Az erről szóló vasárnapi népszavazáson a svájciak egyértelmű többséggel elutasították a svájci semlegesség megőrzéséről szóló népi kezdeményezést. A gfs.bern vasárnap délutáni becslése szerint a nemek aránya 71 százalék körül alakul, egyetlen kanton sem állt a javaslat mögé. A kezdeményezés azt írta volna elő az alkotmányban, hogy Svájc örökös, fegyver nélküli semlegességi politikát folytat, katonai vagy védelmi szövetséghez ne csatlakozzon, az ilyen szervezetekkel pedig csak közvetlen fenyegetettség esetén működhessen együtt. A gazdasági szankciók átvételét is jelentősen szűkítette volna: Bern főszabály szerint csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott korlátozó intézkedéseket alkalmazhatta volna.
A kezdeményezés előzménye az orosz-ukrán háború, vagyis az volt, hogy Vlagyimir Putyin elnök parancsára 2022. február 24-én az orosz hadsereg lerohanta Ukrajnát. A berni kormány akkor – néhány napos belpolitikai vita után – átvette az Európai Unió Putyin-rezsim szembeni szankcióinak jelentős részét. Ez volt az a pont, amelyet a kezdeményezők a hagyományos semlegességi politika feladásaként értelmeztek. A Pro Schweiz és a kezdeményezést támogató Svájci Néppárt szerint Svájc hiteles közvetítői szerepét csak akkor őrizheti meg, ha politikailag és gazdaságilag is nagyobb távolságot tart a háborús konfliktusoktól.
Marad a rugalmasabb gyakorlat
A berni kormány és a parlament ezzel szemben azzal érvelt, hogy a jelenlegi rendszer éppen azért működőképes, mert elválasztja a katonai semlegességet a külpolitikai cselekvőképességtől. Svájc ma sem tagja katonai szövetségnek, fegyveres konfliktusban nem vesz részt, ugyanakkor együttműködhet más államokkal kiképzésben, légvédelemben vagy biztonságpolitikai kérdésekben. A berni kabinet szerint egy merev alkotmányos szabály megnehezítette volna, hogy az ország a gyorsan változó európai biztonsági helyzethez alkalmazkodjon.
A szavazás egyik legfontosabb kérdése a szankciók ügye volt. A kezdeményezés értelmében Svájc önállóan vagy az Európai Unió intézkedéseit követve nem vezethetett volna be gazdasági korlátozásokat hadviselő államokkal szemben, kivéve az ENSZ BT határozatait. Mivel Oroszország és Kína vétójoggal rendelkezik a testületben, ez a gyakorlatban jelentősen leszűkítette volna Bern lehetőségeit. A kormány azzal érvelt, hogy a nemzetközi jog megsértésére adott gazdasági válasz nem azonos a katonai részvétellel.
A kampány során a támogatók elsősorban azt hangsúlyozták, hogy a semlegesség Svájc biztonságának és diplomáciai hitelességének egyik alapja.
A kezdeményezés egyik legismertebb támogatója Christoph Blocher, a Svájci Néppárt korábbi meghatározó politikusa, egykori igazságügyi miniszter. Ő hírhedt figura Orbán Viktor csodálója az európai jobboldali populista színtéren. A volt magyar kormányfő 2022-es a CPAC-beszédét például így méltatta: – Örömmel tölti el Orbán Viktor állhatatosságot sugárzó beszéde, amely szerinte a szabadság, függetlenség és biztonság tartópillére a világban zajló nyugtalan folyamatok közepette.

A referendumon a szövetségi kormány mellett a legtöbb nagy párt is a nem mellett érvelt. A parlament mindkét kamarája elutasította a javaslatot, és a kampány végére a közvélemény-kutatásokban is egyre nagyobb lett az ellenzők előnye.
A területi eredmények is széles körű elutasítást mutattak.
A francia nyelvű kantonokban több helyen hetven százalék fölé emelkedett a nemek aránya, Bázelben pedig megközelítette a nyolcvan százalékot. Zürichben szintén csaknem háromnegyedes volt az elutasítás. A legszorosabb eredmény Ticino kantonban született, ahol a becslések szerint valamivel több mint 51 százalék mondott nemet. Az alkotmánymódosításhoz egyszerre lett volna szükség országos választói és kantonális többségre, de a kezdeményezés egyik feltételt sem tudta teljesíteni.
A háború átírta a vitát
A döntés nem változtat azon, hogy Svájc továbbra is katonailag semleges ország marad.
A vita valójában arról szólt, mennyi mozgásteret kapjon a berni kormány a semlegesség gyakorlati értelmezésében.
A szövetségi külügyminisztérium a kampányban hangsúlyozta, hogy az 1907-es hágai egyezmények a fegyveres konfliktusokban való részvételre, a hadviselő felek katonai támogatására és a semleges terület használatára vonatkozó korlátokat rögzítik, de nem tiltják automatikusan a politikai állásfoglalást vagy a gazdasági szankciókat.
A népszavazás után sem zárul le a svájci semlegességről szóló vita. November végén újabb országos voksolást tartanak a fegyverkiviteli szabályok lazításáról. A tervezett módosítás bizonyos partnerországok esetében tágabb lehetőséget adna svájci hadiipari termékek exportjára, miközben Ukrajna közvetlen támogatásának kérdése továbbra is külön vitát jelent. A vasárnapi döntés mindenesetre azt erősítette meg, hogy a választók jelenleg nem akarnak szűkebb alkotmányos keretet szabni Bern kül- és biztonságpolitikai döntéseinek.

