A konzorcium nyílt forrásokból és civil szervezetek segítségével gyűjtött adatai alapján a kitoloncoltak többségét – mintegy 20 000 embert – a szomszédos Mexikóba vitték, annak ellenére, hogy a két ország között nincs erre vonatkozó megállapodás. Másokat, 2026. augusztus 31-ig legalább 5447 embert – akik 89 különböző nemzetiséghez tartoztak – repülőjáratokon szállítottak el és tettek ki a világ különböző pontjain.
Ezek a deportálások központi elemévé váltak a Trump-kormányzat migrációs politikájának, amelynek megvalósításához az elmúlt hónapokban a világ számos országával kötöttek kitoloncolási megállapodásokat, gyakran titokban.
„A kormányzat működésének kezdetén nyíltan vállalták, hogy ilyen járatokat indítanak. Az elmúlt évben azonban rendkívül átláthatatlanul kezelték ezeket a harmadik országokba irányuló átszállításokat”
– nyilatkozta a France 24-nek Savi Arvey, a Human Rights First civil szervezet menekült- és bevándorlói jogokkal foglalkozó igazgatója.
Az átszállítások hátterét nyilvános repüléskövetési adatokra, valamint civil szervezetekből, ügyvédekből és helyi forrásokból álló hálózatra támaszkodva tárták fel, s megállapításaikat az ICE Flight Monitor projekten, valamint a Refugees International szervezettel közösen fejlesztett Third Country Deportation Watch nyomonkövető eszközön közzé is teszik.
Kitoloncolási megállapodások hat kontinens 35 országával
Idén, augusztus végéig hat kontinens 28 országa fogadott az USA-ból érkező kitoloncoltakat, de a Trump-kormányzat további hét országgal is kötött ilyen megállapodást. A kitoloncoltak második legnagyobb csoportját a Mexikóval délen szomszédos Guatemalába küldték. Közel 3000 embert vittek oda; 90 százalékban mexikói állampolgárokat. További négy közép-amerikai ország – Costa Rica, Honduras, Panama és Salvador – is fogadott több mint 250, máshonnan származó kitoloncoltat.
Savi Arvey szerint azonban mostanra azt látják, hogy az Egyesült Államoknak ez a tevékenysége „kiterjed a karibi térségre, Dél-Amerika és Afrika számos országára, sőt, még Kelet-Európa egyes részeire is”.
Tizenhárom afrikai ország is kötött ilyen megállapodást Washingtonnal, s közülük 12 augusztus végéig összesen 450 kitoloncoltat fogadott. A legtöbbet, több mint százat Ghána, de így tett a Közép-afrikai Köztársaság, Egyenlítői-Guinea, Kamerun, Sierra Leone és Szváziföld is fogadott egyenként több tucat embert.
A megállapodások egy részét Arvey szerint olyan, nem egyszer korrupt és autokratikus kormányokkal kötötték, amelyekkel az USA korábban nem törekedett semmilyen partnerségre.
„Új életet kezdtem az Egyesült Államokban. Biztonságban éreztem magam.”
A médiakonzorcium által feltártakról a France 24 cikkek sorozatát közölte.
Egyik történetük a Sierra Leonéban született és felnőtt Rabbiatu Kuyateh esetéről szól, aki az 1990-es években a polgárháború elől menekült el hazájából. Több mint 30 éve élt az Egyesült Államokban, ahol családot alapított. Ápolóként dolgozott, megújítható munkavállalási engedéllyel, de állandó tartózkodási jogosultságot nem szerzett.
2025. július elején vették őrizetbe, amikor rutinszerű ellenőrzésre ment be a Bevándorlási és Vámhatóság (ICE) baltimore-i irodájában. Négy hónapi fogva tartás után közölték vele, hogy Ghánába, a származási országától több mint ezer kilométerre fogják kitoloncolni.
„Azt kérdeztem: Ghána? Nem Ghánából származom; mit kezdenék ott? Csak a térképen láttam Ghánát...” – mondta el a konzorciumnak.
Érkezésük után nem sokkal a helyi hatóságok Rabbiatut, elkeseredett tiltakozása ellenére, Sierra Leonéba szállították.
A Szenegálban született Malickot (nem ez az igazi neve) ugyanarra a ghánai kitoloncolási járatra tették fel, mint Rabbiatut. A férfi 2023-ban érkezett az USA-ba, miután biztonságát féltve elmenekült hazájából. Munkavállalási engedélyt szerzett. „Új életet kezdtem az Egyesült Államokban” – mondta. „Biztonságban éreztem magam.”
Mindketten megkapták a „kitoloncolás felfüggesztése” státuszt, ami azt jelenti, hogy a kormány nem toloncolhatja vissza az illetőt származási országába, mivel ott veszélyben lenne az élete vagy a szabadsága. Ezt azonban az ICE emberei figyelmen kívül hagyták, és nem csak az ő esetükben.
Malickhoz és Rabbiatuhoz hasonlóan Soraya is rendelkezett ezzel a jogi státusszal. A ghánai származású nő a szexuális irányultsága miatt menekült az Egyesült Államokba 2024-ben. „Azt hittem, megvédenek majd. Ehelyett Kamerunba vittek, egy olyan afrikai országba, amely nem fogadja el az LMBT-személyeket.”
Savi Arvey szerint a tömeges kitoloncolási kampány részeként az új Trump-adminisztráció éppen azért kezdte alkalmazni a harmadik országokba áthelyezést, hogy megkerülje a nemzetközi jognak a menekültek származási országukba való visszaküldésére vonatkozó tilalmát. Ez a stratégia azonban valójában az ún. „lánc-visszaküldésre” épít.
Michael Garcia Bocheneck, a Human Rights Watch amerikai programjának igazgatója szerint „sok esetben úgy tűnik, hallgatólagosan abból indulnak ki, hogy a harmadik ország majd úgyis továbbküldi őket a saját hazájukba.
Ez a veszélyeztető környezetbe való visszajuttatás közvetett formája, és továbbra is sérti a nemzetközi jogot.”
Büntetett előéletre való hamis hivatkozás
A Trump-kormányzat több ízben kijelentette, hogy a kitoloncolások során a büntetett előéletű személyeket veszik célba. 2025 júniusában a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) közölte, hogy az intézkedés azokra a „különösen barbár módon viselkedő külföldiekre” vonatkozik, akiket saját országuk nem hajlandó visszafogadni – ideértve az elítélt gyilkosokat, gyermekerőszakolókat és kábítószer-kereskedőket.
Civil szervezetek jelentései, valamint a konzorcium 33 kitoloncolt személlyel készített interjúi azonban mást mutatnak.
Alma David amerikai ügyvéd szerint – aki tucatnyi, Afrikába kitoloncolt személyt képvisel – az afrikai országokba kitoloncoltak többségének nincs büntetett előélete.
Azok közül pedig, akiknek mégis van, sokan már letöltötték büntetésüket, gyakran évekkel ezelőtt.
Rossz bánásmód és önkényes fogva tartás
Bár az amerikai jogszabályok értelmében legális a harmadik országba történő kitoloncolás, erre csak korlátozott körülmények között és az érintett biztonságát garantáló megfelelő eljárásrend betartása mellett kerülhet sor.
Civil szervezetek és az érintetteket képviselő ügyvédek azonban emberi jogi jogsértésekről – köztük megalázó bánásmódról és önkényes fogva tartásról – számolnak be az átszállítások kapcsán. Salvadorban több mint 250 férfit tartottak fogva egy bűnbandák tagjainak szánt börtönben, ahol a Human Rights Watch szerint „embertelen körülmények” uralkodtak. A szervezet emellett „folyamatos verésekről” és „szexuális erőszak eseteiről” is beszámolt.
Számos megállapodás tartalmaz általános megfogalmazásokat arra vonatkozóan, hogy a migránsokat nem tartják önkényesen fogva, és nem küldik őket olyan országba, ahol üldöztetés érheti őket. Ám Carolyn Patty Blum, a UC Berkeley egyetem jogász emeritus professzora szerint az erre adott garanciák elégtelenek. Arvey szerint különösen aggasztó, hogy
a vizsgált megállapodásokban „gyakran csak tranzitról esik szó”. „Nyilvánvaló, hogy az adott ország tisztában van vele: csupán átadási pontként fog szolgálni.”
Az előzetes értesítések hiánya az elrettentést szolgálja
Az emberi jogi aktivisták többször is bírálták a belbiztonsági minisztérium (DHS) azon gyakorlatát, hogy szinte vagy teljesen előzetes értesítés nélkül toloncolnak ki embereket, akiknek így nincs lehetőségük vitatni az intézkedést, ha féltik a biztonságukat a fogadó országban. 2026. szeptember 18-án egy amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság kimondta ennek törvénysértő mivoltát. A bíróság elutasította a Trump-kormányzat azon érvelését is, hogy elegendőek lennének a fogadó országok által adott általános emberi jogi biztosítékok.
James Percival, a DHS jogi főtanácsosa azonban nem sokkal a döntés után kijelentette: az ítélet nem akadályozza meg, hogy „folytatódjon a harmadik országba történő kitoloncolási politika”. „Ha valaki azt állítja, hogy fél a hazájában, a DHS jogosult máshová küldeni őt.”
Jogászok és civil szervezetek szerint a Trump-kormányzat a migráció visszaszorítása és az önkéntes távozásra ösztönzés érdekében alkalmazza ezt a jogsértő gyakorlatot.
„Ha illegálisan érkezik az országunkba, és megszegi a törvényeinket, könnyen a CECOT-ban, az »Alligator Alcatraz«-ban, Guantánamón, Dél-Szudánban vagy más harmadik országban találhatja magát” – nyilatkozta 2025 augusztusában Tricia McLaughlin, a DHS szóvivője, a hírhedt salvadori börtönre, valamint az azóta bezárt floridai fogvatartási központra utalva.
„Az olyan országok esetében, mint Palau vagy Szváziföld a lényeg az, hogy a kormányzat azzal fenyegetheti az embereket, hogy szó szerint a semmi közepén teszik majd ki őket” – nyilatkozta egy amerikai illetékes a szenátus külügyi bizottsága demokrata párti tagjainak jelentése szerint.
A konzorcium megkeresésére az amerikai külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy „minden törvényes eszközt igénybe vesznek” az Egyesült Államokban maradásra nem jogosult személyek kiutasítása érdekében, ugyanakkor „nem kommentálják a más kormányokkal folytatott bizalmas diplomáciai egyeztetéseket”.
A konzorcium megkereste a Washingtonnal megállapodásra jutott 35 ország kormányát is. Mexikó külügy- és belügyminisztériuma válaszában újfent hangsúlyozta, hogy
„Mexikó nem írt alá megállapodást az Egyesült Államokkal” külföldi állampolgárok befogadásáról; állításuk szerint ezeket a személyeket „humanitárius alapon” fogadják be.
A moldovai külügyminisztérium cáfolta, hogy megállapodást kötöttek volna az USA-val. A cikk múlt heti megjelenéséig a többi ország nem válaszolt kérdéseikre.
Vámokkal, vízumtilalommal vagy a támogatások megvonásával fenyegetnek
Az ellentételezés, aminek fejében ezek az országok vállalják az USA-ból kitoloncoltak befogadását, gyakran homályosak maradnak, még akkor is, ha a megállapodásokat nyilvánosságra hozzák.
A Washington Post által a projekt keretében megszerzett dokumentumok szerint azonban az Egyesült Államok több mint 81 millió dollárt (26 milliárd forint) ígért 13 kormánynak e megállapodások kapcsán. Guatemala és Honduras esetében egyenként több mint 15 millió dollárról (4,8 milliárd forint) van szó. További hat országnak (Dominikai Köztársaság, Szváziföld, Egyenlítői-Guinea, Libéria, Palau és Ruanda) több mint ötmillió dollárt ígértek.
Gyakran azonban olyan ellentételezésekről van szó, amelyekre csak a kitoloncoltak átadásával párhuzamosan kötött más megállapodásokból lehet következtetni.
A szenátusi demokraták jelentése hangsúlyozza, hogy
„a kitoloncolást alkueszközként használják fel”, miközben a kiszemelt országokra „vámokkal, vízumtilalmakkal vagy a támogatások megvonásával fenyegetve gyakorolnak nyomást”.
Ghána esetében például a külügyminiszter elismerte, hogy amerikai tisztviselők vízum- és vámkedvezmények lehetőségét vetették fel az ország számára. Mindössze néhány nappal tolonc-megállapodásuk bejelentése után az Egyesült Államok feloldotta azt az öt évre szóló vízumkorlátozást, amelyet két hónappal korábban vezetett be Ghánával szemben.
