baleset;Indonézia;komp;hajókatasztrófa;

Húszra nőtt az indonéziai hajóbaleset halálos áldozatainak száma, 115 embert még keresnek

A fedélzeten 243 ember utazott. 108 túlélőt találtak, a mentők pedig vasárnapig folytatják a kutatást.

Húszra emelkedett az Indonéziában felborult Virgo Transport 8 komp halálos áldozatainak száma, miközben 115 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

A Reuters szerint a mentőcsapatok arra számítanak, hogy a Jáva-tengeren zajló víz alatti kutatás során további áldozatokat találnak.

A hajó szeptember 13-án, rossz időjárási körülmények között borult fel, miközben a kelet-jávai Surabayából a dél-kalimantani Banjarmasinba tartott. A komp 243 embert, köztük 30 fős személyzetet, valamint ismeretlen számú járművet szállított. A hatóságok szerdai adatai szerint 108 ember élte túl a balesetet.

Az elmúlt három napban a parti őrség és a haditengerészet nyolc holttestet emelt ki a hajóból, további kettőt pedig mintegy 253 kilométerre a baleset helyszínétől, Közép-Kalimantan partjainál találtak meg. Mohammad Syafii, az indonéz nemzeti kutató-mentő szolgálat vezetője közölte, hétfőn öt, kedden négy, szerda reggel pedig egy áldozatot találtak.

A mentők elsősorban a hajó kabinjait vizsgálják, mert több utast is ott találtak meg. A búvárok kedden betörték a kabinok ablakait, de a zavaros víz és az erős áramlatok miatt nem tudtak bejutni, ezért az általuk már észlelt holttesteket sem tudták kiemelni. A következő szakaszban a járművek között is keresnének, ez azonban veszélyes lehet, mert úgy tűnik, sok közülük egymásra torlódott.

A kutató-mentő műveletet a következő vasárnapig meghosszabbították. A hatóságok közben dolgoznak a hajó visszafordításán is, de a Virgo Transport 8 szerdán még mindig az oldalán feküdt.

A független nemzetközi megfigyelők nélkül lebonyolított hétvégi háromnapos orosz duma választásokon rekordmagas támogatottságot ért el a kormányzó elnöki párt – csakhogy csalás nélkül egészen más számok körvonalazódnak. Jogvédők és civilek mozgósításra készülnek.