Hankó Balázs még őrizetbe vétele előtt adott interjút a Hír TV-nek. Mire a beszélgetés adásba került, a volt kulturális és innovációs minisztert már különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki. Hankó azonban a stúdióban még egy szófelhővel igyekezett bemutatni, mire ment el a Nemzeti Kulturális Alap sokat emlegetett 17 milliárdja. Hagyományőrzés, értékteremtés, színház, néptánc – efféle szavak rajzolódtak ki belőle.
Hankó szerint minden döntés jogszerű volt, a támogatások többlépcsős szakmai szűrőn mentek keresztül, és nem pártpreferenciák, hanem a nemzeti kultúra támogatásának a célszerűsége alapján születtek.
Csakhogy szófelhőt sokféleképpen lehet készíteni. Ha nem a pályázati kérelmekben szereplő szavak előfordulásának gyakorisága, hanem a nyilvánosságra került ügyek és a hozzájuk tartozó összegek határoznák meg a betűméretet, egészen más kép rajzolódna ki. Mága Zoltán – 500 millió. Pataky Attila cége – 150 millió. R56 – 360 millió. Patr-Event – 450 millió. Választókerületenként százmillió. Bizonytalan szavazók. Nőnapi virágosztás. Főzőverseny. Gáspár Győző. Kis Grófo. Dopeman. G.w.M. Muri Enikő. Zalatnay Sarolta. Fásy Zsüliett és családja cégei egy 82,55 milliós dokumentumfilmben. Tóth Gabi és párja – dal és videóklip, 14 millió.
És valahol a szófelhő szélén, egészen apró betűkkel: Savaria Karnevál – nulla. Bloomsday – nulla. Szegedi Szabadtéri Játékok – nulla.
Ez önmagában természetesen nem bizonyít bűncselekményt. NKA-támogatást kapni nem bűn, és erre a támogatási adatok nyilvánosságra hozatalakor a Miniszterelnökség is helyesen figyelmeztetett. Csakhogy időközben ennél jóval többet tudunk.
Mága Zoltán Novo Studium Kft.-jének félmilliárdos támogatási kérelmében például a kultúrától meglehetősen távol eső mondatok szerepeltek. A „nemzeti oldal” választási győzelme szempontjából kulcsfontosságúnak nevezték a roma szavazók, az idősek és a politikailag bizonytalan választók megszólítását. A támogatást az új kulturális miniszter később visszavonta.
A K-Monitor arra figyelt fel, hogy számos választókerületben a támogatások összege éppen százmillió forint, vagy ahhoz feltűnően közeli összeg volt. A Patr-Event Kft.-nek eközben 450 millió jutott. A cég ahhoz a Párkai Dávidhoz köthető, aki a Fidesz-frakció alkalmazottja és Kocsis Máté személyi titkára volt. Az R56 Nonprofit Kft. két részletben 360 millió forintot kapott „nemzeti ünnepek és nemzeti identitás megőrzésének témája köré szerveződő” programokra. A név mögött nem valamelyik művelődési ház vagy hagyományőrző egyesület áll: a cég a Bem rakparti R56 kocsmát és közösségi teret üzemelteti. A hely korábban Stefka Istvánhoz, majd Huth Gergelyhez, a Pesti Srácok főszerkesztőjéhez kötődött; Huth szerint 2024-es újranyitása előtt eladták, és azóta nincs közük az üzemeltető céghez. Az R56-ban ugyanakkor a Pesti Srácok Polbeat című műsorát is felvették, a cég által működtetett Horizont pedig a 2026-os választás előtt a Fidesz mellett kampányoló podcastokat készített. Vagyis
kulturális támogatásból politikai propagandatartalom előállítására is jutott.
A két cég később a támogatás egy részét visszafizette.
Mindez különösen érdekes annak fényében, hogy a rendes kulturális pályázatokon egészen más nagyságrendű összegekért folyt a küzdelem. A hatmilliárdos NKA-pályázati forrásból a Független Előadó-művészeti Szövetség tagszervezetei összesen 19,5 millió forintot kaptak.
A fővárosi független társulatok teljes éves működési kerete 2025-ben 533,5 millió forint volt – alig több, mint egyetlen ötszázmilliós NKA-támogatás.
És akkor játsszunk el egy pillanatra tízmilliárd forinttal. Nem a teljes, az ügyészség által megjelölt 17,3 milliárddal. Csak tízzel.
A Pannon Filharmonikusok 2026-os költségvetéséből 579 millió forint hiányzik. Tízmilliárdból ezt a hiányt több mint tizenhétszer lehetne kipótolni. A minősítéssel nem rendelkező független színházak és táncművészeti együttesek 2025-ben összesen 1,2 milliárd forint működési támogatáson osztozhattak: tízmilliárd több mint nyolc ilyen éves keret.
A Savaria Történelmi Karneválnak a szakmai kuratórium 15 millió forintot javasolt, a támogatást azonban a miniszteri döntés nullára írta át. Tízmilliárd forintból hatszázhatvanhat ilyen tizenötmilliós támogatásra futotta volna. A Bloomsday pályázatát forráshiányra hivatkozva utasították el.
A számok természetesen nem jelentik azt, hogy ugyanazt a tízmilliárdot egyszerre tizenhétszer oda lehetett volna adni a Pannon Filharmonikusoknak, nyolc évre a függetleneknek és hatszázhatvanhat Savaria Karneválnak. Nem kulturális Monopoly ez. Arra viszont alkalmasak az összehasonlítások, hogy érzékelhetővé tegyék a nagyságrendet.
Tízmilliárd forint a magyar kultúrában nem statisztikai hiba. Intézmények, társulatok, zenekarok, folyóiratok, fesztiválok és az emlékezet éveiről beszélünk. Olyan pályázókról, akiknek azt mondták: nincs pénz.
És vannak intézmények, amelyeknél még nehezebb megmagyarázni, mit jelent az, hogy nincs pénz. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója számolta ki: az R56 egyetlen, 180 millió forintos támogatása két és félszerese volt annak, amit a Magyar Nemzeti Levéltár kivételével a magyar levéltárak összesen kaptak. Vagyis egyetlen kocsma kulturális programjaira nagyjából két és félszer annyi jutott, mint az ország történelmi emlékezetét őrző levéltáraknak együtt.
A levéltár ugyanis nem valami poros papírraktár. Ott őrzik egy ország dokumentálható emlékezetét: azt, amiből száz év múlva is meg lehet tudni, mi történt velünk. Ukrajnában az orosz támadások kulturális célpontjai között könyvtárak és levéltárak is vannak: az UNESCO szeptember végéig 24 megrongált könyvtárat és öt archívumot vett nyilvántartásba.
A történelmi emlékezetet rakétával is lehet pusztítani. És úgy is, hogy nem adunk elég pénzt azoknak, akiknek meg kellene őrizniük.
Hankó Balázs mindeközben igyekezett az NKA-ügyet egy nagyobb kultúrharc részeként értelmezni. A Tisza hatalomra kerülése után „tarvágásról” beszélt a magyar kultúrában, az ellene folyó eljárást pedig koncepciósnak nevezte. Bizonyítékként saját korábbi kultúrpolitikai csatáit is felemlegette. Három alkalommal beszélt például egy „pedofil színházi”, illetve „pedofil bábszínházi” előadásról, amelynek a támogatását miniszterként nem engedte kifizetni.
A darabnak neve is van: Lili és a bátorság. A szombathelyi Mesebolt Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója éppen arra próbálja megtanítani a gyerekeket, hogyan ismerhetik fel a felnőttek nem megfelelő szexuális közeledését, hogy felnőttnek is mondhatnak nemet, és hogy merjenek beszélni arról, ami velük történt. Az alapjául szolgáló könyv pszichológus bevonásával készült; maga az előadás 2022-ben elnyerte a Színházi Kritikusok Céhének díját a legjobb gyermek- és ifjúsági előadás kategóriájában. Korábban ráadásul az állam is támogatta: létrehozására 2019-ben 1,2 millió forint NKA-támogatást, 2021-ben kétmillió forint minisztériumi támogatást kapott. Hankó 2024-ben a szakmai kollégium döntését felülbírálva vonta meg tőle az újabb, 800 ezer forintos támogatást.
Nehéz ennél különösebb példát találni a „gyermekvédelemre”. Egy szexuális visszaélések megelőzésére készült előadást pedofilnak nevezni már önmagában fogalmi bravúr. Különösen egy olyan időszakban, amikor a bicskei kegyelmi ügy után a Szőlő utcai javítóintézet története is megmutatta, milyen súlyos bajok vannak a magyar gyermekvédelmi rendszerben. A Lili és a bátorság éppen arra próbálja megtanítani a gyerekeket, amire a valódi gyermekvédelemnek kellene felkészítenie őket.
Mindez azonban Hankó büntetőjogi helyzetéről semmit sem mond. Lehet vitatkozni arról, hogy egy bábelőadás kapjon-e 800 ezer forintot. Az ügyészség viszont nem azért gyanúsítja Hankó Balázst hűtlen kezeléssel, mert rossz ízlésűnek tartotta valamelyik miniszteri döntését.
A történetnek van egy másik, Hankó Balázs szempontjából lényegesen kellemetlenebb szófelhője is. Ezen már nem kulturális műfajok és támogatási összegek szerepelnek, hanem jogi fogalmak. Az ügyészség szeptember 29-i közleménye szerint az NKA vagyonát 2025. szeptember 3. és 2026. március 30. között 1079 esetben használták fel a törvényben meghatározott céloktól eltérően, és ezzel 17,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek. Fontos a pontos megfogalmazás: ez jelenleg az ügyészség megalapozott gyanúja, nem jogerős bírósági ítélet. Hankó Balázs tagadja a bűncselekmény elkövetését, és panaszt tett a gyanúsítás, valamint az őrizetbe vétele ellen.
Hankó Hír TV-ben előadott védekezésének mégsem az a legnagyobb problémája, hogy mást gondol a kultúráról, mint az ügyészség. Hanem az, hogy mintha nem ugyanarról beszélnének.
A volt miniszter azt bizonygatja, hogy létezett pályázati felhívás, volt szakmai szűrés, működött kollégium, és megszülettek a megfelelő döntések. Az ügyészség gyanúja azonban éppen arra vonatkozik, hogy a formális eljárás mögött egy másik döntési mechanizmus működött. Közleményük szerint Hankó és társai „kettős eljárásrendet” alakítottak ki, amelyben a formális és a tényleges döntéshozatal elvált egymástól. A törvény szerint a miniszter nem vehetett részt az egyedi pályázatok elbírálásában, az ügyészség szerint azonban a döntéseket ténylegesen Hankó, illetve esetenként más személyek hozták meg. Sőt,
egyes döntések a kollégiumi eljárást, több kiemelt támogatás esetében pedig magának a kérelemnek a benyújtását is megelőzték.
Ha ez bizonyítható, kevéssé érdekes, hány szakmai szűrő szerepelt a szervezeti ábrán. Egy pecsét attól még valódi pecsét, hogy utólag nyomják rá a papírra.
Hankó Balázs párttársai mindenesetre imádkoztak érte.
Az imádsággal természetesen nincs semmi baj. Máté evangéliuma még útmutatást is ad hozzá: „Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon…” A következő vers szerint aki imádkozik, menjen be a szobájába, zárja be az ajtót, és titokban forduljon mennyei Atyjához. Azaz Jézus nem azt mondta: „imádkozzatok, fotózkodjatok, majd posztoljátok a képet a Facebookra, hogy politikai közösségeteket hergeljétek”. És azt sem, hogy tanításából azt válogassátok ki, ami éppen jól jön.
Az evangélium figyelmes olvasása mostanában hasznos elfoglaltság lehetne bizonyos politikai ügyekben megszólaló egyházi emberek számára. Osztie Zoltán katolikus pap például néhány napja arról prédikált, hogy az a templomba járó keresztény, aki a Tiszára szavaz, „nem ért semmit” az evangéliumból.
Úgy látszik, az evangéliummal is az a helyzet, mint a szófelhőkkel: nem árt néha azt is elolvasni, ami nem fért fel egy papírlapra. Persze a szófelhők nem hazudnak feltétlenül. Épp csak azt mutatják meg, amit rájuk írunk.
Hankó Balázs papírlapjára ráfért a hagyományőrzés, az értékteremtés, a színház és a néptánc. Nem fért rá az ötszázmillió, a pártkocsma, a politikailag bizonytalan választó, a pénz nélkül maradt levéltár – ahogy az ügyészség 1079 esete és 17,3 milliárd forintja sem.
Pedig a közpénznek nincs szófelhője. Csak összege és útja van.