan beárazta a nemzetközi világversenyek hazai rendezésének értékhatárait is: 500 millió forintig a sportpolitikáért felelős miniszter, 500 millió forint felett viszont már a kormány dönt az állami szerepvállalásról.

De a legfontosabb tétel talán mégsem ez, hanem az, hogy 

a kiemelkedő állami támogatást élvező események szervezőinek előzetesen részletes költségvetési tervet kell készíteniük, amelytől csak indoklással térhetnek el. 

Ez pedig teljesen szembemegy az Orbán-kormány gyakorlatával, amikor menet közben simán emelkedhettek a rendezési kiadások, vagy például a stadion- és csarnoképítési láz tetőfokán drámaian és következmények nélkül nőhettek a költségek.

A változás időzítése nem véletlen: a napokban Budapesten rendezett atlétikai világdöntő mutatta be, hogy egy világesemény mekkora összeggel terheli meg a büdzsét, miközben a bevételi oldal ennek töredéke. Márpedig 2027-ben az előző kabinet döntése nyomán négy nagy nemzetközi sportesemény házigazdája lesz Magyarország.

1. Vizes vb: már most karcolja a tízmilliárdos határt

A budapesti vizes világbajnokságra az Orbán-kormány 2025-re 1,7 milliárd, 2026-ra 4,2 milliárd, 2027-re pedig 3,3 milliárd forintot különített el. Ehhez még 700 millió forintos adóteher társul. Ez összesen több mint 9 milliárd forint. De ez nem a végleges árcédula, a kiadások között lehet átfedés is, ráadásul a vb tényleges végleges költségvetését jelenleg is felülvizsgálják.

2. Kajak-kenu-vb: eddig 850 millió forint

A szegedi kajak-kenu-világbajnokságnál két külön tétel látható az NKOH adatbázisában: 596 millió forint – a vb előkészítésére, 254 millió forint – a vb megrendezésére. A 850 millió azonban nem a teljes költségvetés. A Magyar Közlöny 2023-as határozata még csak azt rögzítette, hogy a kormány előterjesztést vár az előkészítés és a rendezés költségeiről.

A Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ a szegedi Maty-éren

3. Női kézilabda-vb: 767 milliós konkrét szerződés

A női kézilabda-világbajnokságra az adatbázisban 767 millió forintos szerződés szerepel, „előkészítés és megvalósítás” megjelöléssel. Ez sem azonos a teljes rendezési költséggel. Egyetlen szerződésből nem lehet megállapítani, hogy az állam végül összesen mennyit költ a vb-re.

4. Öttusa-vb: nincs hiteles végösszeg

A budapesti öttusa-világbajnokság rendezési jogát Magyarország 2025-ben nyerte el, a vb helyszíne a Nemzeti Atlétikai Központ lesz. Ehhez azonban jelenleg nincs hozzárendelve olyan nyilvános kormányhatározat, amelyből a teljes rendezési költség megállapítható lenne. Annyi biztos, hogy a jövőre esedékes összes világverseny büdzséjének felülvizsgálata már elkezdődött.

Ma is körözik a vizes vb gazdasági vezetőjét

A négy 2027-es magyarországi világversenyre már most több milliárd forintnyi állami kötelezettségvállalás látható a nyilvános adatbázisokban, de a négy rendezvény együttes, végleges költségvetése egyelőre nem ismert. Ugyanakkor az előző évtized gyakorlata alapján már az is hatalmas előrelépés, ha a közpénzek útja átlátható lesz, és az egyértelmű felelősségi viszonyok tisztázásával nem ismétlődhet meg, ami a 2017-es úszó világbajnokság után.

A szervezőbizottság egykori vezetője, Balogh Sándor ellen továbbra is érvényben van az elfogatóparancs: 2019-ben Dubajba távozott, és azóta is körözik költségvetési csalás miatt.

Legalább 8 milliárd forint közpénzbe került az első budapesti atlétikai világdöntő három legnagyobb tétele, miközben a teljes számla még nem ismert.