Csalás nélkül az Egységes Oroszország párt a szavazatok mintegy 34 százalékát szerezte volna meg az Állami Duma választásán – írta a száműzetésben működő Novaya Gazeta Europe. A Központi Választási Bizottság hétfőn ismertetett nem végleges adatai szerint a kormánypárt fennállása legjobb eredményét, 58,73 százalékot ért el, amivel kényelmes, több mint kétharmados alkotmányozó többséget szerzett az orosz törvényhozás alsóházában, az Állami Dumában. Ez 1,7-szerese a valós, csalásmentes eredménynek.
A neves orosz lap közléseit világszerte komolyan veszik és nem alaptalanul. Az 1993-ban alapított lap mindig is a Putyin-rezsim célkeresztjében volt, 2000 óta több újságíróját – Anna Politkovszkaja, Jurij Scsekocsihin, Igor Domnyikov, Nasztya Baburova, Natasa Esztyemirova és Sztanyiszlav Markelov – meggyilkolták. Dmitrij Muratov főszerkesztő 2021-ben Nobel-békedíjat kapott, az ukrajnai háború kirobbanása után az orosz hatóságok fokozatosan betiltották a lapot. Külföldi ügynöknek bélyegezték, 2022 szeptemberében visszavonták a nyomtatott kiadás és az online felület engedélyét is Oroszországban. Az országból elmenekült újságírók Európában újjáalakították a szerkesztőséget, és Novaya Gazeta Europe néven, immár csak online formában folytatják a tájékoztatást.
Orosz választási csoda: a kormánypárt eredménye és népszerűtlensége is rekordot döntöttA lap ezúttal Szergej Spilkin választási elemző módszerén alapuló számításokat alkalmazva jutott erre a nagyarányú választási csalás következtetésre. Ismertetésük szerint Spilkin módszere azon az elven alapul, hogy ha nagyszámú szavazatot adnak hozzá (illegálisan, azaz csalással) egy jelölt eredményéhez, azzal mind a jelölt szavazataránya, mind a teljes választási részvétel növekszik. Grafikonon ábrázolva a tipikus eredményeket produkáló szavazókörök viszonylag egyenletes csoportot alkotnak, míg az anomáliát mutató körök – ahol vélhetően hamis szavazatokat csempésztek az urnákba – egyfajta „üstököscsóvát” képeznek, amely a magasabb részvételi arány és a vezető jelölt nagyobb szavazataránya felé nyúlik.
„Idén a csalásmentes szavazókörök csoportja az Egységes Oroszországra leadott szavazatok 34 százalékos aránya köré összpontosult. Valószínűleg ez lett volna az eredmény csalás nélkül”
– írta a Novaya Gazeta Europe. A lap jelezte, hogy két választási elemző is helytállónak találta számításaikat.
Az ugyancsak emigrációban működő ellenzéki portál, a Meduza szerint Szergej Spilkin fizikus 2007-ben kezdte el elemezni az orosz választási statisztikákat John Brady Kiesling amerikai diplomata által kidolgozott módszer segítségével. Korlátai ellenére számos politológus és újságíró alkalmazta már Spilkin módszerét a választási csalások felmérésére.
Módszere vélhetően nem tetszett a Kremlnek, mert Spilkin otthonában 2022-ben házkutatást tartottak, bár ő ekkorra már külföldre menekült.
Óriási ukrán dróntámadással kezdődött az orosz választások utolsó napjaAz, hogy a Kreml érdekei és kedve szerint alakítja a választási eredményeket, az egyenesen adódott a Putyin-rezsim több mint negyedszázados működéséből. Az sem volt kérdéses, hogy a magas részvételt és a nagyarányú győzelmet az ukrajnai háború lakossági támogatottságaként próbálja prezentálni a hatalom – így is tettek –, csupán az maradt nyitott, hogy a „történelmi” győzelmet követi-e egy újabb mozgósítás vagy sem. Maga Putyin elnök is arra buzdította az oroszokat, hogy szavazzanak és „demonstrálják, hogy emberek milliói állnak a katonáink mögött”. A mozgósításról keringő híreket az elnök és több magas rangú tisztségviselő is cáfolta a választások előtt.
Hónapok óta tartja magát az orosz médiában az a feltételezés, hogy a Kreml újabb mozgósítást rendelhet el Ukrajna elleni inváziójának fenntartása érdekében a parlamenti választások után. A rekordmagas győzelem meghirdetése után jogvédők és háborúellenes aktivisták attól tartanak, hogy ez hamarosan bekövetkezik.
A The Moscow Timesnak nyilatkozó aktivisták és ügyvédek állítják, hogy országszerte fokozódik a mozgósítás miatti szorongás.
Az ukrajnai háború kirobbantása óta eddig egyetlen mozgósítás történt Oroszországban, 2022. szeptemberében, amikor 300 ezer tartalékost hívtak be. Ez volt az első mozgósítás Oroszországban a második világháború óta, és ez vezetett az egyetlen nagyobb méretű tiltakozó megmozdulásokhoz az ukrajnai invázió kezdete óta. Ekkor több tízezer orosz menekült külföldre, Vlagyimir Putyin elnök és a rezsim támogatottsága egyaránt megrendült. Azóta sosem kockáztatott a Kreml nyílt mozgósítást, bár burkoltan mindvégig alkalmazták – főképp a tagköztársaságokból, a nemzeti kisebbségek soraiból sokakat kényszerítettek bevonulásra.
A 2022-es mozgósítás miatti széles körű elégedetlenség következtében a Kreml a továbbiakban szerződéses katonákra támaszkodott, akiket akár 5,5 millió rubel (20,5 millió forint) éves fizetéssel csábítottak el a szolgálatra – vagy egyszerűen csak szerződés aláírására kényszerítettek. A The Moscow Times úgy tudja: aktivisták legalább 17 régióban dokumentáltak olyan eseteket , amikor a biztonsági erők és a katonai sorozó tisztek összehangolt utcai razziákat követően őrizetbe vettek férfiakat, és nyomást gyakoroltak rájuk szerződések aláírására. Állítólag néhányukat azzal fenyegették, hogy kábítószert helyeznek el náluk.
Ezen túlmenően „alternatív” megoldásokat is alkalmaztak, mint például az észak-koreai katonák ukrajnai frontra küldése, csalással és megtévesztéssel toborzott nemzetközi zsoldosok bevetése vagy a börtönök lakóinak adott kegyelem a frontszolgálat fejében.
Mivel a katonai szerződéseket nem lehet érvényteleníteni, amíg a 2022-es mozgósítási rendelet hatályban van, mind a szerződéses katonák, mind a mozgósított katonák továbbra is kötelesek szolgálni a háború végéig, vagy mindaddig míg a hatóságok el nem bocsátják őket.
Mindez együtt is kevésnek bizonyult, az orosz haderő létszámgondokkal küzd, orosz elemzők elkerülhetetlennek tartják az újabb mozgósítást, amennyiben a harcok folytatódnak.
Oroszország kész folytatni a háborút, és egyik fő célja, hogy súlyos politikai költségeket generáljon az Ukrajnát támogató Nyugat számáraA The Moscow Timesnak nyilatkozó aktivisták szerint egy új behívás gyorsabb és nehezebben elkerülhető lehet, mint a 2022-es, főképp azért, mert 2024-ben Oroszország bevezette az elektronikus katonai nyilvántartást, amely a katonai szolgálatra kötelezett állampolgárok adatait tartalmazza, megkönnyítve az új mozgósítások végrehajtását. A nyilvántartás lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy elektronikus idézéseket használjanak annak megakadályozására, hogy a sorkatonai szolgálatra kötelezettek elhagyják az országot. A kötelező katonai szolgálatot teljesítő orosz állampolgárok az idézés kézbesítettnek tekintendő napjától nem hagyhatják el Oroszországot. Az elektronikus idézést a nyilvántartásban való megjelenését követő hét nap elteltével kézbesítettnek tekintik, függetlenül attól, hogy a címzett látta-e azt.
Az Igyitye leszom (Kopjatok le) nevű csoport, amely segít az orosz férfiaknak elkerülni a katonai szolgálatot, állítja, hogy az elmúlt hónapokban meredeken nőtt a nyomás a potenciális újoncokra és a kötelező katonai szolgálatukat teljesítő besorozottakra. A toborzók gyakorlatilag nyíltan beszélnek egy mozgósításról, mert azzal győzködik a férfiakat, hogy önkéntes, szerződéses bevonulással maguk választhatják meg szolgálatuk bizonyos feltételeit, a mozgósítás során viszont nem lesz ilyen választásuk, akkor már túl késő lesz.
A hétvégi választási eredmények azt is jelezhetik, hogy mely régiókra nehezedhet a legnagyobb toborzási nyomás egy újabb mozgósítás esetén
– mondta Ekaterina Schulmann száműzetésben élő politikai kommentátor a The Moscow Timesnak. Az elemző szerint ahol különösen jól teljesített a választásokon az Egységes Oroszország, ott lehet a legnagyobb arányú mozgósítás, mert a rekorderedmény azt bizonyítja, hogy abban a régióban a helyi közigazgatás jól és hatékonyan működik, a lakosság fegyelmezett és engedelmes.
Egyes szakértők szerint azonban nincs szükség sürgős mozgósításra, mert a Kreml még mindig elegendő katonát tud toborozni a harctéri veszteségek fedezésére. Dmitrij Kuznyec katonai elemző például azt mondta, Oroszország havonta körülbelül 30 ezer embert toboroz, amivel ellensúlyozni tudják a halott, súlyosan megsebesült, fogságba esett vagy eltűnt katonák számát. Közlése szerint ez a toborzási arány július óta változatlan, ami azt jelzi, hogy egyelőre nincs szükség a nagy kockázattal járó mozgósításra.
Becslések szerint 2022 februárja, az ukrajnai háború kirobbantása óta az Oroszországot elhagyók száma 500 ezer és 1,3 millió között mozog. Egy újabb mozgósítás minden bizonnyal emelni fogja ezt a számot.

