Igen, félek! Ez a harmadik eset az életemben, hogy ilyen helyzetben vagyok - mondta el a Story magazinnak Nagy Feró.
A Kossuth-díjas énekes a lapnak arról beszélt, hogy a Kádár-rendszerben egy-egy vicce vagy lázadónak ítélt megnyilvánulása miatt többször is jöttek érte a rendőrök, állandó megfigyelés alatt állt. – Pedig én most sem a jelenlegi rendszer ellen vagyok, de ha úgy érzik, akkor majd biztosan megbüntetnek. Nekem már lefőtt a kávé. Tudomásul vettem - fogalmazott.
Nagy Feró: Lefőtt a kávé, nekünk annyiKapott kérdést a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pénzeivel kapcsolatban is, amelyről szólva elmondta, neki nincs miről beszámolnia. – Én mint Fidesz-szimpatizáns nagyon csodálkozom azon, hogy ilyen pénzeket vettek fel, ha ez tényleg megtörtént. Nekem ez új infó, hogy ilyen összegek röpködtek. Bár én nem mertem pénzt kérni, de a történtek után elgondolkoztam, hogy lehet, hogy nekem is kellett volna, hogy adjanak?” - mondta. Nagy Feró saját bevallása szerint azon is csodálkozott, amikor „bekerült hozzájuk” a „dschinghiskhanos csávó” (Leslie Mandoki - a szerk.) is. Mindezt azzal magyarázta, hogy alapból nem bízott benne. Ő annak idején elment, disszidált, nem értem, miért kellett visszafogadni őt és a keblére ölelnie a volt kormánynak. Ki hiszi el, hogy ő őszintén rajong a Fideszért vagy Orbán Viktorért? Én biztosan nem - tette hozzá.
Nyomatékosította, egyetlen fillért sem kapott az Orbán-kormánytól, amiért neki kampányolt. Emiatt rosszul esett neki, amikor az általa „ellenzékinek” nevezett sajtó azt írta, hogy másfél millió forintért lépett fel az egyik DPK-rendezvényen. – Ez hülyeség! Még csak felkérést sem kaptam, nemhogy pénzt.
Arra a kérdésre, hogy kiket tart hitelesnek a Fidesz környékén, egyedül Tóth Gabit nevezte meg. – Őt szeretem, a többieket nem igazán értem, hogy kerültek oda – mondta.
Nagy Feró: Harmincezer tengerészgyalogos áll készen Magyarország segítésére az LMBT-lázadás ellen
